DVSC: Castillionék maradtak, a kameruni nincs képben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.15. 10:14
A DVSC labdarúgócsapatánál néhány nyitott kérdés volt még az átigazolási időszak keddi zárása előtt, ezekkel kapcsolatban kerestük Róka Géza ügyvezetőt.

A DVSC labdarúgócsapatánál néhány nyitott kérdés volt még az átigazolási időszak keddi zárása előtt, ezekkel kapcsolatban kerestük Róka Géza ügyvezetőt.

Róka Géza a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, hogy a korábban a DVSC második csapatához irányított Balogh János, a holland Geoffrey Castillion és a bosnyák Ognjen Djelmic trió ügyében nem történt változás. Továbbra is a klub alkalmazottjai, az NB III-as csapattal készülhetnek, de ha találnak maguknak csapatot, távozhatnak. Erre azonban tavasszal már csak akkor lesz lehetőségük, ha olyan országba tudnak igazolni, ahol még tart az átigazolási időszak, mert itthon kedden bezárt a piac.

A klubbal hírbe hozott kameruni Ferdinand Fon Fruval kapcsolatban pedig megtudtuk, hogy bár korábban valóban ajánlották a DVSC-nek a szerződtetését, már nincs képben, nem lesz a Debrecen játékosa.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Frank Feltscher Martínez (venezuelai, szabadon igazolható, legutóbb AEL Limassol – Ciprus), Haris Handzic (bosnyák, HNK Rijeka – Horvátország), Ivan Kelava (horvát, Granada CF – Spanyolország, szabadon igazolhatóként), Justin Mengolo (kameruni, szabadon igazolható, legutóbb Levszki Szófia – Bulgária)
Kölcsönbe érkezők: Osváth Attila (Vasas), Szuk Hjun Dzsun (dél-koreai, FC Porto – Portugália, legutóbb kölcsönben Trabzonspor – Törökország)
Kölcsönből visszatérők: Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Varga Kevin (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csősz Richárd, Kerekes Krisztián, Koval Viktor, Nagy Kevin
Kiszemeltek:
Távozók:
Ivan Bobko (ukrán, lejárt a szerződése), Kuti Krisztián (Cigánd SE), ifj. Sándor Tamás (Cigánd SE), Szakály Péter (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Róbert Vittek (szlovák, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás), Varga Kevin (Cigánd)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak: Balogh János, Geoffrey Castillion (holland), Ognjen Djelmic (bosnyák)

Legfrissebb hírek

A pályán volt leánykérés a DVSC-meccs félidejében

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:24

A kevesebbet hibázó Fehérvár idegenben győzött a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 15:56

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:14

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Női kézi: svéd válogatott irányítót igazolt a Debrecen

Kézilabda
2025.02.27. 17:26

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04
Ezek is érdekelhetik