FTC: a Dinamo Zagreb csatára is érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.17. 09:09
null
Roko Baturina február óta a szlovén élvonalbeli NK Bravót erősíti (Fotó: NK Bravo/Facebook)
A Nemzeti Sport Online horvát forrásból úgy értesült, hogy Roko Baturina, a Dinamo Zagreb korosztályos válogatott csatára a labdarúgó NB I-ben címvédő Ferencvárosnál folytathatja a pályafutását.


A 20 éves, 185 centiméter magas horvát támadó 2017-ben testvérével, Marinnal együtt érkezett a Dinamóhoz, de a zágrábiak első csapatában eddig csak egy tétmérkőzésen lépett pályára, még 2019 júliusában. Idén télen kölcsönadták a szlovén élvonalbeli, ott a hatodik helyen álló NK Bravónak, amelyben az első nyolc bajnokiján nyolc gólt szerzett, az azóta lejátszott hat fordulóban azonban nem talált be.

Baturina a horvát utánpótlás-válogatottakban – a Transfermarkt adatbázisa alapján – összesen 29 meccsen szerepelt, ezeken hétszer volt eredményes. Játszott az U15-ös, az U17-es, az U18-as és az U19-es nemzeti csapatban is.

Szerződése – szintén a német szakportál szerint – 2022 nyaráig szól a Dinamónál. Piaci értékét 150 ezer euróra becsülik.

A Ferencváros a zágrábi NK Lokomotivával és annak albán válogatott támadójával, Myrto Uzunival már megegyezett, továbbá szerb lapinformációk szerint az FK Csukaricski labdarúgója, Veljko Birmancsevics iránt is érdeklődik.

Baturina esetleges szerződtetésével kapcsolatban megkerestük az FTC-t, amely nem reagált.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:Bogdán Ádám (Hibernian – Skócia, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bőle Lukács (ZTE FC)
Kiszemeltek: Marjan Sved(ukrán, Celtic – Skócia), Myrto Uzuni (albán, NK Lokomotiva – Horvátország), Roko Baturina (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország, legutóbb kölcsönben NK Bravo – Szlovénia), Veljko Birmancsevics (szerb, FK Csukaricski – Szerbia)
Távozók: Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Leandro (brazil-magyar, FTC II), Otigba Kenneth (szabadon igazolható), Silye Erik (mezőkövesdi kölcsön után Vasas FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gastón Lódico (argentin, Club Atlético Lanús – Argentína)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Csonka András (ZTE FC), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz)

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Videó: Ez hogy maradt ki?! Cissé három méterről lőtt a kapu fölé a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 08:58

Egyetlen anyaországi csapat jutott be az Erste Liga elődöntőjébe

Jégkorong
2025.03.16. 19:11

Ez nagyon sima volt – négy góllal nyert az FTC a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 16:54

„Varga Zoltán színesen, ötletesen játszott”

Népsport
2025.03.16. 10:10

Ferencváros: Nagyon tetszett, amit Debrecenben láttam – Keane

Labdarúgó NB I
2025.03.15. 13:10
Ezek is érdekelhetik