Nyíregyháza: Csábi József az új vezetőedző - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.13. 18:16
Csábi József irányítja a jövőben vezetőedzőként a Nyíregyháza labdarúgócsapatát – olvasható a nyiregyhazaspartacus.hu-n.

Megszületett a döntés, Csábi József lesz a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője, a klub tájékoztatása szerint mindenben megegyeztek a felek.

„A klubépítési modellnek megfelelően választottunk. Egy olyan vezetőedzőt szerettünk volna, aki az alapkoncepciónknak mind szakmailag, mind emberileg megfelel, és hosszú távon a Nyíregyháza Spartacus meghatározó tagja lehet. Csábi József személyében egy ilyen embert ismertünk meg, és a játékosokhoz hasonlóan nagy benne a bizonyítási vágy” – mondta Lucsánszky Tamás klubigazgató.

Csábi József sokadszor tér vissza Nyíregyházára.

„A megkeresést és a döntést is nagyon megtisztelőnek tartom, hogy gondoltak rám egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező csapatnál. Játékosként és edzőként is voltam többször Nyíregyházán, tudom, hogy az itt élők nagyon szeretik a futballt. Egy sikerre éhes közegbe kerültem, és mindent elkövetek majd azért, hogy a következő időszak valóban az is legyen. Nagy kihívás számomra a feladat, és mivel fél éve (igaz, csak egy meccs erejéig) a válogatott kispadján is ülhettem, be akarom bizonyítani, hogy méltó vagyok a feladatra. A játékosok ügyében már ma megkezdődtek a tárgyalások, mivel a keretet szeretnénk megerősíteni, de számítok az elmúlt szezon labdarúgóira is, így június 23-án közösen kezdjük a felkészülést" – mondta Csábi József, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

A Nyíregyháza sportigazgatója elmondta, hogy Szabó István volt az első számú jelölt

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 20:10

NB I: Nyíregyházán ma értékeli a vezetőség a kialakult helyzetet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.04.07. 10:00

Érdekes meccs az NB II-ben: Csábi József a Honvéd ellen

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 08:11

NB I: a Ferencváros és a Puskás Akadémia is a kedvenc ellenfelét fogadja

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 10:08

Beke Péter: Megverhetjük a listavezető Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.03.29. 12:53

Maurides különös mesterhármast szerzett, legyőzte a Loki a Szparit

Labdarúgó NB I
2025.02.02. 14:43

Bognár György: Kapusunknak jó meccsei voltak, ez most nem sikerült

Labdarúgó NB I
2024.11.30. 09:48
Ezek is érdekelhetik