Még mindig érzem a bokámon és a vádlimon a gyom érdes levelének érintését.
Mintha csak egy hete lett volna, pedig van már vagy tizenöt éve is.
Legjobb barátommal – aki, sajnos, már nincs közöttünk, fájdalmasan fiatalon hagyott itt bennünket – álltunk a Kanyarban, a kispesti ultrák helyén, ahol néhány helyen feltört a gaz a betonlépcsők között, utat talált magának a pongyola pitypang meg néhány szúrós növény. De ez minket, fiatalokat a legkevésbé sem érdekelt. Hetekig kuporgattunk, hogy teljen vonatjegyre Gyuláról Budapestre, metrójegyre, meccsbelépőre és… Nincs és, villamosjegyre már nem futotta, ezért sétálva tettük meg a távot a Határ úttól a Bozsik-stadionig.
Beszippantott minket a pálya semmihez sem hasonlítható miliője, amely az évtizedek alatt oly sok embert magával ragadott.
Mindenkinek másért marad meg az emlékezetében a legendás stadion. Valakinek azért, mert látta benne játszani Puskás Ferencet, Tichy Lajost vagy Détári Lajost, másnak meg azért, mert itt talált rá élete szerelmére. De olyan is van, aki a futball mellett más élvezetet talált magának: a ropogós, friss rántott húsos zsemlét, amely ha nem is országszerte, de kerületszerte egészen biztosan híres. És akkor még nem is említettük az isteni zsíros kenyeret, természetesen lila hagymával.
Persze tudom, akadnak jobb, csinosabb, modernebb stadionok, de a kispestiek ragaszkodnak a Bozsikhoz – még most is, amikor a csapat az amúgy kifogástalan Hidegkuti Nándor Stadionban játssza a „hazai” mérkőzéseit.
Szombaton egy korszak zárul le a Honvéd történelmében, méltósággal és tiszteletteljesen búcsúzzunk tehát a Bozsik-stadiontól. Bizonyára sok gyerkőcöt ragad kézen az édesapja, édesanyja, s viszi ki a pályára. Lássák a gyerekek, hogyan futballoznak még idősebb korukban is a korábbi kispesti bajnokcsapatok tagjai, és saját bőrükön tapasztalják meg, érezzék, lássák, hallják, hogy mit is jelentett a drukkereknek ez a létesítmény.
És amikor a Bozsik-stadion legendás kandeláberein kihunynak a fények, alighanem a legtöbb szülőnek könny szökik a szemébe. De a szívük mélyén tudják, egyszer – hogy mikor, még nem tudni – jó érzéssel mennek ki az új Bozsik-stadionba is. Ahol biztosan nem „verdesi” majd a lábam ilyen-olyan gyom, s mégis, sosem feledem a fránya gaz érdes érintését.