Ki-ki meccs lesz – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.11.16. 00:07


NOHA MARCO ROSSI nem kedveli, ha a közvélemény terhet rak futballistáinkra, tény, szombaton a Hollandia elleni amszterdami Nemzetek Ligája-mérkőzésnek nagy a tétje. Amelyik csapat nyer, nem lehet másodiknál rosszabb csoportjában az A-ligában, ami azt jelenti, hogy a 2026-os világbajnoki selejtező sorsolásakor az első kalapba kerül. A szövetségi kapitánynak általában igaza van, ugyanakkor labdarúgóink is tisztában vannak a feladat nehézségével – ha nagy is a tét, győzelem esetén átvitt értelemben is nyerünk (a döntetlen a hollandoknak kedvez), ám a vereség sem jelent bukást. Ha a hátralévő két forduló találkozói úgy hozzák, hogy a magyar válogatott a csoport harmadik helyén végez, őrzi reális esélyét az A-ligában maradásra, a B-liga csoportjainak egyik másodikjával mérkőzik meg ezért. A fentebb leírtakból indirekt módon az is következik, nemzeti együttesünk a Puskás Arénában elért 1–1-en mutatott fegyelmezett játéka mellett észszerűen kockáztathat a Johan Cruyff Arenában.

A mérleg másik serpenyőjében viszont ott az ellenfél, a hollandokat negyven évvel ezelőtt győztük le legutóbb – idegenben a rotterdami vb-selejtezőn 2–1-re –, azóta még egy sovány döntetlent sem értünk el októberig. Ami ellenünk szól, a jelenlegi oranje jobb, mint az 1984-es: Frank Rijkaard, Ruud Gullit és Marco van Basten ugyan már bontogatta szárnyait, de később, az 1988-as Eb-győzelemmel ért a csúcsra. Az amszterdami Nemzetek Ligája-mérkőzésen Hollandia éppen egy csapatra való korábbi válogatott labdarúgóját búcsúztatja, akik közül csupán Ryan Babelnek van Szoboszlai Dominikénál több válogatottsága. A 2010-ben vb-ezüstérmes, a magyar csapatkapitány jelenlegi klubjában, a Liverpoolban korábban négy idényt lehúzó szélső 69 alkalommal lépett pályára a legjobbak között.

Szoboszlai Dominik az ötvenedik válogatottságával mérföldkőhöz érkezik, ami kedvező előjel, hogy nagy csatárelődei – Puskás Ferenc, Albert Flórián, Bene Ferenc, Fazekas László – valamennyien győztes meccsen jubiláltak. Jó lenne folytatni a sormintát.

Ugyanakkor nem Magyarország az esélyes. Mégis azt mondom, ki-ki meccs lesz.

Pozitív szemlélettel nézve: a győzelemmel csak nyerhetünk, a vereség sem taszít a mélybe.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik