A legnagyobb (nyugat)német futballsztárok

Lothar Matthäus Lothar Matthäus

A német futball egyik legnagyobb alakját tisztelhetjük a nemrégiben Magyarországon is tevékenykedő Matthäusban, aki miatt a nagyvilág megtanulta az umlautos a betű billentyűkombinációját, hiszen a válogatottban 1980 és 2000 között 150-szer szerepelt (rekord), és 23 gólt szerzett. Az FC Herzogenaurachban kezdett, a Mönchengladbachban futott be, a Bayern Münchenben és az Interben élte fénykorát, hogy Franz Beckenbauerhez hasonlóan az USA-ban, a New York/New Jersey MetroStarsban vezessen le. Klubjaival nyolcszoros bajnok, kétszeres UEFA-kupa-győztes; a nemzeti csapattal 1980-ban Európa-, 1990-ben világbajnok, 1982-ben és négy év múlva ezüstérmes. 1990-ben kiérdemelte az Aranylabdát, hiszen a vb-arany egyik legfőbb letéteményese volt, egy esztendő múlva a FIFA-nál is az Év játékosa lett. 37 évesen az 1998-as vb-n még remekelt, de a 2000-es kontinenstornán sem vallott szégyent a középpályásként induló, söpregetőként visszavonuló „Loddar". Nyugdíjas évei élvezete helyett edzőségre adta fejét, és bár akadtak sikerei, sokáig nem marad meg sehol. A Rapid Wien, a Partizan Beograd, a magyar válogatott, az Atlético Paranaense, a Red Bull Salzburg, a Maccabi Netanya és a bolgár válogatott után után pillanatnyilag a szabadúszó edzők táborát gyarapítja; fényévekre van nagy álmától, a német szövetségi kapitányi széktől.

Jürgen Kohler

A kőkemény védőséget külsején is letagadhatatlanul hordozó, mindazonáltal sokak számára szimpatikus Kohler 1986 és 1998 között acélosította a Nationalelf védelmét, könyörtelenül, de messze nem kegyetlenül. A válogatottban 105-ször léphetett pályára, ennél többször csak Klinsmann és Matthäus. Az 1965-ben született Kohler a Waldhof Mannheim és a Köln után 1989-ben került a Bayernhez, majd két év múlva a Juventushoz igazolt, 7.5 millió mai eurónak megfelelő összegért. 1995 nyarán ennek egyharmadáért tért vissza a Dortmundhoz, ahonnan 2002 nyarán vonult vissza, több bajnoki cím, egy Bajnokok Ligája- és egy Világkupa-győzelem után. Pedig maradhatott volna még, hiszen a Kicker osztályzatai alapján az idény negyedik legjobb védője volt, míg előtte a harmadik helyen zárt. Minden idők egyik legmegbízhatóbb középső védője 2009 nyarán, 43 esztendősen a körzeti bajnokságban szereplő Alemannia Adendorf színeiben visszatért a pályákra. Korábban edzette a német U21-es válogatottat, az MSV Duisburgot és a VfR Aalent is. Utóbbinál sportigazgatóként is dolgozott, 2009 májusában azonban szívproblémák miatt lemondott. Jelenleg a médiában tevékenykedik.

Franz Beckenbauer

A német labdarúgók első számúja korának legfelkapottabb sztárja volt hazájában, filmszínészek és politikusok előtt. A légies könnyedséggel és főúri eleganciával a fű fölött néhány centiméterrel közlekedő, stílusteremtő söpregető (a támadásokat is érdemben segítette, afféle árnyékkarmesterként működve) azt jelenti a germán labdarúgás számára, amit nekünk Puskás Ferenc. Beckenbauer nem sokkal a II. világháború befejezése után született, 14 évesen került a Bayern Münchenhez, ahol 1964 és 1977 között profiskodott, később a New York Cosmosban és a Hamburgban is megfordult. A válogatottban 103/14-es mérleggel zárt, ezt 1965 és 1977 között gyűjtögette össze. Nyolcszoros bajnok, nyert Kupagyőztesek Európa-kupáját, Világkupát, háromszor Bajnokcsapatok Európa-kupáját. 1972-ben kontinens-, 1974-ben világbajnok, ilyen versengésekről mellesleg egy fél marék éremmel is rendelkezik. Három vb-n vett részt, az 1978-asról viszont lemaradt, mert korábban kikötötte a szövetség, hogy idegenlégiósként már nem számítanak rá. A Bayern edzőjeként bajnok és UEFA-kupa-győztes lett, a válogatottal szövetségi kapitányként 1990-ben világbajnok, 1986-ban vb-, 1988-ban Eb-ezüstös. A mindig elegáns „Császár" sikerei csúcsán otthagyta a Nationalelfet; később hosszú időn át volt a Bayern München elnöke.

Thomas Hässler

A zseniális képességekkel megáldott, 166 centiméteres zsebirányító, aki frenetikus rúgótechnikáját piciny lábainak is köszönhette, 1988 és 2000 között gardírozta a Nationalelfet, 101 mérkőzésen 11 találatot és tömérdek asszisztot elérve. Az 1966-os születésű, anno kiváló erőnléttel bíró középpályás a Köln, a Juventus, a Roma, a Karlsruhe, a Dortmund, az 1860 München és az SV Salzburg gárdáiban kereste kenyerét, aranyérmet sehol sem szerezve. A válogatottal kárpótolta magát: egy olimpián, három-három világbajnokságon és Eb-n fordult meg, egyszer a kontinens, egyszer a nagyvilág élén fejezve be a tornát. Az aprócska pontrúgás- és cselkirályt kétszer szavazták meg odahaza az Év játékosának, a FIFA ugyanilyen választásán 1992-ben a harmadik helyen végzett, ekkor lett ugyanis az Eb legjobb játékosa. A népszerű „Icke" 2004-es visszavonulása óta segédedzőként tevékenykedik, megfordult például a Kölnnél és Berti Vogts mellett a nigériai nemzeti tizenegynél.

Bővebben itt olvashat a zsebkarmesterről!

Berti Vogts

Korának legjobb emberfogóját retteghették a kegyelmet soha nem kérő, de nem is osztó „Terrier" személyében, aki gyakorló kullancs korában minden csatár és irányító első számú közellensége volt. Az 1946 legvégén született Hans-Hubert Vogts 1954 és 1965 között a VfR Büttgent, 1965-tól 1979-ig egyetlen komolyabb kenyéradóját, a Mönchengladbachot erősítette. A válogatottban 96-szor gyűrte az ellent, és egy gólt is lőtt. Klubjával öt bajnoki és két UEFA-kupa aranyat gyűjtött, a Nationalelffel világ- és Európa-bajnok. Aránylag korai visszavonulása után azonnal felcsapott trainernek a német U20-as válogatottnál, majd a nagyoknál lett asszisztens, hogy 1990 után átvegye a lemondott Beckenbauer kapitányi örökségét. Ellentmondásos volt ez irányú tevékenysége: az 1996-os kontinenstornán sokszor meggyőző játékkal lettek aranyosak, de az 1994-es és az 1998-as vb-n is csúfosan leszerepelt legényeivel. Később a Leverkusent, majd a kuvaiti, a skót és a nigériai nemzeti tizenegyet gardírozta, jelenleg Azerbajdzsánban kapitánykodik.

Sepp Maier

A klasszis kapuvédők legvidámabbja, Josef Dieter Maier nem éppen a legszebb történelmi időszakban, 1944 elején született, de a labdarúgás kárpótolta: 1965-től visszavonulásáig szolgálta profiként a Bayern Münchent, 1966 és 1979 között a válogatottat, előbbit több mint félezer, utóbbit pontosan 95 alkalommal. Az „anzingi macska" Gerd Müllerrel és Beckenbauerrel vállvetve négyszeres bajnok, háromszoros BEK-, egyszeres KEK-győztes, mindemellett világ- és Európa-bajnok. A csodás reflexekkel megáldott Maier háromszor is az Év játékosa lett odahaza. 1979-ben alkoholos befolyásoltságban autóbalesetet szenvedett, imigyen vissza kellett vonulnia, noha még jó formában játszott. Bánatában felcsapott kapusedzőnek a Bayern és a válogatott mellett, és hosszas karrierjét csak 2007-ben szakította meg Klinsmann, amiért Maier saját bayernes embere, Oliver Kahn mellett tette le a garast a kapitány választottja, Jens Lehmann ellenében. A Bayerntől 2008-ban vonult nyugdíjba.

Karl-Heinz Rummenigge

A fénykorában a kontinens legveszélyesebb gólvadászának tartott „Kalle" Gerd Müller örököse volt mind a Bayernben, mind a Nationalelfben. A szőke támadó 1955-ben született, a bajor megaklub mellett az Interben (hatmillió dollárért, akkori rekordösszegért vették meg őt a taljánok) is megfordult 1984 és 1987 között, majd a Servette-ből vonult vissza 1989-ben. A nemzeti tizenegyben 45-ször volt eredményes, 95 találkozón. Három világbajnokságról két ezüsttel tért haza, 1980-ban Eb-trófeával. Testvére, Michael szintén a válogatottságig jutott, a Bayernben és a Dortmundban is remekelt. Visszatérve Kalléra: háromszor a Bundesligában, egyszer Svájcban szerzett aranycipőt, 1980-ban és 1981-ben aranylabdás. 1991-ben a Bayern elnökhelyettese lett, 2002-től ugyanott elnök. Az európai klubok szervezetét is vezeti.

Rudi Völler

Egy éra meghatározója volt a világ labdarúgásában „Kata néni", aki a Bundesliga-frizura egyik éllovasa, de inkább fantasztikus gólérzékenységéről volt köz- és elismert. 17 évesen csapott fel profinak a Kickers Offenbachban, majd az 1860 Münchenben, a Werder Bremenben, a Romában, az Olympique Marseille-ben és a Bayer Leverkusenben ontotta a gólokat, de ezt szó szerint tessék érteni. Utóbbi klubtól vonult vissza 1996-ban, 36 évesen (tíz bajnoki gólra még vénségében is jó volt). 1993-ban az OM-mel BL-győztes, előtte három évvel világbajnok (a fináléban róla ítéltek büntetőt az NSZK-nak, de emlékezetesebb a Frank Rijkaarddal szembeni pöködős perpatvar, még a nyolcaddöntőből), a válogatottban egyébként 90 meccsen 47 gólt lőtt, csak vb-ken nyolcat, Eb-ken feleennyit. Edzői karrierjét a válogatottnál kezdte 2000 nyarán, és bár nem sokkal később az angolok 5–1-re gyalulták le őket idegenben, az ázsiai vb-n a döntőig jutott Kahnékkal. 2004-ben a kontinenstornán viszont leszerepelt legényeivel, le is mondott. Később a Romát és a Leverkusent is edzette, kevés sikerrel, ennek ellenére ma is roppant népszerű Németországban.

Andreas Brehme

A kiváló bal oldali mindenes pályafutása kis túlzással egyetlen lövésbe sűrűsödött össze: az 1990-es világbajnokság fináléjában a 85. percben bevágta azt a tizenegyest, amit a nagy Lothar nem mert elvállalni. Azon a tornán a nyolcaddöntőben a hollandok ellen és az elődöntőben az angoloknak is betalált, decemberben ki is érdemelte a Bronzlabdát. Előtte az Év játékosa lett Olaszországban az 1960-ban született játékos, aki a Kaiserslauternben, a Bayern Münchenben, az Interben és a Real Zaragozában is megfordult. A 86-szoros válogatott, három vb-n és Eb-n kerettag, mindkét lábával kiválóan rúgó Brehme 37 évesen vonult vissza, később edzőként tevékenykedett a Kaiserslauternnél és az Unterhachingnál, majd a VfB Stuttgartnál volt Giovanni Trapattoni jobbkeze.

Bővebben itt olvashat róla!

Andreas Möller

A közelmúlt legtechnikásabb német középpályását tisztelhetjük Andy Möller személyében, aki bár igazán sokra vitte (85 válogatottság/29 gól, világ- és Európa-bajnok, UEFA-kupa-, BL- és Világkupa-győztes), mégis sokkal több volt benne. A parádés képességű, de mezőnymunkában is németes szintet hozó Möller az Eintracht Frankfurtban, a Dortmundban, a Juventusban és a Schalkében profiskodott, 2004-ig, 36 éves koráig. 2007-ben felcsapott edzőnek a sokadosztályú Viktoria Aschaffenburgnál, de nem sokkal később a Kickers Offenbach sportigazgatója lett.

Wolfgang Overath

Az 1943-ban napvilágot látott középpályás azon kevesek egyike, akik világbajnoki bronz-, ezüst- és aranyéremmel is dicsekedhetnek. A Nationalelf egyik legendás vezéralakja (81/17) 1962 és 1977 között a Kölnben tevékenykedett közmegelégedésre, 2004 és 2011 között a „kecskések" elnöke volt. Legjobb formáját az 1974-es, hazai világbajnokságon nyújtotta, amikor a csapat szíveként emlegették őt a németek. Ezen a tornán két gólt is lőtt, a mexikói nagy tornán csak egyet, de az a bronzmérkőzést döntötte el.

Harald Schumacher

Minden idők egyik legmorcosabb kapuvédője 76-szor állt a nemzeti csapat ketrece előtt. A Köln, a Schalke és a Fenerbahce után ironikus módon a Bayern Münchenben és a Dortmundban vezetett le. 42 évesen vonult vissza végleg, de klubjaival „csak" három bajnoki címet szerzett. A válogatottal kontinensbajnok és kétszeres vb-ezüstérmes. Nem éppen finom stílusáról volt közismert, és miután az 1982-es világbajnokságon legyalulta a francia Patrick Battistont, veszett híre támadt. A Fütyülök rátok (Sípjel) című döbbenetesen őszinte önéletrajzi könyve miatt 32 évesen „száműzték" a Nationalelfből és a Kölnből (ahol rekorder a pályára lépések kategóriájában). 1986-ban a vb ezüstcipőse lett, majd a világ legjobb kapusának is megválasztották. Kapusedzőnek csapott fel visszavonulása után, majd a sportmarketinggel is megpróbálkozott.

Gerd Müller

A „nemzet bombázója" a Bayern München és a német válogatott gólrekordere, mai szemmel nézve hihetetlen „lőlapokat" prezentálva (bajnokikon 507/405, illetve 62/68). Az 1945 végén született aprócska, zömök legényke nevelőegyesülete a TSV 1861 Nördlingen volt, 1964 és 1979 között a Bayernben ficánkolt, majd 1981-ig a Fort Lauderdale Strikersben vezetett le. A bajorokkal négyszeres bajnok és kupa-, valamint KEK- és Világkupa-győztes, háromszoros BEK-aranyos. 1972-ben kontinens-, két év múlva világbajnok. Hétszeres német és kétszeres európai aranycipős, 1970-ben aranylabdás. Egy-egy Eb-ről és vb-ről is aranycipővel tért haza, a BEK-ben négyszer is gólkirályi címet szerzett. Tizenhárom vb-fellépésén eggyel több gólt vágott, 1970-ben 6/10-es mutatóval dicsekedhetett! Visszavonulása után főleg alkoholizmussal foglalkozott, de a Bayern vezetősége utána nyúlt és segített rajta: először rehabilitációra küldték, majd munkát adtak számára: 1992 óta a második csapat segédedzője.

Uwe Seeler

A már igen fiatalon kopaszodó támadó korának egyik legveszélyesebb éke volt, aki 1953 és 1972 között a Hamburgot, 1954 és 1970 között az NSZK válogatottját erősítette, utóbbit 72 fellépésén 43 találattal. A HSV-vel bajnok és kupagyőztes, egyéniben egyszeres gólkirály és háromszor választották meg az Év játékosának az NSZK-ban. Két német vb-arany között négy világbajnokságon vett részt 1958 és 1970 között, 1966-ban ezüsttel tért haza. Visszavonulása után egy időben a Hamburg elnöke volt.

Fritz Walter

Számunkra nem éppen örömteli a kétség kívül remek Friedrich Walter nevét felemlíteni, hiszen az 1920-ban született legény az 1954-ben vb-aranyérmet nyert NSZK-válogatott csapatkapitánya volt. A Kaiserslauternben 1937 és 1959 között vitézkedett, több mint 400 fellépésén kevés híján ugyanannyi gólt szerzett, a Nationalelfben 61/33-as mérleggel rendelkezett. Az 1954-es és az 1958-es nagy tornákon vett részt, az elsőn három gólt vágott testvére, Ottmar oldalán. 2002-ben hunyt el, nemzeti ikonként.

Paul Breitner

A loboncos hajú, maoista, szélsőbalos balbekk és bal oldali középpályás a maga idején az egyik legkarakteresebb futballista volt, az 1974-es vb-győztes csapat vezéralakja. Ekkor hagyta ott a Bayern Münchent a Real Madridért, amellyel szintén nyert néhány bajnoki címet, de a szövetség vezetőire is megsértődött, így egy időre visszavonult a nemzeti tizenegytől. Az Eintracht Braunschweig (!) után 1978-ban visszatért a Bayernhez, ahonnan 1983-ban vonult vissza, alig 31 évesen. Az örök lázadó Eb-aranyat és BEK-et is nyert, 1981-ben ezüstlabdás, nem mellékesen két – az 1974-es és 1982-es – világbajnoki fináléban is gólt lőtt, rajta kívül csak hárman (Pelé, Vavá és Zinedine Zidane) dicsekedhetnek ilyesmivel. Jelenleg a médiában tevékenykedik és tanácsokat oszt a Bayern vezetőségének.

Helmut Schön

Schön már játékosnak sem volt utolsó, hiszen 16 NSZK-beli válogatott fellépésén 17 találatot ért el a Dresdner SC és az SG Dresden-Friedrichstadt 1915-ben született játékosa. Szövetségi kapitányként írta be magát a német történelembe, hiszen 1964-től 1978-ig vezette a germánokat, például Európa- és világbajnoki győzelemre. Négy vb és két Eb után 1978-ban vonult vissza. 1996-ban távozott közülünk, 80 esztendősen.

Matthias Sammer

Végre egy keletnémet labdarúgó listánkon! A derék Sammer ugyanis Drezdában született 1957-ben, és a helyi Dynamóban, ahol apja is játszott és edzősködött, indult el a világhírnév felé. 18 évesen lett válogatott, majd a rendszerváltás után a VfB Stuttgarthoz igazolt. Új válogatottjával először Eb-ezüstös, majd aranyos lett. Utóbbiban kulcsszerepet vállalt a középső középpályásként és liberóként is világklasszis vörösesszőke zseni, ki is érdemelte év végén az Aranylabdát. A következő idényben sokszor volt sérült térde, de a Dortmunddal BL-győztes lett. Gyakorlatilag már ekkor véget ért pályafutása, amely ki tudja, mekkora csodákat tartogatott volna még. 1997 októberében, nem sokkal 30. születésnapja után lejátszotta utolsó bajnokiját a kétszeres Év játékosa, aki kárpótlásképpen 2000-ben a Dortmund vezetőedzője lett. Nem is kezdett rosszul, hiszen 2002-ben eljutottak az UEFA-kupa döntőjébe és hazavitték a bajnokság győztesének járó salátástálat is a kék-sárgák. 2004 nyarán hősünk átült a Stuttgart kispadjára, de nem sok sikert ért itt el. Harmadik nagy egyesületénél, az Internél egy ideig biztosan nem vállal munkát, hiszen 2006 áprilisa óta a német válogatott technikai igazgatója, Joachim Löw egyik lehetséges utóda.

Jürgen Klinsmann

A zseniális szőke gólvágóról bővebben itt olvashat!

Oliver Kahn

Sir Kahn, a futballvilág egykori csúcsragadozójának portréját ide kattintva tekintheti meg!

Dieter Eilts

Az 1996-os német Eb-arany egyik meglepetése volt a szürke személyiséggel és futballkultúrával bíró Eilts. Úgy ment az Euro '96-ra, mint a Werder egyik legtapasztaltabbja, de nemzetközi tornarutin nélkül. Mindenkit meglepett remek középpályás emberfogása, taktikai sokoldalúsága és az, hogy teljesen alárendelte magát a csapatérdekeknek. Vele csak két gólt kapott a Nationalelf az angliai tornán, a fináléban középső védő volt, de a félidőre lesérült. Összesen 31-szeres válogatott volt a Bremen saját nevelésű ikonja, aki 2002-ben, 37 évesen vonult vissza szeretett klubjától. Egyébként az 1996-os volt egyetlen tornája a válogatottal, igazi Eb-tündöklés az övé. Jelenleg edzősködik: anno ő csábította egykori brémai játékostársát, Lisztes Krisztiánt a Hansához, előtte az U19-es és az U21-es válogatott mestere volt, ebbéli minőségében ő zavarta el Kevin-Prince Boatenget. Az év elején bejelentette, hogy többé nem dolgozik a profikkal, a Werdernél az utánpótlással fog foglalkozni.

Dieter Müller

Gerd után minden idők legjobb NSZK-beli Fussball-Müllere az 1954-ben napvilágot látott Dieter, aki 1976 és 1978 mindössze 12-szer húzhatta magára a címeres mezt, de kilencszer volt eredményes. Az 1976-os kontinenstornán élte virágkorát: négy találatával gólkirály lett. „Minden idők egyik legnagyszerűbb válogatottbeli debütálása az övé – szól róla az uefa.com. – A jugoszlávok elleni Eb-elődöntő 79. percében állt be, vesztes állásnál, és három perc múlva fejelt egy gólt, a hosszabbításban pedig még kétszer betalált." 1977 és 1978 német gólkirálya a fináléban is gól szerzett, így Eb-aranycipős lett, majd két gólt vágott az 1978-as vb-n, de már soha többé nem kapott meghívót (csak a Nationalelf B-be), noha az 1. FC Köln és a VfB Stuttgart után 1982 és 1985 között a Girondins Bordeaux-ban is gólerősen futballozott. 1989-ben akasztotta szögre, a Kickers Offenbach öltözőjében. Nem távolodott el a futballtól, az Offenbach elnöke és egy futballiskola vezetője.

Horst Hrubesch

„A nagy generáció visszavonulása után az utódok ott folytatták, ahol elődeik abbahagyták, hiszen az 1980-as Eb is a Nationalelfről szólt. Jupp Derwall mester Schumacher – Kaltz, Stielike, K.-H. Förster, Dietz (Matthäus) – B. Schuster, H. Müller (Magath), Briegel – Kalle Rummenigge, Hrubesch, K. Allofs alkotta gárdája ugyanis csoportjában visszavágott a csehszlovákoknak (1–0), legyűrte a vb-ezüstérmes hollandokat (3–2), majd továbbjutóként egy jót bohóckodott a görögökkel (0–0). A fináléban a selejtezők gólkirályát, Klaus Fischert remekül helyettesítő Horst Hrubesch vezérletével elpáholták a belgákat is" – írtuk egykoron a németek Eb-történelmében. Az akkor 29 éves Hrubesch a döntőben végleg kiérdemelte a Fejeskirály becenevet, mert az ő bólintása döntött az aranyról, két perccel a lefújás előtt. Az 1951-es születésű ék csak 21-szer volt válogatott az NSZK-ban, és ezeken a fellépéseken hat gólt ért el – jól mutatja a kevés szereplésszám a szövetségi futball akkori erejét, hiszen az ék 1978 és 1983 között a Hamburgban 159 bajnokiján 96 gólt vágott, és volt a Bundesliga 2-ben és az élvonalban is gólkirály. Legendás kettőst alkotott a HSV-ben Manfred Kaltzcal: a jobbhátvéd beíveléseiből számtalan gólt fejelt a 188 centiméteres csatár. Később a Standard Liege-ben és a Borussia Dortmundban is megfordult, itt utolsó mérkőzését Csernai Pál irányítása alatt vívta 1986-ban. Szerepelt még az 1982-es vb-n, de itt csak egy gólt szerzett, azt is az ominózus osztrákok elleni bundameccsen. Később felcsapott edzőnek, a Wolfsburg, az Austria Wien és Samsunspor után a német szövetség alkalmazottja lett, különböző U-csapatokat vezetve. A „Fejelő Szörnyeteget" ma is az „1980-as Eb hőse" címkével illetik, ha szólnak róla hazájában. „Hrubesch koronázta meg a német győzelmet, kétszer volt eredményes a római fináléban. Ez a dicső nap megváltás volt számára, már csak azért is, mert hetekkel azelőtt sérült bokával bicegett le a Santiago Bernabéu gyepéről a Nottingham Forest ellen elveszített BEK-döntőben, és a válogatottba is csak azután került be, hogy Klaus Fischer eltörte lábát" – írja az UEFA. Azért ha a válogatottban később nem is vitézkedett, a BEK-ben kárpótolta magát, hiszen a Juventus elleni fináléban, 1983-ban a győztes csapat kapitánya volt.