László Csaba sok-sok irigyet kíván magának

László Csabának jólesett, hogy január végi elbocsátása óta sok időt tölthetett az Edinburgh-ban iskolába járó gyermekeivel (miattuk szeretne a család középtávon Skóciában maradni), illetve hazalátogathatott Erdélybe, ám egyre jobban hiányzik neki a munka, így örömmel veszi, hogy több csapat is szívesen szerződtetné.

„Jó edzőkre mindig szükség van" – mondja nevetve a napokban Budapesten tartózkodó szakember, a nagyképűség leghalványabb jele nélkül, amikor beszélgetésünk végén felvetjük: szavaiból úgy tűnik, biztos a dolgában. Addigra tisztáztuk, hogy spanyol és német ajánlatokról olvasni az internetes portálokon, és természetesen – mivel Skóciában nagy megbecsültségnek örvend – rendre felvetődik vele kapcsolatban a Celtic is.

„Csak ismételni tudom, amit a skót újságíróknak szoktam mondani: a Celticnél dolgozni egy nagy álom megvalósulása lenne. Számomra mindig fontos, hogy merész célokat tűzzenek ki elém, ám legalább ilyen lényeges, hogy a teljesítésükhöz szükséges feltételeket is biztosítsák. A Celticet ilyen klubnak ismerem" – mondja a tréner, félreérthetetlenül utalva arra, hogy a Heartsnál töltött második évében nem voltak összhangban eszközök és célok (a szerződésbontás folyamata egyébként még mindig nem zárult le, korábbi klubja nem rendezte anyagi tartozását).

Arra a kérdésre, tanult-e leckéből, azaz hogy az edinburgh-i elbocsátása után óvatosabban nyilatkozik-e majd erősítési tervei meghiúsulásáról, a következőket válaszolta:

„Mindig az edző az, akin csattan az ostor, függetlenül attól, hogy a vezetőknek nem tetsző eredményekkel párhuzamosan kritizálja-e a klub játékospolitikáját vagy sem. Mellékesen: januárban nem is voltunk rossz passzban. De ha azt kérdezi, hogy a makacs székely fejemmel tudok-e kompromisszumot kötni, azt válaszolom, hogy igen, mert a kor tapasztalattal jár. De csak akkor, ha van értelme, és a kompromisszum segít az általam felvállalt kihívás teljesítésében."

László Csaba hozzáteszi: az ember egy bizonyos életkor alatt mindenkinek meg akar felelni, a családjának, a beosztottjainak, a főnökeinek, a szurkolóknak – de ő már túl van ezen. Elsősorban a saját magával szemben támasztott elvárásokat tartja szem előtt, amelyek amúgy nem öncélúak – a klub érdekeit szolgálják.

Visszatérve lehetséges jövendőbeli csapataira, az egykor a Ferencvárosnál értékes edzői tapasztalatokat szerző László Csaba nem zárja ki, hogy – persze csakis merész célok és az elérésükhöz szükséges körülmények megteremtése esetén – Magyarországon vállaljon munkát, ám rövid távon a külföldi folytatást látja reálisnak.

Igen, az említett Celticnél már nem csak ellenfélként és nézőtéri vendégként ismerik – hagyja ránk sejtésünket a szakember újra csak nevetve –, de a konkrét tárgyalások hírének megerősítése helyett leszögezi: „Biztos vagyok benne, hogy a zöld-fehéreknél megvárják a szezon végét, és csupán akkor döntik el, kit választanak új menedzsernek a több kiszemelt közül".

László Budapestre Spanyolországból érkezett, ahol első és második ligás együttestől is megkeresték; hogy pontosan melyektől, az a futballpiaci sajátosságoknak megfelelően hadititok – „ígéretet tettem a diszkrécióra" –, a tréner egyelőre inkább a választási stratégiájáról beszélt.

„A presztízs szempontjából természetesen az élvonalbeli szerződés a legértékesebb, ugyanakkor az edzőnek a lehetséges következő lépését is mérlegelni kell: mi van akkor, ha idő előtt felállítják, vajon az adott országban mennyire rontja ezzel a jövőbeni lehetőségeit? Ilyen szempontból egy, várhatóan a kiesés ellen küzdő élvonalbeli csapat rosszabb választás lehet, mint egy második ligás, ám az első osztályban többször megforduló klub, amely a következő szezonban a feljutás kiharcolását bízza rád" – ad támpontot ahhoz, mely egylettel egyeztethetett Budapestre érkezése előtt. (A Segunda División tabellájára pillantva a Recreativo, a Rayo Vallecano, a Celta Vigo és a Murcia felel meg leginkább a körülírásnak.)

László Csaba mindenesetre egyértelművé teszi: egyáltalán nem tart attól, hogy a számára egyelőre idegen mediterrán futballban kudarcot vallana.

„Szeretem a jól körülhatárolt, kemény munkát igénylő kihívásokat, és ha megkapom a lehetőséget, hogy időben elkezdjem az új csapatom építését, akkor tulajdonképpen mindegy, hogy brit, német vagy spanyol futballközegben állok munkába" – jelentette ki, abban bízva, hogy két-három héten belül eldől, hol folytatja.

Ha választhatna, az imént említett három országban dolgozna, és a „klub-" megkülönböztetés pillanatnyilag fontos a számára: néhány hónapja – mint mondja – a nagyon megtisztelő litván szövetségi kapitányi felkérést is volt szíve udvariasan elhárítani. Felvetjük, kikezdhetetlennek tűnő önbizalma visszatetszést is szülhet fórumozóink körében. Reméli, nem így lesz, de azért hozzáteszi:

„Van egy székely mondás, amely úgy hangzik: a lesajnáló vállveregetést ingyen kapja az ember, az irigységért viszont meg kell dolgoznia. Ehhez legfeljebb annyit tehetek hozzá: minél több irigyet kívánok magamnak!"