Gera: Angliában 30-40 százalékkal többet hoztam ki magamból

– Hallom, edzésben. Közeleg a visszatérés?
– A sérült bokám a megfelelő ütemben gyógyul, kerékpározom, kint futok a szabadban, lábteniszezem, szóval alakul – válaszolta Gera Zoltán, aki a nyáron a Fulhamtől csatlakozott régi-új együtteséhez, a 2004 és 2008 között már szolgált West Bromwich Albionhoz. – Most úgy kalkulálunk, hogy a jövő hét utáni héten elkezdek edzeni a többiekkel, amolyan rövid felkészülésen veszek majd részt, aztán szép lassan elérkezik az idő, hogy élesben is kipróbáljam magam. Várom már, mert ki vagyok éhezve a futballra.

– A bizonyítási vágy vagy a futball szeretete miatt elsősorban?
– Utóbbi számomra olyan, ami életem végéig megváltoztathatatlan: szeretem a labdát, a cseleket, a váratlan megmozdulásokat, csak éppen ez a Premier League-ben nem feltétlenül kifizetődő. Hét éve vagyok Angliában, úgy érzem, az évek során kellően letisztult a játékom, alkalmazkodtam az itteni viszonyokhoz. A bizonyítási vágyról meg annyit, hogy persze, szeretném újra megmutatni, értékes futballista vagyok, aki harminckét évesen is képes jó teljesítményre. Jó erőben vagyok, sokat edzek, és kedvező visszajelzéseket kapok. Voltaképpen kihívás előtt állok, mert tudom, hogy a meccsek végére úgyis elfogy a szufla, és a lábaim is mintha ólomból lennének, de bírni kell. És bírom is majd, nem lesz probléma.

– Roy Hodgsonnak hívják a West Brom menedzserét, akivel korábban a Fulhamnél együtt dolgozott, és aki csupa szépet mond, ha szóba kerül Gera Zoltán neve…
– …de ettől még ki kell érdemelnem, hogy berakjon a csapatba, mindenki ugyanonnan indul. A lecke mindenesetre fel van adva, mert kiváló labdarúgók szerepelnek a középpályán és a támadósorban egyaránt.

– Milyen embernek ismerte meg Hodgsont?
– Intelligens úriembernek, aki jó kapcsolatot ápol a játékosaival, és akinek ragyogó érzéke van a labdarúgáshoz. Ezt megelőzően két évet dolgoztunk együtt, és mindenféle púder nélkül mondhatom, hogy ezalatt a két év alatt jószerével mindennap tanultam tőle.

– Amikor bejelentették, hogy a Fulhamtől a West Bromhoz szerződik, az Albion szurkolói kis túlzással napokig örömtáncot lejtettek. Mit gondol, mi lehet az oka? A szakmai megbecsülés mellett persze.
– Talán mert sohasem láttak lazsálni. Nekem szükségem van arra, hogy szeretet és bizalom vegyen körül, és ha ezt érzem, akkor én is meg tudok nyílni, ami a futball nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy mivel a gondolataim nem járnak máshol, csak a labdarúgás, a meccs, a győzelem a fontos. S ne higgye, hogy ezt olyan könnyű elérni, Magyarországon nem is tudtam kiteljesedni, harminc-negyven százalékkal többet adtam ki magamból Angliába érkezésemet követően.

– Ezt hogy érti?
– Ott kezdeném, hogy megdöbbenve olvastam az NB I-ben játszó légiósok kapcsán, hogy kutyaütők. Lehet, hogy nem világsztárok, de miért nem lehet megadni nekik a kellő tiszteletet? Ha engem itt, Angliában állandóan lekutyaütőznének, és én ezt olvasnám, hát biztos nem lennék képes megfelelően odafigyelni a labdarúgásra. Az pedig nem az ő hibájuk, ha nem ütik meg a magyar élvonal szintjét, hanem azoké, akik Magyarországra csábítják őket. De legyen esélyük megmutatni a képességeiket, arról már nem is beszélve, hogy az elmúlt években akadt néhány légiós – gondolok itt Artjoms Rudnevsre vagy Tarmo Kinkre –, akik az NB I-ből léptek feljebb, és nem is csupán egy fokkal. Itt, Angliában középszerű játékosnak számítok, mégsem hordanak le azért, mert nem ütöm meg a legnagyobb sztárok szintjét. És még csak el sem küldenek. Egyébként meg le a kalappal az előtt, aki a mostoha magyar viszonyok között kiemelkedőt nyújt az NB I-ben. De tényleg!

AZ INTERJÚ FOLYTATÁSÁT – AMELYBEN GERA ANGLIAI HÉTKÖZNAPJAI MELLETT BESZÉL A FRADI–PÉCS MECCSRŐL IS – A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.