„Hajnali” újjászületést várunk Stuttgartban, Nagy-sikereket Hamburgban

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2011.08.03. 16:40
null
Hárman a lehetőségre vágyó Bundesliga-magyarok közül: Stieber Zoltán, Nagy Dániel, Hajnal Tamás
Címkék
A német élvonal, a Bundesliga nem számít már a magyar topfutballisták első számú álmának és „vadászterületének”, de öt honfitársunk is várhatja ott a bajnoki rajtot – mindannyian más és más reményekkel, feladatokkal.



Kezdjük a sort Hajnal Tamással, aki a nyáron igazolt a Borussia Dortmundtól a VfB Stuttgarthoz, ahol a tavaszt is kölcsönben töltötte. A karmester 3.21-es, jónak mondható átlagot produkált az elmúlt idényben, és a nyári felkészülési találkozók során sem lehetett rá panasz, kiváló passzokkal szolgálta társait, és még eredményes is tudott lenni. A Német Kupa első fordulójában egy assziszttal jeleskedett.

Edzője, Bruno Labbadia bízik benne, Hajnal is szépeket nyilatkozott róla („Minden játékos fejlődött és javult kezei alatt” – vallott a Kickernek mesteréről). A 30 esztendős magyar játékos („Rendkívül technikás futballista, kiválóan lát a pályán. Remek spíler… – mondta róla Győrben a minap Stefan Reuter) legnagyobb vetélytársa a csapatba kerülésért, pontosabban a kezdőben maradásért folytatott harcban a 22 éves, sokszoros U21-es válogatott Timo Gebhart; de a nyáron érkezett egy középső középpályás is a klubhoz, a dán William Kvist, mégpedig 3.5 millió euróért. Ha tartja jelenlegi formáját Hajnal, nem kell félnie attól, hogy kikerül a kezdőből, és ne feledjük: a válogatott színeiben is nagy feladatok várnak rá a közeljövőben.

Hajnal mellett a nyáron szintén munkaadót váltó Stieber Zoltán várhatja legoptimistábban a bajnokságot, hiszen a bal oldalon és középen is bevethető középpályást nem a kispadra vette meg 1.5 millió euróért a Mainz. Stieber a csapatba kerülésért a szintén frissen érkezett Nicolai Müllerrel harcol meg. A Bundesliga 2.-ben tavaly remek évadot záró középpályás-támadó az Európa-liga-selejtezőn és az első kupafordulóban is a pályán hallgatta a kezdő sípszót, ami mindenképpen biztató számára. „Gyors, agilis, kiváló előkészítő és végrehajtó” – írta róla a Kicker, majd a képaláírásban „ravasz forgószélként” aposztrofálta a 22 éves játékost a mértékadó lap.

Csapattársa, a nála egy évvel idősebb Szalai Ádám egy darabig nem sürög-forog mellette tétmérkőzésen, hiszen a válogatott támadó még lábadozik téli keresztszalag-szakadása után. Szerencsére jól halad rehabilitációja, a tervek szerint ősszel edzhet teljes intenzitással. Edzője, Thomas Tuchel nagyon várja már visszatérését, és el is kél a bizalom, mert a nyáron érkezett Szalai posztjára a kameruni válogatott Eric Maxim Choupo-Moting és 2.3 millió euróért a nigériai Anthony Ujah.

Nem harcol viszont brémai konkurenciájával Futács Márkó, aki már többször elmondta, hogy szeretné elhagyni a német klubot, ahol nem számolnak vele, és szándékáról vezetőit is tájékoztatta. A 21 éves támadó jelenleg a Ferencváros második csapatánál készül, de továbbra is az a célja, hogy Angliába igazoljon. Szerződése a Werderrel 2012 nyarán jár le.

Zárjuk az élvonalbeli sort a nyár „felfedezettjével”, a húszesztendős támadó középpályással, Nagy Dániellel, aki nemrégiben került fel Hamburgban a harmadosztályú tartalékoktól a profikhoz. A felkészülési mérkőzéseken egyáltalán nem vallott szégyent, a Német Ligakupa jogutódjának számító Liga total! Cup elődöntőjében is számolt vele edzője, Michael Oenning. Nagy egyébként tavaly már pályára lépett az első csapatban a nyári felkészülés során, sőt, gólt is szerzett. Posztján vetélytársa Tolgay Arslan és Anis Ben-Hatira – mindketten német U21-es válogatottak –, valamint a 19 esztendős török Gökhan Töre, aki tagja a felnőtt válogatott keretének.

A Bundesliga 2.-ben, a másodosztályban ebben az idényben az 1860 München kapusa, Király Gábor képviseli a magyar futballistákat: a 35 esztendős játékos védett az első két bajnokin, mégpedig nem is rosszul. Szerződése a jövő nyáron jár le, de egy évvel meghosszabbítható. Fórumozóink nagy kedvence, Torghelle Sándor viszont partvonalra, azaz eladósorba került a Fortuna Düsseldorfban. Hívta a 29 éves támadót évi 400 ezer eurós fizetéssel a Lokomotiv Asztana, de nem akart oda távozni az ék, aki iránt legutóbb a Bundesliga 2. újonca, a Dynamo Dresden érdeklődött.

A jövő sem reménytelen, hiszen az élvonalbeli csapatok utánpótlásaiban két magyar tehetség is pallérozódik: a 17 éves támadó, Szenes Bence a Borussia Mönchengladbach U19-esei, a nála egy évvel fiatalabb poszttárs, Szántó Gergő a Hoffenheim U17-esei között dolgozik a profi szerződésért.

A NÉMET ÉLVONALBAN SZEREPLŐ MAGYAROK STATISZTIKÁI – 2010–2011
Név Meccsszám Perc Gól Gólpassz Lapok
Hajnal Tamás (VfB Stuttgart) 12 926 3 4 1 sárga
Szalai Ádám (Mainz) 20 1287 4 3 1 sárga
Lőw Zsolt (Mainz)*
A BUNDESLIGA 2.-BEN SZEREPLŐ MAGYAROK STATISZTIKÁI – 2010–2011
Név Meccsszám Perc Gól Gólpassz Lapok
Dárdai Pál (Hertha BSC)* 1 42
Futács Márkó (Ingolstadt) 23 1064 2 1 5 s
Király Gábor (1860 München) 33 2970 1 s
Torghelle Sándor (Fortuna Düsseldorf) 16 400 1 2 s
Stieber Zoltán (Alemannia Aachen) 34 2804 10 17 3 s
* Az előző szezont követően Lőw Zsolt és Dárdai Pál is visszavonult a profi labdarúgástól.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik