Szabics: A magyar labdarúgásban is hasznosíthatom az itt tanultakat

– Futballőrület tombol Ausztriában?
– Erre mit mondjak? Ahogy értesültem, telt ház várható vasárnap – mondta mosolyogva Szabics Imre, a 37 éves, korábbi 36-szoros magyar válogatott csatár, aki jelenleg az osztrák szövetségi kapitány, Franco Foda munkáját segíti. Ausztria az elmúlt hét végén a világbajnok Németországot győzte le 2–1-re, s vasárnap 16 órakor Brazíliával játszik Bécsben. – Egy biztos, jó hangulat jellemzi most a csapatot.

– Amióta Foda a kapitány, azóta öt meccs, öt győzelem a mérleg – ezt a bizonyítványt nem kell megmagyarázni. Bár nagy tornák előtt mindig felvetődik a kérdés: mennyire vehetők komolyan ráhangoló meccsek? A sztárok már a tétmérkőzésre összpontosítanak, kerülik a sérülésveszélyt, korábban nemegyszer a mi válogatottunk is el-elkapott világbajnokságra, Európa-bajnokságra készülő sztárcsapatot.
– Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de kissé magyaros gondolkodásra vall a felvetése. Persze, mi is tudjuk, ezek most még nem tétmérkőzések, de azt gondolom, a vébére készülő csapatoknál a keretszűkítés előtt senki sem akar vesztesben játszani, akármekkora sztár is. A kérdés azért ránk is vonatkozik: a mi játékosaink is végigdarálták a szezont tavaly július, augusztus óta, szerintem ők sem szeretnének sérülten elmenni nyaralni, pihenni. A lényeg tehát az, hogy reálisan nézzük a történteket: ezeket az eredményeket nem kell felfújni, de talán alábecsülni sem. Kezeljük őket a helyükön.

– Rendben. Hol van Ausztria helye a futballvilágban?
– Az osztrák válogatott nem kvalifikálta magát a világbajnokságra, mégis sikerült egy minivébét rendeznünk magunknak. Találkoztunk a házigazda Oroszországgal, néhány nappal ezelőtt a címvédő Németországgal, és most a legtöbbszörös világbajnok Brazília ellen készülünk – azt hiszem, ilyen ellenfelekkel bárki szívesen játszik. Elindultunk az úton. Ebben az időszakban a játékban való fejlődés a legfontosabb. Ha azt látjuk, hogy ez a folyamat halad, akkor beleférhet egy-egy rosszabb eredmény is. Persze azért jobb, hogy győzünk.

– Feltételezem: most nem rossz a légkör az öltözőben.
– Hasznos a csapatépítő tréning, a közös hegymászás vagy búvárkodás, de a legjobban a siker kovácsol össze egy közösséget. A győzelem erősíti a kohéziót.

– És teszi hitelessé a szakmai munkát.
– Nem árt tisztázni valamit: ha lehet, kerülöm ezeket az interjúkat. Itt ugyanis nem rólam van szó. Az embernek megvan a feladata. Szeretnék minél többet hozzátenni a közös munkához, de jó tudni, kinek hol a helye. Franco Foda a szövetségi kapitány, nekem az a dolgom, hogy ő sikerre vezesse az osztrák válogatottat. Ez közös cél, nem a saját karrierem foglalkoztat. Inkább hálás vagyok a lehetőségért, hogy a stábjában dolgozhatok.

– Az tudható, hogy régi kapcsolat az önöké.
– Így van. Amikor először, még tizenévesen Grazba érkeztem, klubtársak voltunk, aztán az edzőm lett. Később voltam az edzői stábjának a tagja a Sturmnál, sokáig Thomas Kristllel együtt. Amikor felkérték kapitánynak, úgy vállalta el a tisztséget, ha mi ketten ott leszünk mellette. A tavaly őszi spanyolországi edzőtáborozás jelentette az ismerkedést a kerettel, és nekünk, stábtagoknak könnyebb volt így, hogy már úgymond összeszokott csapatként kezdtünk el dolgozni.

– Hogyan fogadták önöket a labdarúgók? Érdekes, hogy Ausztria szövetségi kapitánya német, egyik segítője szintén, a másik meg magyar.
– Valóban, de mindhárman olyan régen dolgozunk az osztrák futballban, hogy ezzel senki sem foglalkozott. A kapitány próbálta mielőbb felvázolni, mit kér a csapattól a futball négy alaphelyzetében.

– Bocsánat a közbevágásért, de talán valakinek nem egyértelmű, mi ez a négy alaphelyzet.
– Arról van szó, hogy kinek mi a teendője, amikor nálad van a labda, amikor az ellenfélnél van a labda, abban a pillanatban, amikor megszerzed a labdát, és akkor, amikor elveszíted – tömören így foglalható össze. Nem nagy újdonság, hogy mindegyik szituációra gyorsan kell tudnod reagálni. Eleinte tehát kellő óvatossággal, kíváncsisággal indult a munkakapcsolat. Nekem annyiban volt speciális a helyzetem, hogy nemrég még játszottam, korban én vagyok a legközelebb a labdarúgókhoz, vannak régi futballista társak, ellenfelek a keretben. Idővel aztán közeledett egymáshoz a stáb és a keret, egyre jobban megnyílnak a játékosok, és a győzelmek visszaigazolják, hogy jó úton haladunk.

– Mennyiben változott meg az élete, amióta nem a Sturmnál, hanem a válogatottnál dolgozik?
– Továbbra is Grazban élek, Franco is itt maradt. Hetente egyszer-kétszer Bécsbe utazunk, a szövetség munkatársaival megbeszéljük a felkészüléssel kapcsolatos teendőket. A tavasszal sokat voltam külföldön, Svájcban, Angliában, Németországban néztem meg a jelölteket bajnoki meccseken. A klubnál hetente kétszer éli át az ember a mérkőzéssel járó stresszt. Ebből most kevesebb jut, de munka van így is rengeteg, csak más jellegű. Amikor játszik a válogatott, az a hét-tíz nap nagyon intenzív.

– Várják tehát a brazilokat. Ilyen sorozat után a játékosok nyugodtak lehetnek, kiélvezhetik, hogy világsztárokkal találkoznak, és ilyen őrület veszi körbe a csapatot?
– A mentális felkészítésbe ez is belefér, de azért nem ulibuli meccsre készülünk a strandon. Mindenki megkapja a feladatát, és jó lenne azt látni, hogy a csapatjátékunk továbbra is fejlődik, pontosabban, hogy ilyen minőségű ellenfelek ellen is meg tudjuk valósítani, amit eltervezünk.

– Itthon a futballkedvelők fejében mindig ott motoszkál a gondolat: Dárdai Pál Berlinben, Lőw Zsolt Lipcsében, ön Bécsben dolgozik, pedig ennek a korosztálynak a tapasztalata a magyar labdarúgásnak is hasznos lehetne.
– Nagyon sokat tanultam Dárdai Pál mellett a válogatottban, és most megismerhetem egy másik európai szövetség munkáját belülről. Más feladat ez, mint klubedzőként tevékenykedni, örülök, hogy van lehetőségem ilyen közegben dolgozni. Magam is úgy gondolom: valamikor a jövőben a most tanultakat a magyar labdarúgásban is hasznosíthatom.