Légiósok: Korhutot az izraeli második is vinné – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.13. 20:51
null
Korhut Mihályt a Beitar Jeruzsálem is vinné? (Fotó: AFP, archív)
Izraeli sajtóértesülések szerint a Beitar Jeruzsálem Korhut Mihálynak, a Hapoel Beer-Seva magyar válogatott balhátvédjének a szerződtetésén gondolkozik.

 

Mint ismert, Korhutot szerződés köti a Hapoel Beer-Sevához, ám az izraeli klubnál nem számolnak vele – dacára annak, hogy tavaly ősszel meghosszabbították a szerződését.

Korhut átigazolását hetekkel ezelőtt kész tényként közölte az Anorthoszisz honlapja, a hivatalos bejelentést azonban bizonytalanság követte, és ahogy beszámoltunk róla, a rutinos védő a hírek szerint gondolkodási időt kért, hiszen más országokból is voltak (és vannak is) ajánlatai. A történetből végül „kihúzhattuk” az Anorthosziszt, az NSO ugyanis úgy értesült, hogy Korhut Mihály biztosan nem igazol a ciprusiakhoz, mivel a felek nem tudtak megállapodni.

A sport5.co.il ma már újabb érdeklődőről számolt be – Korhutot állítólag a szintén izraeli élvonalban szereplő Beitar Jeruzsálem szerződtetné. A portál tudomása szerint a tárgyalások már zajlanak. A válogatott védő menedzsere, Paunoch Péter a Nemzeti Sport Online megkeresésére elmondta, hogy hivatalos ajánlat egyelőre nem érkezett a Beitartól.

A Beitar Jeruzsálem a Hapoel Beer-Seva mögött az alapszakaszban a második helyen végzett az izraeli élvonal 2017–2018-as idényében, a rájátszást pedig a harmadik helyen zárta. A jeruzsálemiek néhány hete, az Európa-liga első selejtezőkörében búcsúztak a nemzetközi kupaküzdelmektől.

Legfrissebb hírek

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
11 órája

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
11 órája

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
12 órája

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Légióskörkép: Gulácsi mindent védett; magyar gólok Szlovéniában

Légiósok
2025.03.17. 09:30

Két magyar játékos is betalált a szlovén élvonalban, de így is kikapott a Nafta

Légiósok
2025.03.16. 23:29
Ezek is érdekelhetik