Légiósok: Lang Ádám csapata megvédte címét a bajnokságban

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.05.12. 22:06
null
A CFR lett a román bajnok (Fotó: Manases Sándor)
Hiába tette a jövő hétvégi utolsó fordulóra a Profi Liga a két topcsapat rangadóját, nem lesz bajnoki „döntő” a román élvonalban: a CFR már vasárnap este, az Universitatea Craiova legyőzésével megszerezte ötödik bajnoki címét. A kolozsvári dr. Constantin Radulescu Stadionban mintegy 13 ezer néző ünnepelte az előző évi első helyét először megvédő együttest, amely korábban csak páros számú években (2008, 2010, 2012 és 2018) nyert bajnokságot.

 

Az ismét Lang Ádám nélkül szereplő CFR nagyon megnyomta a mérkőzés első negyedóráját, és bár Kevin Boli gólját még kezezés miatt érvénytelenítették, egy Alexandru Paun által kiharcolt büntetőből Juan Culio már a 12. percben megszerezte a vezetést a hazaiak számára. Ezt követően viszont már ismét a pragmatikus célfutballt vette elő Dan Petrescu, a CFR edzője, csapata pedig a középpályára terelve a játékot elsősorban az eredmény befagyasztására törekedett.

A második félidőben is szerzett egy érvénytelen gólt a CFR, Bilel Omrani fejelt lesről a hálóba, ezt követően viszont már csak saját kapuját védte a bajnok. A bronzérmét féltő Craiova pedig hiába rúgta sorra a szögleteket, támadói csak két nehéz lövéssel kínálták meg Arlauskis kapust.

A lefújás pillanatában pedig több ezer kolozsvári szurkoló rohant a pályára, akiket aztán a hangosbemondó jó félórán át próbált lekönyörögni a pályáról, hogy a díjátadó ünnepséget meg lehessen tartani. A végén már a lelátón maradt nézők skandálták kórusban, hogy a gyepen levők térjenek vissza közéjük – és ennek a kérésnek már lassan-lassan engedelmeskedtek a társaik, a csapat pedig átvehette a serleget és az érmeket.

Lang Ádám a bajnokság rájátszásában csak egyszer játszott (még március elején, az első fordulóban a Sepsi elleni győzelem során). Az alapszakaszban 17 találkozón lépett pályára, a Román Kupában – amelyben a Cluj az elődöntőig menetelt – minden mérkőzésen szerepelt.

ROMÁNIA, LIGA 1
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 9. FORDULÓ

CFR Cluj–CS Universitatea Craiova 1–0
CFR: Lang Ádám nem volt keretben.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28

Szoboszlai, horgászat, tetoválások – Bolla Bendegúz nemzetközi kupanegyeddöntőre készül

Légiósok
2025.04.09. 15:34

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28

Légióskörkép: Csongvai Áron megszerezte első svéd bajnoki gólját

Légiósok
2025.04.07. 10:31

Csongvai balhés meccsen szerezte meg első svéd bajnoki gólját

Légiósok
2025.04.06. 16:28
Ezek is érdekelhetik