Légiósok: Bobál Gergely bemutatkozását sérülés hátráltatja

Vágólapra másolva!
2020.09.30. 10:29
null
Bobál Gergely reméli, hamarosan tétmeccsen is bemutatkozhat
Bobál Gergelyt sérülés hátráltatja, így még nem mutatkozhatott be tétmérkőzésen a Nacionalban.    

Bobál Gergely nem szerepelt a keretben a Farense elleni múlt heti bajnokin (1–0). Vajon megsérült? Vagy esetleg más állt a háttérben?

„A múlt hét közepén egy rossz mozdulat után megsérültem   – mondta a Nemzeti Sportnak a Nacional 25 éves támadója. – Ártalmatlan helyzet volt, de megfájdult, meghúzódott a derekam, ezért ki kellett hagynom a Farense elleni bajnokit. De legalább nyertünk egy-nullára idegenben. Szomorú voltam, mert szerettem volna játszani, bemutatkozni a csapatban tétmeccsen is, miután a Boavista ellen a kispadon ültem az első fordulóban. Jót tesz viszont a lelkemnek, hogy két forduló után négy pont áll a nevünk mellett, úgy tűnik, reális elvárás lehet velünk szemben a bennmaradás kiharcolása. Csak könnyített munkát végezhetek, kedden is voltam az orvosnál, azt mondta, nem szabad elsietni a visszatérést. Még szenvedek, időnként a járás és a fekvés is nehezemre esik. Egyelőre kérdés, a vasárnapi, Belenenses elleni bajnokin pályára léphetek-e, azért dolgozom, hogy minél hamarabb bevethető állapotban legyek.”

Fel kell kötnie a nadrágját, hiszen Brayan Riascos, a Nacional 25 éves támadója a Boavista (3–3) és a Farense elleni bajnokin is betalált.

„Kolumbiai játékosunk remek formában van, erőssége a csapatnak – ismerte el honfitársunk. – De nem szabad aggódnom, hiszen Brayan már több mint két éve a csapatot erősíti, míg én csak a nyáron érkeztem. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb én is kapok bizonyítási lehetőséget. Rengeteg meccs vár ránk, csak most kezdődött a bajnokság. Egyértelmű, ha pályára lépek, kiemelkedően kell futballoznom. Egyelőre az a legfontosabb, hogy tökéletesen felépüljek.”

Bevallása szerint már tökéletesen beilleszkedett, s a portugál nyelvvel is ismerkedik:  „Tanulom a portugált, nem könnyű nyelv, de a futballban leginkább használt szavakat már ismerem. Néhány hónap múlva már nyilván sokkal jobban megy, de annyit már beszélek portugálul, hogy eladni nem tudnak…”  

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Légióskörkép: Gulácsi mindent védett; magyar gólok Szlovéniában

Légiósok
2025.03.17. 09:30

Két magyar játékos is betalált a szlovén élvonalban, de így is kikapott a Nafta

Légiósok
2025.03.16. 23:29

Gulácsi három és fél várható góltól mentette meg csapatát – topligában senki sem tett ilyet az elmúlt években

Német labdarúgás
2025.03.16. 11:59

Légiósok: Sallói Dániel beállt csereként, majd góllal indította el csapata felállását 0–3-ról

Légiósok
2025.03.16. 07:42

Légiósok: Sallai beállt csereként, Osimhen triplájával simán nyert a Galatasaray

Légiósok
2025.03.14. 20:53

Bolláék megszenvedtek, de nyolc közé jutottak, Tokmac góllal segítette csapatát a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 21:36
Ezek is érdekelhetik