Mesés napok – Malonyai Péter jegyzete

Most éppen a The Guardian szolgál apropóval ahhoz, hogy szó essék Szoboszlai Dominikről. Ne legyintsenek rá, ne mondják, hogy már a vízcsapból is az ifjú magyar klasszis folyik (az előbb megnéztem: hát nem...), elvégre egy jövőre kétszáz esztendős újságról van szó, s ha valaki, én aztán tudom, mit jelentenek a hagyományok.
Most éppen a The Guardian szolgál apropóval ahhoz, hogy szó essék Szoboszlai Dominikről. Ne legyintsenek rá, ne mondják, hogy már a vízcsapból is az ifjú magyar klasszis folyik (az előbb megnéztem: hát nem...), elvégre egy jövőre kétszáz esztendős újságról van szó, s ha valaki, én aztán tudom, mit jelentenek a hagyományok.

Mint például az, hogy esztendőnként visszatérően összeállítanak egy százas listát a világ futballistáiból, aki felkerül rá, okkal lehet büszke. Gondolják csak el, csak Magyarországon 132 játékos van egyszerre, egy időben a pályán a mi kis tucatbajnokságunkban, ha hozzávesszük, hogy egyes adatok szerint a földkerekségen 260 önálló, országként számon tartható közigazgatási egység létezik, s bizonyos, hogy mindenhol van futball, akkor értékelhetjük csak, hogy Szoboszlai Dominik feltörekvő klasszisként, húszesztendősen 96. a sorban.

Sok minden kellett ehhez, természetesen az is, hogy éppen a napokban váltott klubot, s költözik Salzburgból Lipcsébe. Aligha hiszem, hogy a legszívesebben befelé élő angolokat különösebben izgatnák egy-egy osztrák vagy német klub munkajogi lépései, ám ez esetben több szót ejtettek a magyar ifjúról, mint egyébként tennék. Nem utolsósorban azért, mert Angliában is szívesen látták volna őt, akad olyan hír az elmúlt hetekből, hogy ő „az Arsenal januári álma”.

Ahogy cikkekben, úgy hozzászólásokban sem szűkölködik mostanság Szoboszlai Dominik, a kívülállók közül meglehetősen sokan féltik, óvják őt, s persze nem felejtik el hozzátenni, hogy most aztán nehogy a fejébe szálljon a dicsőség. Nekem eszembe se jut ilyesmi, nem mellesleg azért, mert nem hiszem, hogy éppen az én tanácsaimra szorul rá. Nekem az a dolgom, hogy örvendezzek azon, hogy olyan ifjú honfitársamnak mennek jól a dolgai, aki rászolgált. Az élményeim alapján is, s hogy éppen az izlandiaknak lőtt gólját említem nagy hirtelen, az is mellékszál, talán azért teszem, mert mindenki más is hasonlóan cselekszik, miért maradjak ki éppen én a sorból.

Vannak körülötte elegen, akik egyengetik az útját, akikben bízik, és ez a legfontosabb. Biztos vagyok benne, hogy ők túllendítik azokon a nehéz szituációkon, amelyek ilyenkor adódhatnak.

Az pedig higgyék el, nem olyan nagy baj, hogy szinte naponta szerepel a médiában. A gyerekeim gyerekkorának kedvelt esti olvasmánya volt a Minden napra egy mese. Köszönet érte az értő szerkesztőnek, hiszen még ma, családanyaként is emlékeznek rá.

Miközben, persze, ők is voltak húszévesek.