Gazdag boldog lenne, ha hosszabbíthatna Philadelphiában

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.10.29. 21:30
Gazdag Dániel (Fotó: Getty Images)
A válogatott Gazdag Dániel boldog lenne, ha szerződést hosszabbíthatna az észak-amerikai profi labdarúgóigában (MLS) szereplő Philadelphia Union csapatánál.

A 28 éves támadó kedden az M1 aktuális csatornán elmondta, megkeresések mindig vannak, hogy ezek mennyire komolyak, az más kérdés. Hozzátette, még két év van a szerződéséből, ezért nem gondolkodik a távozáson, sőt boldog lenne, ha hosszabbíthatna. A klubvezetőkkel még nem beszéltek erről, de szerinte ez csak idő kérdése.

Tíz nappal ezelőtt, az alapszakasz utolsó játéknapján Gazdag megsérült, a 15. percben le kellett cserélni az FC Cincinnativel szemben 2–1-re elveszített meccsen. A 27-szeres válogatott játékos elmondta, nem volt komoly sérülés, de a lehető legrosszabbkor jött, hiszen a szezon legfontosabb mérkőzését játszották. A rájátszásba jutáshoz mindenképpen nyernie kellett volna a Philadelphiának, ráadásul a többi eredmény is jól alakult. A csapattal 2017 után fordult elő ismét, hogy nem jutott tovább az alapszakaszból.

„A hátamban egy ideg becsípődött, ilyen még nem tapasztaltam. Lehet, hogy már öregszem. Nem tudtam futni, mozogni, de ma már újra a csapattal edzettem” – magyarázta.

Gazdag elismerte, hogy az egész idényük nem úgy sikerült, ahogy szerették volna. Az első számú kapusuk sokat volt sérült, ez nagy érvágásnak bizonyult, mert a másik két kapusuk hullámzó teljesítményt nyújtott. Ráadásul sok a válogatott játékosuk, akik elutaztak a Copa Americára, illetve az Európa-bajnokságra.

„Utána már nem tudtunk visszakapaszkodni, bár az alapszakasz végén volt néhány jó meccsünk. A kiesés ellenére az edzések továbbra is zajlanak, tehát nem lesz probléma az erőállapotommal” – utalt a magyar válogatott novemberi mérkőzéseire Gazdag.

 

Legfrissebb hírek

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
10 órája

Vb-selejtező: a magyar válogatottat a 2. helyre várják a csoportjában

Foci vb 2026
10 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
10 órája

Kijózanító pofonok – Cselőtei Márk publicisztikája

Magyar válogatott
21 órája

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
Tegnap, 18:48

Dupla Hamar Istvántól és Cristiano Ronaldótól – bemutatjuk vb-selejtezős ellenfeleinket

Foci vb 2026
Tegnap, 16:41

„Ez a srác egy vicc. Hat gól nem elég ahhoz, hogy csendben maradj?” – Arda Güler válasza Szoboszlainak

Magyar válogatott
Tegnap, 16:27
Ezek is érdekelhetik