Szűcs Kornél: Jó a kapcsolatom Wayne Rooney-val

Vágólapra másolva!
2024.12.27. 17:33
Szűcs Kornél (Fotó: Getty Images)
Jó kapcsolatot ápol Wayne Rooney vezetőedzővel az egyszeres magyar válogatott Szűcs Kornél, az angol másodosztályú Plymouth labdarúgója.

A 23 éves légiós – aki a Kecskeméttől igazolt Angliába – az M1 aktuális csatornának elmondta, ez az első alkalom a pályafutásában téli pihenő nélkül.

„Tegnap meccsünk volt, aztán vasárnap, jövő szerdán és szombaton is lesz, úgyhogy elég megterhelő a tempó, ráadásul sokszor kerülök szembe Premier League-múlttal rendelkező ellenfelekkel. Tegnap 4-0-ra kikaptunk Coventryben, nem erre számítottunk, és továbbra is nyeretlenek vagyunk idegenben. Gödörben van a csapat, nem jönnek az eredmények, de van lehetőség javítani, mivel sűrű a tabella, és egy-két győzelemmel már a középmezőnybe lehet kerülni” – mondta a Championshipben sereghajtó gárda magyar futballistája, hozzátéve, örül annak, hogy sok lehetőséget kap, mert az a fejlődését szolgálja.

A hátvéd elismerően beszélt a Plymouth kispadján ülő, játékosként 120-szoros válogatott Rooneyról.

„Kellemesen csalódtam benne, bár eleve jóra számítottam. Nem érezteti, hogy a világ egyik legjobbja volt, jó a kapcsolatom vele, megvan köztünk a kémia. Erről sokat elárul, hogy csak egy meccset hagytam ki egy kisebb sérülés miatt, a többin pályán voltam” – fejtette ki Szűcs Kornél, aki az idei év pozitívumaként az Angliába szerződése mellett azt említette meg, hogy ősszel bemutatkozhatott a magyar válogatottban, amikor a nemzeti együttes 2-0-ra nyert Nemzetek Ligája-meccsen Bosznia-Hercegovinában.

Legfrissebb hírek

A Liverpool után a Manchester City már túl nagy falat volt Szűcs Kornél csapatának az FA-kupában

Angol labdarúgás
2025.03.01. 20:43

Szűcs Kornél a manchesteri csatáról: Nehezebb lesz, mint a Liverpool ellen

Légiósok
2025.03.01. 10:37

A Derby County kispadján folytatja a Tóth Balázs klubjától távozó edző – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.13. 11:31

Szűcs Kornél: Erőt meríthetünk a Liverpool legyőzéséből

Légiósok
2025.02.11. 12:06

Szűcs Kornélék a Liverpool után a Manchester Cityvel csapnak össze az FA-kupában

Angol labdarúgás
2025.02.10. 20:44

Tóth Balázs csapatának menedzsere egy másik Championship-klubhoz kíván távozni

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15

Szoboszlai Dominik nem tagja a Liverpool Plymouth elleni FA-kupa-meccskeretének

Angol labdarúgás
2025.02.09. 15:03

Szűcs Kornél: Van esély a Liverpool ellen

Angol labdarúgás
2025.02.09. 09:33
Ezek is érdekelhetik