Újabb magyar a Barcelona iskolájában! A társak már Messinek hívják

Az NSO Tv bemutatja: Huszár Gergő, a FCB Escola leendő nebulója

MAGYAROK BARCELONÁBAN! ÁLOM VAGY VALÓSÁG?

„Bár magyar gyerekként álomnak tűnhet Barcelonában futballozni, már van rá élő példa, hogy igenis el lehet indulni ezen az úton. Ehhez persze szükség van egy megszállott szülőre, akinek megvan a bátorsága, a lehetősége ahhoz, hogy belevágjon ebbe. A magyar gyerekek bizonyos kor alatt semmiben sem különböznek a külföldiektől. Aki itt, Magyarországon tízévesen vagy még fiatalabb korban igazán tehetségesnek számít, az Spanyolországban, de még Katalóniában, Barcelonában is tehetség. A tehetséges gyerekek között pedig a különbséget a hozzáállás jelenti, a részükről és a szülő részéről is. Lehet hangoztatni, hogy az én gyerekem ilyen meg olyan jó, de oda kell menni és adott pillanatban, adott helyen meg kell mutatni. Magától nem fog történni semmi.”

A tízéves Huszár Gergő pedig odament, és megmutatta. Mármint a Barcelona utánpótlás-iskolájában, az FCB Escolában, ahol az eredetileg kétfordulós felvételi tesztnek már az első köre után azt a visszajelzést kapta a család, hogy szeptembertől várják a fiút az U11-es korosztálynál. A fenti, amolyan iránymutatásnak is beillő jó tanács pedig Evanics Martintól származik, aki jelenleg az FTC U6-U9-es csapatának szakmai felelőse, Huszár Gergővel pedig egyéni edzések kertében foglalkozik, illetve volt az edzője korábban a Dalnoki Jenő Akadémián. A szakember abban segíti, hogy minél jobban ki tudja bontakoztatni, meg tudja mutatni ösztönös tehetségét.

A 2007-es születésű fiú története, az FCB Escolához első magyarként 2012-ben kikerülő Mari Zoltán (aki szintén dolgozott együtt Evanics Martinnal), valamint az egyaránt a Mészöly Focisuliból induló, 2015 illetve 2016 óta a katalánoknál focizó Lukács Leon és Tóth Máté után egy újabb példája annak, hogy Magyarországról is el lehet indulni, már nagyon fiatalon is, a barcelonai úton. (A ma már a Málaga utánpótlásához tartozó Tajti Mátyás esete annyiban más, hogy ő nem az Escoláról indult, hanem már idősebben, egyből az akadémiai képzésbe került be, a La Masiára – az lehetne a következő lépcsőfok Gergő számára is, ha 13 évesen a Barcánál tud maradni.)

Viszont azzal a Huszár család is tökéletesen tisztában van, akármilyen álomszerűnek, elérhetetlennek is tűnik Barcelona, nem odakerülni nehéz tízéves korban, hanem ott ragadni, ott végigmenni a futballistává válás meglehetősen rögös útján. Huszár Gergő az Escolában nevelkedő többi gyerekhez hasonlóan nem lesz a Barca igazolt játékosa, hanem esélyt kap arra, hogy a katalán klub filozófiája mentén megtanítsák futballozni. Az eséllyel viszont csak úgy tud élni, ha a család is áldozatot vállal, a szülőknek is a gyerekükkel kell tartaniuk, tulajdonképpen új életet kell kezdeniük.

HUSZÁR GERGŐT MÁR VISSZA SEM HÍVTÁK A FELVÉTELI MÁSODIK KÖRÉRE – AZ FCB ESCOLA

„A fiam négyéves volt, amikor lement az első edzésre a BVSC-ben Mezei Gáborhoz. Már akkor Messiként mutatkozott be, a társai úgy is hívták, és miután az évek alatt egyre inkább fokozódott a Barca-imádat és a futball iránti szeretet, köszönhetően Gábor bácsinak is, egyre inkább megfogalmazódott bennünk is a gondolat, még ha álomszerűnek is tűnt, hogy miért ne próbálhatnánk meg, akár a Barcelonát is” – kezdett bele történetükbe Gergő édesanyja, Erika.

Az álom pedig akkor vált valódi lehetőséggé, amikor tavaly nyáron Gergő részt vett az FCB Escola nyári, dabasi táborában, ahol a katalánoktól érkező edzők is azt mondták, érdemes lenne kipróbálnia magát Barcelonában.

Erika és férje Attila ezután kezdték el figyelni az FCB Escola honlapját, hogy mikor hirdetik meg a jelentkezés lehetőségét – évente általában két alkalommal, ősszel és tavasszal tartanak nyílt felvételit –, és miután megjelent a felhívás (2006 és 2010 között született gyerekek jelentkezését várták), regisztráltak, majd márciusban utazhattak is a fiukkal. Addigra már felvették a kapcsolatot az ötödik éve Barcelonában élő Mari Zoltánékkal, akik mindenben a segítségükre voltak, tanácsokkal látták el őket, amiért hálásak nekik.

„Gergő felvitelije előtt Zoliékkal el tudtunk menni Barcelonában hasonló korú gyerekek edzésére is, és akkor már úgy éreztük, nem álomszerű, irracionális, hogy Gergő felvételt nyerjen – folytatta Erika. – A fiunkon pedig láttuk azt a fajta elszántságot, hogy most márpedig bemegy, és megcsinálja. Megtanítottam spanyolul bemutatkozni, az iskolában angolul tanul, szépen végighallgatta a spanyol eligazítást, majd miután észrevették, hogy nem spanyol ajkú, hozzá már angolul beszéltek. A negyvenöt perces felvételin egy korosztályból egyszerre negyven-ötvenen vettek részt, tíz-tizenöt fős csoportokban, de mivel több turnusban, több nap tartották a válogatót, összesen több százra tehető a jelentkezők száma korcsoportonként, többségük spanyol ajkú volt.

A felvételin hat edző felügyelte a gyerekeket, minden irányból figyelték őket, folyamatosan jegyzeteltek. Először helyezkedős, passzolós feladatokkal kezdtek, majd egy egy és kettő egy elleni játék következett. Gergő az összes párharcát megnyerte, kettő az egyben is csak egyet veszített el.”

„Ekkor már sikerült kitűnnie – vette át a szót az édesapa. – Ezután jött az úgynevezett jokerjáték, amelyben őt választották ki jokernek. Ebben a játékban két csapat játszott egymással szemben viszonylag kis pályaterületen, és ő mindig ahhoz a csapathoz tartozott, amelyiktől a labdát kapta, neki kellett irányítania a játékot. Itt már kimagasló volt, több gólt is rúgott, nagyon jól ment neki a játék.”

A szülők szerint ebben döntő szerepet játszott, hogy végig higgadt, magabiztos volt, azért tudott magabiztos maradni, mert megvannak a szükséges alapjai, hiszen hasonló feladatokat számtalanszor végzett itthon az egyéni edzések során.

Úgy érzik, a barcelonai felvételire egyébként is jól fel lehet előre készülni, mert lehet tudni, mit várnak, mire kíváncsiak igazán. Ez pedig a technikai képesség, az, hogy mennyire jó az egyén a párharcokban, mennyire gyors fejben, mennyire tud gyorsan és pontosan passzolni.

A meglepetés nem Barcelonában érte a családot hanem, amikor kézhez kapták a katalán nyelvű értesítést, hogy Gergőt a 2017–2018-as szezonra felvették az FCB Escolába. Elsőre nem értették, mert arra számítottak, hogy legjobb esetben is második felvételin kell részt venniük, ez volt ugyanis az előzetes szabályzatban, de fiuk olyan meggyőző teljesítményt nyújtott, hogy rögtön felvételt nyert.

Innentől kezdődik az ügyintézés, lakáskeresés, nyelvtanulás, Erika, aki itthon fodrászként dolgozik, már elkezdett spanyolul tanulni, mert szeretne kint is mielőbb elhelyezkedni, míg Attila egyelőre Magyarországról támogatja majd a családot, mert van egy most induló, építőiparhoz kapcsolódó kisvállalkozása, amelyből szeretné megalapozni a barcelonai életüket. Gergőt katalán iskolába íratják majd, mert ez a nyelvtanulás miatt elvárás is a klub részéről (a katalán nyelv kötelező, a spanyolt pedig mint idegen nyelvet tanulja majd), ugyanakkor itthon magántanulói státusba kerül, vagyis nem hagyja abba a magyarországi tanulmányait, vizsgákat kell majd tennie a tananyagból.

GÁBOR BÁCSIÉRT RAJONGTAK A GYEREKEK – AZ EDZŐK SZEREPE

Aztán, hogy valójában hogyan is alakul a Huszár család élete szeptembertől, és lesz-e Huszár Gergőből profi futballista, azt egyelőre találgatni is kár, mert ez nagyon sok mindennek a függvénye. A jövő helyett érdemes kicsit a múlt felé fordulni, és arról beszélni, mi minden kell ahhoz, hogy egyáltalán egy ilyen lehetőség kapujáig eljusson egy tehetség. Gergő édesanyja első helyen az edzők szerepét említi, kiváltképp az azóta hosszan tartó betegség után, fiatalon elhunyt (basszusgitárosként is közismert) Mezei Gáborét.

„Gábor bácsiért rajongtak a gyerekek. Megszerettette velük a focit, és kialakult egy olyan légkör, egy olyan társaság, amit egyszerűen nem lehet szavakkal kifejezni, mágnesként vonzotta be őket az edzésekre. És, ami nagyon fontos, szakmailag is rendkívül felkészült edző volt, folyamatosan videókat nézett a gyerekekről, hogy olyan feladatokat tudjon összeállítani nekik, amelyek a legjobban szolgálják a fejlődésüket. Nyári táborokba és nemzetközi tornákra is jártunk, és nagyon sok szép emlékkel gazdagodtunk, amelyek megalapozták a folytatást” – mondta Erika.

A folytatásban pedig már Evanics Martin is szerepet játszott, akivel Mezei Gábor ajánlására ismerkedett meg a család.

„Martin azzal a kérdéssel indított az elején, hogy mik a hosszú távú céljaink. Mire a fiam egyből rávágta: a Barcelona. Martin ettől érezhetően meghökkent, csak annyit reagált: »Hm, szép kis cél!« Tőle ugyanazt kaptuk, mint korábban Gábor bácsinál. Érte is rajongott a fiam – folytatta az édesanya, aki nagyon szerencsésnek érzi magukat, hogy olyan edzői voltak Gergőnek, akik hatni tudtak rá, akikre felnézett. – Ezt azért tartom lényegesnek, mert a gyerekeknél nagyon fontos a lelki tényező, hogy az edző hatni tudjon a pici gyerekek érzelmeire. A Dalnokiba kerülve egyre több taktikát is tanult, viszont a fő hangsúly a technikai fejlesztésen volt, és Barcelonában be is bizonyosodott, hogy ebben a korban ez a legfontosabb. Nem tudom elképzelni, hogy mi másért vehették fel a fiamat már az első kör után, ha nem azért, mert technikailag megütötte azt a szintet, amit ők elvárnak. Ők aztán majd a Barcelonánál felépítik rá a korának megfelelően a csapatjátékot, fejlesztik a gyorsaságát, erőnlétét. Ha az alapvető mozdulatok már ösztönössé válnak, szinte beleégnek a gyerekbe, azt már nem veheti el senki, ezt tartom a legfontosabbnak a korai időszakban.”

BARCELONAI HUSZÁR – AMIT A KATALÁN VÁROS ADHAT

És, hogy a fentiekhez mi mindent adhat még hozzá Barcelona?

„Ami Barcelonának nagy előnye, hogy tényleg minden a futballról szól. Mi pont a PSG elleni siker után voltunk kint, és tapasztalhattuk, hogy az emberek szívből-lélekből fociszeretők. Amikor megérkeztünk, és beértünk a belvárosba, Gergő kért egy labdát, és az utcán neki állt focizni. Úton-útfélen cselezgetett, dekázgatott a járókelők között, de ezért senki sem haragudott meg. Sőt, a 6–1 másnapján mosolyogva passzolták vissza neki a labdát. Annyira jól érezte ott magát abban a közegben, annyira tetszett neki, hogy mindig mindenkivel lehet focizni és mindenki élvezi a játékot, hogy már azt éreztem, hazaért a fiam, ebben a közegben van igazán otthon” – elevenítette fel a Barcelonában töltött napokat az anyuka, aki arról is szót ejtett, mit remél ősztől a katalán városban.

Huszár Gergő utcai dekázása Barcelonában

„A klubnál nagyon sok edző van, valószínű, hogy nincsenek túlterhelve, kiegyensúlyozott a hátterük, látszik, hogy szeretik a gyerekeket, nagyon barátságosak. Motiválás, pozitív hozzáállás, ezek azok az alapvető dolgok, amiket Gergő itthon Gábortól és Martintól is megkapott, és amikre Barcelonában is számíthatunk.

Ahogy egyébként szerintem a már kint élő magyarok támogatására is. Emiatt nem is aggódom, mert ha az embernek van egy útja az életben, akkor mindig megtalálja azt a módot, ahogy ezen az úton végig tud menni. Nem hagytuk még el hosszú távra a hazánkat, biztos lesznek nehéz pillanataink, de ha más meg tudja oldani, ha Lukács Leonéknak és Mari Zoliéknak sikerült, akkor nekünk is menni fog. Hogy Gergő meddig jut, azt majd meglátjuk. Egyáltalán nem biztos, hogy profi labdarúgó válik belőle, de ha csak egy évet leszünk kint, már akkor megéri, megtanulhat egy nyelvet, életre szóló tapasztalatokkal gazdagodhat.

Neki nincs vesztenivalója, mi pedig a kísérői vagyunk, és mindenben segítjük, hogy meg tudja valósítani az álmát, amelyhez Barcelonában sokkal közelebb kerülhet, mintha még éveket itthon maradna a tizenhatodik kerületben, mert ott az edzők a saját módszereikkel nevelhetik ki a barcelonai futballfelfogásnak leginkább megfelelő játékosokat.”

Felesége élménybeszámolóját, „jövőbe látását” férje, Attila, csak ennyivel egészítette ki: „Most kezdődik a neheze, a gyereknek is, meg nekünk is."

Gergő pedig így reagált a sikeres felvételi hírére: „Anya, ugye tudod, hogy ez még nem a végállomás. Én a Barca felnőttcsapatában szeretnék játszani…”