Olimpia: Jobban motivált volna, ha jobbak a többiek - Pars

Vágólapra másolva!
2012.08.05. 23:52
Mint arról már beszámoltunk, Pars Krisztián nyerte meg a férfi kalapácsvetés fináléját a londoni olimpián. A magyar versenyző természetesen nagyon örült győzelmét követően.

„Nagyon boldog vagyok – kezdte nyilatkozatát Pars. – Nehéz felfogni, hogy olimpiai bajnok vagy. Köszönöm mindenkinek, aki szorított értem, itt és otthon is. Fantasztikus volt ilyen közönség előtt versenyezni. Köszönöm a szüleimnek, barátnőmnek, aki mindig mellettem állt.”

„Tényleg nehéz felfogni, hogy megnyertem. Megvolt a tiszteletkör, ilyenkor az emberben tudatosul, hogy ez mégiscsak olimpia” – tette hozzá a kalapácsvető klasszisunk, aki Németh Pálra emlékezett, miután biztossá vált első helye.

„Németh Pál a nevelőedzőm, a volt mesterem. Nagyon sokat köszönhetek, nagyon sajnálom, hogy nem élhette meg ezt az eredményt. Fia, Németh Zsolt nagyon sokat tudott segíteni” – fogalmazott Pars.

„Nehéz szavakat találni. Nem dobtam igazából úgy, ahogy szerettem volna, de ez is elég volt. Fantasztikus, hogy nyertem – folytatta atlétánk. – Valahol meg kell érezni a győzelmet, megvolt az Európa-bajnokságon, most úgy tudok odaállni a dobókörbe, hogy nem kapkodok, tudok jól kezdeni. Ez nem könnyű, meg kell tanulni, meg kell tapasztalni.”

„A többiek eredménye nem úgy alakult, ahogy vártuk, nyolcvan méter feletti dobásokat vártunk, ez talán hajtott is volna előrébb, így van egy kis hiányérzetem, talán nem is motivált annyira. Ha nyolcvan méter felett, nyolcvanegy körül dobnak, lehet, hogy én is nagyobbat tudok dobni, még keményebben oda tudtam volna tenni magam.”

„Nagyon régóta vágyom arra, hogy felnőtt korosztályban a dobogó tetejére kerüljek, sokat hibáztam korábban, de most sikerült nyerni” – zárta gondolatait az olimpiai bajnok Pars.

SAJNÁLOM, HOGY EZT PALI BÁCSI NEM ÉRHETTE MEG - PARS

Legfrissebb hírek

Halász Bence jó formában kezdte az idényt

Atlétika
2025.03.01. 20:18

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40

Lehmann Csongorék már Los Angelesre hangolnak

Egyéb egyéni
2025.02.10. 09:02
Ezek is érdekelhetik