Egervári tizenegyedszer már nem hívja Husztit

Vágólapra másolva!
2010.09.24. 08:57
null
Huszti Szabolcs (jobbra) utolérhetetlen a szövetségi kapitány számára (Fotó: Action Images)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy döntött: nem keresi többször telefonon Huszti Szabolcsot, a nemzeti együttestől önként távozó, maga után hagyott nyílt levelével nem kis belső vihart kavaró középpályást.

A szakember a Nemzeti Sportnak elmondta: a Moldova elleni találkozót követően távozó Husztit már tíz alkalommal kereste telefonon, hogy személyesen beszéljenek a történtekről, ám nem sikerült utolérni a Zenit játékosát, aki nem reagált a hívásokra és egyszer sem hívta vissza a szövetségi kapitányt.

„Pedig megbeszéltem volna vele, mire alapozza azokat az állításokat, amelyeket a levelében megfogalmazott – nyilatkozta Egervári Sándor a Nemzeti Sportnak. – De tíz hívás után nem szeretném a tizenegyediket is megejteni. Inkább a jövőre koncentrálunk, és mint csütörtök délután, inkább a madridi benyomásokat tárgyaljuk meg kollégáimmal."

A Magyar Labdarúgó-szövetség sajtófőnöke, Pajor-Gyulai László szeptember 8-án, az Eb-selejtező másnapján arról tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t, hogy Huszti Szabolcs a Moldova elleni mérkőzése után megbeszélést tartott Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal. A szentpétervári légiós azt kérte a szakembertől, hogy egy ideig ne számítson rá a válogatottnál, mert ő a klubcsapatában szeretné újra felépíteni magát.

Másnap a futballista nyílt levélben tudatta döntésének okait, és a kendőzetlen levél utórezgései a mai napig éreztetik hatásukat. Egervári értetlenül állt a középpályás lépése előtt.

„Az én tisztességem úgy kívánta, hogy egy négyszemközti, kulturált hangvételű beszélgetés csak rám és Huszti Szabolcsra tartozik – mondta a Nemzeti Sportnak Egervári Sándor. – Ehhez én tartottam magam, és arra kértem őt, hogy ne döntsön elhamarkodottan. Abban maradtunk, hogy később újra átbeszéljük a történteket, de most értetlenül állok a lépése előtt. A játékos kinyilatkoztatása nem engem minősít, és ne várjon tőlem senki magyarázkodást, már csak azért se, mert az én lelkiismeretem tiszta."

A válogatott keretben figyelembe vett labdarúgók közül többen – Juhász Roland, Hajnal Tamás, Király Gábor – is úgy nyilatkoztak: tudják, értik, hogy miről beszél társuk.

A szövetségi kapitány a következő válogatott fellépés előtt – Eb-selejtezőn San Marinót fogadjuk október 8-án – az összetartás első lépéseként a csapattal is megbeszélni szándékozik a Huszti által említett dolgokat. Ezt megelőzendő kereste volna a Zenit légiósát, hogy „tiszta vizet öntsenek a pohárba", ám erre a megbeszélésre ezidáig nem került sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik