– Amikor gyerekfejjel rugdosta a labdát Nyergesújfalun, gondolta volna, hogy egyszer ötvenszeres válogatott lesz?
– Álmodtam róla, az biztos – felelte Hajnal Tamás. – Már akkor úgy tartottam, hogy egy futballista életében nincs annál felemelőbb, mint a nemzeti együttesben szerepelni. Most pedig itt állok a jubileum kapujában, és nem tagadom, csodás érzés tölt el. Remélhetőleg pénteken ötvenedszerre is magamra húzhatom a címeres mezt, bár ennél fontosabb, hogy nyerjünk Észtországban.

– Az ötvenedik válogatottságára való tekintettel egész héten ünneplőben járt-kelt Telkiben?
– Nem, dehogy. Ugyanúgy készülök erre a meccsre, mint az eddigiekre. Az a vagyok, aki a mérkőzést megelőző napokban is mindent megtesz annak érdekében, hogy amikor a legjobban kell, rendben menjenek a dolgok. Érdekes, az előző összetartás alkalmával többször megfordult a fejemben, hogy hamarosan elérhetem a bűvös ötvenet, mint az elmúlt napokban, igaz, a múltam egyszer-kétszer lepergett előttem.

– Tetszett, amit látott?
– Nem volt rossz...

TINÉDZSERKÉNT TANULTA MEG, MILYEN A PROFI JÁTÉKOS ÉLETE

– Aligha túlzás: nagy, sőt rizikós utat járt be, amíg Nyergesújfaluból eljutott a válogatottságig.
– Nem zárható ki, hogy Szollár Krisztián mellett én voltam az első olyan játékos, aki szinte még tinédzserként külföldre szerződött. Tizenhat esztendősen roppant boldog voltam, hogy a Ferencváros első csapatában, tízezer néző előtt léphetek pályára, ám amikor felvetődött, hogy a Schalkéba szerződhetek, azt mondtam, ebbe a kalandba érdemes belevágni. Ne feledjük, a gelsenkircheniek akkor nyerték meg az UEFA-kupát, a Dortmund a BL-serleget kaparintotta meg, Németország pedig a regnáló Európa-bajnok volt – minden szempontból jó döntésnek tűnt odaigazolni. Olykor kicsit göröngyös ösvényen jártam, a helyzetem nem volt mindig egyszerű, még egy-két lépcsőfokot is vissza kellett lépnem, hogy aztán előreléphessek, de ma már kijelenthetem, megérte. A befektetett munka kicsit megtérült.

– Csak kicsit?
– Nem tudom, mások hogyan értékeli a karrieremet, én büszke vagyok arra, hogy itt tartok.

– Megkockáztatom, azon kevés magyar labdarúgó közé tartozik, aki kihozta magából a maximumot.
– Azért abban bízom, hogy a csúcs még odébb van. Rendben, szorult belém némi tehetség, ugyanakkor roppant kemény munkára volt szükségem ahhoz, hogy idáig eljussak. A családom mindig mellettem állt, ám arról szó sem volt, hogy a sikerhez vezető piros szőnyeget leterítették elém, és csak végig kellett mennem rajta. Mindig azt néztem és nézem, miben tudok még javulni. Ugyanúgy szeretek focizni, mint gyerekként, sohasem éreztem nyűgnek, hogy nap mint nap edzenem kell. Ki tudja, talán még jó példát is mutatok némelyeknek, hogy nem elégszem meg azzal, amit elértem. Tudom jól, ha hátradőlnék, ha visszavennék a tempóból, lejtmenetbe kerülnék, és már nem biztos, hogy lenne visszaút. Szóval, amíg bírom, végzem a dolgom becsülettel.

JÖTT ZLATAN IBRAHIMOVIC, ÉS AZ ÁLOM ÖSSZETÖRT...

– Ha arról faggatom, hogy mikor ünnepelte az első válogatottságát, szüksége van gondolkodási időre?
– Köszönöm, nem. Szinte napra pontosan nyolc éve, kétezer-négy október kilencedikén, a svédországi világbajnoki selejtezőn mutatkoztam be, a második félidő tizedik percében álltam be. Éppen édesanyám születésnapján, így számomra duplán emlékezetes volt az a nap. Még akkor is, ha végül három nullás vereséget szenvedtünk... A lefújást követően a csapat rutinosabb tagjai mégis odajöttek hozzám és megdicsértek – akkor ez sokat jelentett nekem. Ahogy az is, hogy a következő meccsen már kezdőként vetett be Lothar Matthäus.

– A huszonötödik fellépés is egyből beugrik?
– Csak a harminckettedik... Sajnálom, de ennyire nincs előttem a statisztika.

– Akkor azt árulja el, melyik volt a legemlékezetesebb meccse a válogatottban?
– A svédek elleni budapesti mérkőzésen remekül futballoztunk. Az egész csapatnak jól ment, mindenki elszánt volt, az elejétől a végéig úgy hajtott, ahogy kellett.

– Majd a hosszabbításban jött Rudolf Gergely!
– Nem, Zlatan Ibrahimovic. Arról a találkozóról beszélek ugyanis, amelynek végén felvarrta a labdát a rövid felsőbe... Kikaptunk ugyan, a teljesítményünk miatt mégis jó szívvel gondolok vissza arra a meccsre. Csakúgy, mint például a Franciaország ellenire. Még akkor is, ha azon is vereséget szenvedtünk... Szeretek ugyanis erős csapatok ellen játszani, legalább kiderül, mire futja az erőnkből.

MILYEN JUBILEUMOT KÉPZELT EL MAGÁNAK HAJNAL TAMÁS PÉNTEKRE? A VÁLASZT ÉS A VÁLOGATOTTAL FOGLALKOZÓ KÉTOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁST KERESSÉK A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN!