Mussolinin múlt az 1938-as magyar vb-arany?

Bornemisza Géza iparügyi miniszter 1938. június 26-án az Újpest–Rapid Bucuresti Közép-európai Kupa-mérkőzés szünetében a díszpáholyba magához kérette dr. Dietz Károly szövetségi kapitányt. Egy héttel a párizsi vb-döntő után gratulált neki az ezüsthöz, kifejtette, nagyon sajnálja, hogy a kapitánnyal méltatlanul bánt el a közönség. Aztán némi szünet után hozzátette, mint futballszurkoló ő is másképp gondolja a dolgot…

Dietz, akit még a vb előtt a Nemzeti Sport népszerű BÖK rovata Vietznek keresztelt át, azzal védekezett, hogy a döntőbeli összeállításra vonatkozó elgondolása jó volt, mire a miniszter így reagált: „Kedves barátom, nem elgondolás, hanem jó »spuri« kell a csapat-összeállításhoz.” Spuri, azaz jó megérzés. A politikus ezzel a mondatával azok táborát erősítette, akik a vb után már nem látták volna szívesen a kispadon Dietzet.

„Mondjon le! Mondjon le!” – zúgott kórusban a Keletiben. Amikor hazaérkezett a válogatott az olaszok elleni, 4:2-re elvesztett finálé után, a szakvezetőnek úgy kellett kisurrannia a pályaudvarról.

KORÁNYI, TURAY ÉS TOLDI NÉLKÜL A DÖNTŐBEN

Noha a korabeli tudósítások zöme elismeri, hogy az olaszok jobbak voltak a vb-döntőben, a 75 évvel ezelőtti fináléval kapcsolatban ugyanúgy örökké fennmarad a kérdés, mint az 1954-es döntőt illetően: mi lett volna, ha a szövetségi kapitány más felállásban küldi pályára a csapatot?

Ennyi idővel a történtek után lehetetlen kibogozni a szálakat, de azért néhány ellentmondáson érdemes elgondolkodni. Dietz védelmében annyit, hogy akkoriban hemzsegtek a kiváló futballisták – hely hiányában tekintsünk el a méltatásuktól –, s egy kapitánynak nem feltétlenül kell rajongania mindegyikükért. Ahogyan ő sem rajongott Toldi Gézáért, a Ferencváros csatáráért. A jobbszélső, Sas Ferenc a döntő után 50 évvel visszaemlékezésében politikai bundaként aposztrofálta a döntőt, szerinte Mussolini akaratának megfelelően le kellett adni a meccset.

Más verzió szerint Toldi azért nem játszott, mert az olasz szövetségi kapitány, Vittorio Pozzo nehezményezte a játékát, mondván, durván futballozik, s ezt a két válogatott vezetőinek a mérkőzés előtt néhány nappal megejtett találkozóján a mieink tudomására is hozta. Dietz Korányi Lajos, Turay József és Toldi Géza helyett Polgár Gyulát, Szűcs Györgyöt és Vincze Jenőt küldte pályára – Polgár és Szűcs addig egyetlen percet sem játszott a vb-n. Az 50 éves évforduló kapcsán viszont az egyik „érintett”, Polgár azt nyilatkozta: „Sajnos, nem voltunk jobbak. S ha Korányi, Turay meg Toldi is játszik, akkor sem lettünk volna jobbak.”

Hogy beavatkozott-e a politika? Az 1934-es olasz–csehszlovák vb-döntő után sem a vesztes fél, sem a játékvezető nem utalt arra, hogy az olaszok befolyásolni akarták volna a finálé kimenetelét. És négy évvel később sem volt erre utaló hivatkozás, noha Zsengellér Gyula azt állította, elhangzott, hogy Toldi olasz nyomásra maradt ki. Elképzelhető, hogy Dietz „saját szorgalomból” hagyta ki Toldit. Vagy létezett még egy verzió? A kapitány hol azt mondta, hogy az összekötő lába fáj, hol azt, hogy elégedetlen a svédek ellen mutatott játékával, ugyanakkor cáfolta, hogy a tankszerű támadót egy fegyelmezetlenség miatt kellett a döntőben jegelni a rendezők kérésére.

A XXI. század – a legendák velünk élnek című televíziós dokumentumműsor 2013. május 7-i adásában Andreides Gábor, a magyar–olasz kapcsolatokat kutató történész úgy fogalmazott: „A mai napig nem tisztázott, hogy Mussolini esetleg leszólt, hogy másképp állítsa össze a magyar szövetségi kapitány a válogatottat a döntőre. Az utolsó pillanatban több erős (sic!) játékos is kikerült a csapatból, például Toldi Géza, a Ferencváros kiválósága, akiről köztudott volt, hogy ő aztán tényleg szívvel-lélekkel harcol a győzelemért.”

ÁBEL: ÖT NAP A PÁRIZSI „RENGETEGBEN”

Sárosi György doktor szerint Dietz az összeállítás megváltoztatásával valóságos palotaforradalmat robbantott ki a játékosok körében. Olyannyira, hogy a csapatkapitány is azon morfondírozott, nem vállalja a játékot, aztán Dietz és a hazafisága meggyőzte. Sárosi még Cseh II László és Dudás János vb-keretből kihagyására is hivatkozott, bár hozzátette, egyikük sem volt jó formában.

Gyurka azt is nehezményezte, hogy Dietz a győztes csapaton ne változtass elv helyett a győztes csapaton szinte mindig változtatott. (Pedig a szövetségi kapitány a vb előtt közvetlenül azt nyilatkozta, „az első két mérkőzésünkön ugyanazzal a csapattal fogunk kiállni”.) Mi mással magyarázható, hogy a svédek elleni elődöntőbeli 5:1-es parádé után arra az egyébként bugyuta – vagy ellenkezőleg, éppen a kapitány szokását ismerő? – kérdésre, hogy változtat-e a döntőre, igennel válaszolt, s már sorolta is a lehetőségeket…

Igaz, Korányiról azt mondta, csak akkor marad ki, „ha lábsérülése komolynak bizonyul”. Ehelyett a Fradi védője azért maradt ki, mert védőtársával, Bíró Sándorral összeszólalkozott a magyar–svéd elődöntőn. Dietz pedig ezzel megbontva látta az egységet; hiába mondta segítője, Schaffer Alfréd, hogy ilyen apró nézeteltérésekre maguk a játékosok sem adnak, a kapitány Korányi helyére a válogatottban 14 (!) hónapja inaktív, amúgy rendkívül sokoldalú Polgárt állította be.

Ábel, vagyis Zsengellér 52 évvel később, 1990 elején a Népsport hasábjain így emlékezett vissza az elveszített döntőre: „Majd szétrobbantam a méregtől a mérkőzés után. Amíg élek, bosszant a dolog, hiszen a rossz összeállítás miatt nem nyertük meg a világbajnokságot. Ebben, azt hiszem, mindenki egyetért velem, Dietz kapitányon kívül. Annyira begurultam, hogy Párizsban elköszöntem a csapattól, nem is utaztam haza velük. Vagy öt napig ott maradtam, mulatókba jártam, elvertem az összes pénzemet.”

S hogy miért nem játszott Turay József a fináléban? Az egyik verzió szerint Korányi iránti szolidaritásból hivatkozott sérülésre a döntő előtt. A másik variációban ő kérte, hogy kisebb sérülése miatt az elődöntőben ne játsszon, de Dietz erről hallani sem akart. A magyar futball Suttyóból lett Császára pedig rásérült. Ő maga a finálé előtti nap délelőttjén (a Korányi és Toldi nélkül felálló csapatot este hirdette ki Dietz) az egészségét firtató kérdésre ezt válaszolta: „Jól vagyok. A lábam fáj még, de most már nem törődöm vele.” Este már fáradtságra panaszkodott, a meccs délelőttjén pedig lemondta a vb-döntőt.

Ami után viszont a kapitányt akarták lemondatni. Azok, akik a Keletiben a vállukra emelték a vb-n remeklő Turayt.

NEM VOLT RAJTUK SAPKA…

Dudásról áradozott a brit sajtó az 1936-os angol–magyar után, pedig a mieink 6:2-re kikaptak Londonban. Cseh II, a Matyi pedig a legendás Cseh, Sárosi, Zsengellér belső trió tagja volt, mellesleg az az ember, akit az elég zárkózott Sárosi a leginkább bizalmába fogadott játékostársai közül. S akit bohémsága mellett egy idő után krónikus tüdőbetegsége is akadályozott abban, hogy csúcsformában futballozzon.

Dietz Dudással és Csehvel kapcsolatban nem tudta levetkőzni volt rendőrfőkapitányi mivoltát. A legenda szerint azt is megszabta a válogatott keret tagjainak, hogy télen sapkát, sálat viseljenek. Aztán egyszer egy gépkocsiban ülve látta, hogy a két hungáriás (akkoriban: hungárista) sapka és sál nélkül grasszál a téli utcán. Leszúrta őket, hozzátéve, hogy megnézhetik magukat. Megnézhették.

Cseh az elvesztett vb-döntő után került csak vissza Dietznél a válogatottba, de csupán két mérkőzés erejéig – igaz, az 1938-as év első felében sok időt töltött szanatóriumban. Dudás 1938 januárjában kétszer játszott, aztán a finálét követően is kétszer Dietznél. A két futballistáról mindenesetre elmondható, ha nem volt rajtuk sapka, az volt a baj, de nem tévedünk nagyot abban, hogy ha hordanak is sapkát, Dietz akkor is talált volna valami kifogást… Más kérdés, hogy ő is érezte, a két labdarúgó nem mellőzhető, el is bizonytalanodott, mert – ún. nem utazó, biztonsági tartalékként – azért visszahívta őket a bő keretbe.

A kapitány egyértelmű hibájának leginkább az róható fel, hogy állandóan kísérletezett, még akkor is, amikor már a csapatjátékot kellett volna csiszolnia. Egy példa: 1938. május 15-én a válogatott a vonatkozó idényben az angol bajnoki címről egy ponttal lemaradó Wolverhampton ellen játszott felkészülési mérkőzést. Turay játéka nem volt számára meggyőző a középfedezet posztján, Szűcs Györgyről meg azt mondta, a katonai szolgálat akadályozta abban, hogy kifussa formáját.

Dietz ezért Sárosi György rendkívül tehetséges öccsét, az 1919-es születésű Sárosi III Bélát játszatta a Wanderers ellen – a vb-re azonban már nem vitte magával, nem tartotta elég érettnek. Ezek után Turay remekül focizott az elődöntőig, a fináléban viszont már Szűcs helyettesítette. És a sor számos példával folytatható lenne…

MAGYARORSZÁG–HOLLAND-INDIA 6:0

MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 5:1

OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 4:2