Eb 2016: súlyos sérülések a Budapestre készülő görögöknél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.13. 10:33
Néhány napon belül három görög válogatott labdarúgó sérült meg, ami megnehezíti Sergio Markarián szövetségi kapitány dolgát a március végi budapesti Eb-selejtező előtt.

A két középpályás, Jannisz Maniatisz (Olympiakosz, 38-szoros válogatott) és Petrosz Mantalosz (AEK, 3) a két csapat szerdán lejátszott, botrányba fulladó kupamérkőzésén szenvedett térdsérülést, egyikük sem futballozhat már ebben a szezonban.botrányba fulladó kupamérkőzésén szenvedett térdsérülést, egyikük sem futballozhat már ebben a szezonban.

A védő Kosztasz Manolaszt (Roma, 18) kiújuló derékfájása miatt kellett lecserélni csapata csütörtöki Európa-liga-mérkőzése első félidejében, még nem tudni, mennyit kell kihagynia.

A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjének F-csoportjába sorsolt két válogatott március 29-én vívja egymás elleni mérkőzését Budapesten (a második felvonás októberben lesz Görögországban).

A mieink 7, a görögök óriási meglepetésre csupán 1 pontot gyűjtöttek az eddigi négy fordulóban – Claudio Ranieri kapitányt le is váltották, Markariánt februárban nevezték ki a helyére.

Legfrissebb hírek

Amikor Cristiano Ronaldo remegett az ikszért Magyarország ellen – íme, a 2016-os Eb legjobb meccse!

Képes Sport
2024.06.02. 13:31

Válogatott: Marco Rossi fantasztikus munkát végez – Bernd Storck

Magyar válogatott
2024.01.06. 19:09

Videó: az UEFA felelevenítette Király Gábor hatalmas védését a 2016-os Eb-ről

Magyar válogatott
2023.07.31. 14:27

Videó: amikor Szalai válaszolt Ronaldo ketchupös köcsögéből kifolyó góljaira

Magyar válogatott
2022.09.21. 19:43

Videó: öt éve lehetett „bepiszkálni, pöckölni, tuszkolni”

Foci Eb 2020
2021.06.14. 09:42

Nemzedéki futballélmény – az Eb, amikor az éjjel tényleg soha nem érhetett véget

Minden más foci
2021.06.10. 14:10

Eb 2020: amikor Payet óriási gólt akasztott a románoknak – videó

Foci Eb 2020
2021.06.10. 13:29

Videó: amikor C. Ronaldo érzelmes beszédet mondott az Eb-győzelem után

Foci Eb 2020
2021.06.09. 14:21
Ezek is érdekelhetik