Magyar–feröeri: „vajmi kevés esély” a zárt kapu eltörlésére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.01. 07:28
Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) úgy határozott, hogy a Magyarország–Románia Eb-selejtezőn történt szurkolói bekiabálások miatt zárt kapuk mögött kell megrendezni október 8-án a Magyarország–Feröer Eb-kvalifikációs meccset. Sipos Jenő, a hazai szövetség szóvivője szerint illúzió azt gondolni, hogy az UEFA meggondolja magát.

Nincs döntés a Feröer elleni zárt kapus mérkőzéssel kapcsolatban, azaz az UEFA továbbra sem hozta meg végső határozatát. A magyar szövetség elöljárói a múlt héten beadták a fellebbezést, sőt október másodikáig, azaz péntekig haladékot is kaptak, hogy kiegészítsék a már beadott anyagokat. Hogy az UEFA végül mikor hozza meg döntését, az MLSZ-nél sem tudják.

„Hamis illúziókat ne kergessünk, vajmi kevés az esélye, hogy az UEFA megváltoztassa a döntését. Alighanem marad az érvényben lévő határozat” – mondta Sipos Jenő, a szövetség szóvivője a Nemzeti Sportnak.

Kérdés, mennyire nehezíti meg a válogatott dolgát, hogy zárt kapuk mögött kell lejátszanunk az október 8-i sorsdöntő, Feröer elleni kilencven percet. Bernd Storck szövetségi kapitány leginkább saját együttesét és a normálisan viselkedő szurkolókat sajnálja.

„Egyetlen csapatom sem játszott még zárt kapuk mögött, és borzasztóan sajnálom a fiúkat, mert ez valódi futballünnep lehetett volna. Sajnálhatjuk, hogy néhányan csúnyán viselkedtek a románok elleni meccsen, most ennek a többség és főleg a csapat issza meg a levét. De ez van, mit tudunk csinálni? Tudom, hogy az emberek mennyire szeretik ebben az országban a futballt, jó lenne megragadni az esélyt, és örömöt szerezni nekik."

 

Legfrissebb hírek

Bernd Storck újra a belga élvonalban kapott munkát – hivatalos

Minden más foci
2025.02.20. 13:32

„Veletek vagyunk!” – a magyar szurkolók kíséretében érkeztek meg a lányok a románok elleni meccsre

Kézilabda
2024.12.08. 16:55

„Azt az üvöltést alighanem még Bukarestben is meghallották!”

Kézilabda
2024.11.05. 13:06

Bernd Storckot is ajánlották a DVSC-nek – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2024.11.05. 08:30

Bernd Storck távozik a Sepsi OSK-tól – hivatalos

Minden más foci
2024.09.05. 09:17

Az újabb vereség után közel a szakítás a Sepsi és Bernd Storck között – sajtóhír

Minden más foci
2024.09.01. 18:05

Bernd Storck pénteken a tusványosi sportterasz vendége lesz

Minden más foci
2024.07.23. 12:10

Bernd Storck hosszabbított a Sepsi élén

Minden más foci
2024.05.22. 12:35
Ezek is érdekelhetik