„Helyzetekkel nyitottunk, gólokkal folytattuk… A magyarok nyilaitól vérzik Hispánia” – állapította meg a Nemzeti Sport a mérkőzés másnapján. Bevezetésképp nézzük meg azokat a bizonyos helyzeteket és gólokat! (A felvételen 3–1-es magyar vezetésnél feltűnik a fejét nem túl boldogan vakargató Luis Suárez is.)
BÁTOR ÉS TÁNTORÍTHATATLAN
A spanyolországi meccsel a magyar válogatott a Ciprus elleni idegenbeli Eb-selejtezőre melegített, és a szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán azt ígérte: a csapat összeállításakor „bátor lesz, és tántoríthatatlan”. Érdemes felidézni, hogy a spanyolok nem örültek szívből a meccsnek, ugyanis a hétvégén következett a bajnoki címről dönteni hivatott Barcelona–Atlético Madrid rangadó…
S lám, a mieink már az első félidőben előnyt szereztek, majd a második játékrész elején Lőrincz Emil fejjel újra megszerezte a vezetést, és lapunk leírása szerint „ettől kezdve oktatást tartottunk korszerű labdarúgásból”.
„Luis Suárez, a spanyolok szövetségi kapitánya a kezébe temette az arcát, másodpercek alatt tíz évet öregedett, s nem adta volna egy világbajnoki döntőn lőtt Butragueno-gólért, ha egy varázsütésre portássá, fodrásszá, cipésszé vagy vízvezeték-szerelővé változik…” – kajánkodott a Nemzeti Sport.
EGYMILLIÓ DOLLÁRT KELLENE FIZETNIE
Luis Suárez klubedzőként nem volt olyan sikeres, mint játékosként, de a spanyol utánpótlás-válogatott kapitányaként, majd a szövetség technikai igazgatójaként nyolc éven át olyan jó munkát végzett, hogy 1988-ban kinevezték szövetségi kapitánynak.
A 81. születésnapját májusban ünneplő Luis Suárez Miramontes két-két spanyol bajnoki címet, Király-kupát és VVK-t nyert a Kubala László nevével fémjelzett Barcelonával, soraiból 1960-ban kiérdemelte az Aranylabdát, majd 1961-ben – akkor világcsúcsnak számító 250 millió olasz líráért – megvásárolta az olasz Internazionale. A milánói fekete-kékekkel háromszor olasz bajnok, kétszer-kétszer BEK- és Világkupa-győztes lett. 1964-ben alapembere volt az Európa-bajnokságot nyerő spanyol válogatottnak. Játékos-pályafutását 1973-ban fejezte be, a spanyol válogatottban 32 mérkőzésen lépett pályára. |
Az 1990-es világbajnokságra kivitte a csapatot – a mieinket 4–0-ra tángálták el Sevillában –, ott a csoportból továbbjutottak, de a jugoszlávok megálljt parancsoltak nekik.
Mivel az vb után következő Eb-selejtezők nem alakultak valami fényesen (négy meccsen két vereség), már a mieink elleni barátságos mérkőzés előtt sem bánt Suárezzel kesztyűs kézzel a spanyol sajtó.
„Lehet, hogy Luist elküldenék, de akkor a spanyol szövetségnek pontosan egymillió dollárt kellene fizetnie, mert ő már úgy kötötte a szerződését, hogy ez a biztosíték abban benne legyen – latolgatta lapunknak az esetleges magyar győzelem következményeit egy másik barcelonai legenda, Kubala László. – Nem hiszem, hogy egy vereség egymilliót is megérne a spanyol szövetségnek.”
Ha egy nem is, kettő már igen: néhány héttel később Románia is legyőzte Suárez legénységét spanyol földön, és a kapitánynak mennie kellett.
IGAZI PROFIK MÓDJÁRA
De most már nézzük, hogyan ünnepeltük a nem várt nagyszerű győzelmet!
„A magyar szurkolók már megkapták a húsvéti ajándékot” – írta címlapján a Nemzeti Sport. „Hihetetlen, most mi oktattunk – ez volt a szakmai értékelés címe, majd belül: – Régen láttunk már magyar labdarúgócsapatot ilyen magabiztosnak, ráadásul idegenben.”
„Labdarúgóink igazi profik módjára, tudatosan építették támadásaikat, játékukban még véletlenül sem lehetett felfedezni az oly sokszor tapasztalt pánikot… Nem volt gyenge pontja az együttesnek, néhányan pedig egyszerűen fantasztikus teljesítményt nyújtottak.”
Hogy kik voltak az utóbbiak, az egyéni értékelésből kiderül:
Ilyen sok gólt sem korábban, sem azóta nem lőttünk/fejeltünk a spanyoloknak. S még egy furcsa statisztikai érdekesség: Spanyolországot eddig háromszor győztük le, mindháromszor idegenben (1981, 1984, 1991) – az 1984-es cádizi 1–0-ról már írtunk is sorozatunkban. FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS |
„Disztl, Lőrincz, Bognár, Kiprich és Kovács árnyékba borította a világsztárokat” – állapította meg lapunk, amely Bognár György és Kovács Kálmán teljesítményét 8-as, az említett további három játékosét még jobb, 9-es osztályzattal honorálta.
„Bravó, Emil, és az egész csapat bravó!” – hallható a felejthetetlen id. Knézy Jenő hangja a televíziós közvetítésben a csapat negyedik gólja után.
A duplázó Lőrincz Emilnek ez csupán az ötödik meccse volt a válogatottban, de már három gólnál tartott. A későbbiekben már több volt a védekező feladata, részben ez magyarázza, hogy amikor 1997-ben, 37-szeres válogatottként elköszönt a nemzeti csapattól, még mindig három gól állt a neve mellett.
KIVÁLÓ FŐPRÓBA, GYENGÉBB ELŐADÁS
Az év végére aztán már nemcsak Suárez, hanem Mészöly Kálmán sem volt szövetségi kapitány. Három Eb-selejtező után egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel állt a magyar válogatott, és bár a spanyolországi diadalt Cipruson is siker követte (2–0), a szovjetektől hazai pályán, majd az olaszoktól idegenben elszenvedett vereség után kevés esély maradt a továbbjutásra.
Ősszel egy bravúros döntetlen (2–2 Moszkvában) és egy finoman fogalmazva nem agyonünnepelt hazai iksz (0–0 Norvégia ellen) következett – az utóbbi meccsen már nem Mészöly Kálmán, hanem Glázer Róbert irányította a csapatot.