Válogatott: három magyar játékostól tartanak a lettek

Vágólapra másolva!
2017.08.30. 18:40
null
Aleksandrs Starkovs győzni jött a Groupama Arénába (Fotó: Dömötör Csaba)
Hazájában a lett labdarúgás egyik megmentőjének tartják Aleksandrs Starkovsot, az ország válogatottjának szövetségi kapitányát. Nem véletlenül, hiszen immár a harmadik ciklusban irányítja a magyarok elleni világbajnoki selejtezőre készülő lett együttest. A szerdai mérkőzés előtti sajtótájékoztató alapján elmondható, hogy egy végtelenül szerény és halk szavú szakemberről van szó, aki nem titkolta, rendkívül nehéz időszakát éli jelenleg nemzeti csapatuk.

 

Mint mondta, olyan mélyre kerültek, hogy innen már csak felfelé vezethet az út. Az az út, amelyre irányításával lépett a csapat, amely mostanság a fiatalítás és az új emberek keresésének időszakát éli. A gondok ellenére azonban Aleksandrs Starkovs kijelentette, bár tiszteli a csütörtöki ellenfelet, de egyáltalán nem fél a magyar válogatottól, amely a remek Eb-szereplést követően mostanság nem a legjobb időszakát éli – ezért nyerni szeretne a Groupama Arénában. Optimizmusát csapata erejére és az egységre építi, s úgy véli, talán csak néhány játékos rutintalansága töltheti el aggodalommal.

„Mint minden mérkőzés, a csütörtöki is nulla nulláról kezdődik – mondta a lett szövetségi kapitány. – S mert a futballban minden megtörténhet, az is, hogy mi nyerjük a találkozót. De nemcsak ezért fontos a magyarok elleni meccs, hanem azért is, hogy a fiataljaink felkészüljenek az őszi mérkőzésekre.”

A sajtótájékoztatón részt vett Kaspars Dubra, a lett válogatott középső védője is. A hosszú sérülés után visszatérő labdarúgó elmondta, tulajdonképpen három játékostól tartanak csupán a magyarok közül. Mégpedig Gera Zoltántól, Szalai Ádámtól és Dzsudzsák Balázstól. Az ő hírük Lettországig is elér. Azt viszont már a sajtó képviselőitől tudta meg a védő, hogy a háromból csak kettőtől kell tartaniuk, hiszen Gera Zoltán egészen bizonyosan nem lép pályára csütörtökön. Hallhatóan megkönnyebbült sóhaj hagyta el a játékos száját, aztán mondta tovább a magáét. Kijelentette: tökéletesen tisztában van Szalai Ádám erényeivel, de tud a hibáiról is. Tudja, miként lehet ellene hatékonyan futballozni, s minden erejével azon lesz, hogy ne a magyar csatár, hanem ő kerüljön ki győztesen a párharcokból.

A LETT VÁLOGATOTT VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATA
Andris Vanins – Aleksandrs Solovjovs, Kaspars Gorkss, Kaspars Dubra, Vitalijs Maksimenko – Gints Freimanis – Davis Ikaunieks, Jevgenijs Kazacoks, Edgars Vardanjans – Vladislavas Gutkovskis, Valerijs Sabala

A LETT VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Andris Vanins (FC Zürich – Svájc), Pavels Steinbors (Arka Gdynia – Lengyelország), Kaspars Ikstens (FK Jelgava)
Védők: Kaspars Gorkss (Riga FC), Vitalijs Maksimenko (Nieciecza – Lengyelország), Kaspars Dubra (RFS), Gints Freimanis (FK Jelgava), Roberts Savalnieks (RFS), Aleksandrs Solovjovs (RFS), Nikita Kolesovs (FK Ventspils)
Középpályások: Aleksejs Visnakovs (RFS), Olegs Laizans (Riga FC), Igors Tarasovs (Slask Wroclaw – Lengyelország), Glebs Kluskins (FK Jelgava), Daniils Ulimbasevs (RFS), Davis Indrans (FS Metta), Jevgenijs Kazacoks (Spartaks Jurmala), Edgars Vardanjans (Spartaks Jurmala), Eduards Tidenbergs (FK Ventspils)
Támadók: Valerijs Sabala (Podbeskidzie Bielsko-Biala – Lengyelország), Deniss Rakels (Lech Poznan – Lengyelország), Davis Ikaunieks (Vysocina Jihlava – Csehország), Vladislavs Gutkovskis (Nieciecza – Lengyelország)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton FC)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Fiola Attila (Videoton ), Guzmics Richárd (Jenpien Funde – Kína), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Hangya Szilveszter (Vasas), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Egyesült Arab Emírségek), Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gera Zoltán (Ferencváros), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dániel (Újpest), Pátkai Máté (Videoton), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Varga Roland (Ferencváros)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Priskin Tamás (Ferencváros), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

A MAGYAR VÁLOGATOTT SORON KÖVETKEZŐ VB-SELEJTEZŐI
Augusztus 31. (csütörtök), 20.45: Magyarország–Lettország
Szeptember 3. (vasárnap), 20.45: Magyarország–Portugália

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 6 6 12– 3 +9 18
2. Portugália 6 5 1 22– 3 +19 15
3. MAGYARORSZÁG 6 2 1 3 8– 7 +1 7
4. Feröer 6 1 2 3 2–10 –8 5
5. Andorra 6 1 1 4 2–13 –11 4
6. Lettország 6 1 5 2–12 –10 3
Legfrissebb hírek

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
8 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
11 órája

Anglia simán megverte Lettországot, két játékosa is az első gólját szerezte a válogatottban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:45

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56
Ezek is érdekelhetik