– Belülről is úgy érezték, hogy Costa Rica nem adott ki mindent magából?
– Keményen beleálltunk a mérkőzésbe, ez szerintem némileg meglepte a vendégeket. Nem tetszett nekik a stílusunk. Egyébként a jobb csapatok ellen mindig könnyebb futballozni, persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy Andorrát vagy éppen Luxemburgot ne kellene megvernie a magyar válogatottnak.
– Mi történt Luxemburgban?
– Hallottam, sokan a hozzáállásunkat kritizálták. Pedig szerintem mindenki odatette magát, az más kérdés, hogy semmi sem sikerült. Elképzelhető, hogy kívülről másként jött le, ám mi a pályán harcoltunk, s próbáltunk győzni.
– Szóval, hozzáállásban nem volt különbség a csütörtöki és a keddi összecsapás között?
– Nem volt. Tíz napot töltöttünk együtt, akadt, aki edzésen sérült meg, ez azt mutatja, odatettük magunkat, mindenki játszani szeretett volna. Kijevből én is kisebb sérüléssel érkeztem, a hajlítóizmom fájt, az utolsó kinti találkozónkat ki is hagytam, ám a válogatott orvosi stábja összerakott. Jól is ment a játék, külön öröm, hogy Costa Ricától nem kaptunk gólt.
– Szélesi Zoltán azt mondta, a keddi találkozó előtt egy kis fejmosást tartott Telkiben. Ráfért a játékosokra?
– Vesztes meccs után mégis mit mondhatna a kapitány? Nyilván Luxemburgban nem sok pozitívum volt a játékunkban, így hát kellett a fejmosás.
– Mit üzenne a szurkolóknak, akik most odahaza maradtak?
– Nem szeretek üzengetni. Az ilyenből sosem lehet jól kijönni. Ha most megígérek fűt-fát, és a következő esztendőben mégsem úgy alakul az eredménysorunk, ahogyan elképzeltük, elő lehet venni engem. Természetes, hogy szeretnénk minél jobban szerepelni, jobb eredményeket elérni. Nem azért jövünk haza a válogatottba, hogy tíz napig együtt legyünk, hogy nevetgéljünk, nagyokat együnk. Itt munka van, a következő esztendőre kell összpontosítani.