Taki bácsi – S. Tóth János jegyzete

Azért van abban valami végzetszerű, hogy szombat este a Groupama Arénában éppen az a Kádár Tamás adta meg öngóljával a kegyelemdöfést labdarúgó-válogatottunknak, akinek a válogatottban való szerepeltetéséről már-már közmegegyezés alakult ki. S az is a kis magyar burleszk része, hogy azt a Dibusz Dénest mattolta, aki előtte kínos potya gólt szedett be, miközben a napokban véget ért bajnokságban az egyik legmegbízhatóbb teljesítményt produkálta. Az pedig már igazi humorbonbon, hogy mindez egy olyan ausztrál válogatott ellen esett meg velünk, amelynek a budapesti előadása príma ütőkártya mindazoknak, akik a világbajnokság mezőnyének 32 csapatosra hígítását a sportág elleni el nem évülő bűnök közé sorolják. S mi lesz itt 2026-ban, amikorra 48 szereplőssé duzzad a mezőny; talán még a múlt szerdán velünk cicázó fehéroroszok is vb-szereplést ünnepelhetnek.

Nagyobb baj, hogy az a létszám nem körvonalazódik, amely mellett a magyar együttesnek bérelt helye lenne az adott világversenyen. S helyben is vagyunk. A szombaton lezárult tesztsorozat az ősszel rajtoló Nemzetek Ligáját volt hivatva szakmailag előkészíteni, ami pedig a 2020-as Európa-bajnokságra kvalifikál. Noha a két év múlva esedékes kontinensviadalra 24 válogatott juthat el (az UEFA-nak 55 tagállama van…), a magyar részvételi esély momentán a royal flush sansza felé tendál. Túlélnénk, persze, ha nem lennénk ott az Eb-n, hiszen az előző három évtizedben egyetlen világeseménynek voltunk résztvevői, csakhogy a soron következő Európa-bajnokság egyik rendezői vagyunk; ezért is épül vadonatúj aréna a hajdani Népstadion helyén. Ahol – gyanítom – senki sem szeretne majd (bocsánat, szomszédok!) szlovák–román, ne adj’ isten finn–izlandi Eb-mérkőzésben gyönyörködni.

Ehhez viszont piacképes válogatottra lenne szükségünk, élén nem is szövetségi kapitánnyal, hanem lánglelkű hadvezérrel és stratégával, aki érti és képes megértetni a kiválasztottjaival, mi is a tétje a magyar labdarúgás szempontjából az előttünk álló két esztendőnek. Georges Leekens azonban inkább a Szomszédok enyhén teszetosza Taki bácsija, semmint hadvezér, ráadásul éppoly irritálóak a meccseket követő kinyilatkoztatásai, mint voltak a teleregény szereplőinek egy-egy epizód végén. Egy döntetlen és három vereség után megérdemelné a kirúgást, de a múltat ezzel eltörölni még nem lehet: Georges bá bizony elpocsékolta az összes tesztlehetőséget, így ha lenne is utódja, neki további edzőmeccsek híján maradna a szakmai hazardírozás.

Lássuk be: az MLSZ vezérkara törököt fogott a belgával, s jelen pillanatban legfeljebb Murphy azon törvényével vigasztalódhat, hogy „amit nem raksz össze, szét sem eshet”. A rossz hír az, hogy előbb-utóbb valamit azért muszáj lesz összerakni.