Légiósok: Görögországban folytatja a pályafutását Korhut?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.10. 16:53
null
Korhut Mihály (jobbra) Görögországba igazol (Fotó: AFP)
Az Arisz Szaloniki egyik szurkolói oldala az Instagram-oldalán üdvözölte a Hapoel Beer-Sevától érkező Korhut Mihályt. A Nemzeti Sport Online információi szerint a magyar válogatott védő mindenben megegyezett és 2020 nyaráig szóló szerződést köt a görög labdarúgó-bajnokság hetedik helyén álló együttessel.

 

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Korhut Mihály mindenben megegyezett az Arisz Szalonikivel, így a görög élvonalban folytatja a pályafutását. A védő egyelőre nem esett át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, erre legkorábban csütörtök este, vagy pénteken kerülhet sor. A szerződés hivatalos aláírására pedig utána.

Ugyanakkor mindez csak formalitásnak ígérkezik: mind Korhut jelenlegi csapata, az izraeli Hapoel Beer-Seva és az Arisz, mind a játékos és a klub képviselői megállapodásra jutottak egymással.



 

Mint arról korábban beszámoltunk, Korhut hiába verekedte visszamagát a Hapoel Beer-Seva kezdőcsapatába, a klub csatárt szeretne igazolni januárban, a szigorú izraeli légióskorlátozás miatt pedig ez csak úgy jöhet(ett) össze, ha legalább egy külföldi futballista távozik tőlük. Végül Korhutra esett a vezetőség választása, mivel úgy érzik, az ő helyére könnyebb izraeli játékost találni, mint a támadósorba.

Legfrissebb hírek

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
11 órája

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
12 órája

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
12 órája

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Légióskörkép: Gulácsi mindent védett; magyar gólok Szlovéniában

Légiósok
2025.03.17. 09:30

Két magyar játékos is betalált a szlovén élvonalban, de így is kikapott a Nafta

Légiósok
2025.03.16. 23:29
Ezek is érdekelhetik