Szlovák–magyar: „Az vegyen jegyet, aki a szlovákokért szorít”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.14. 21:41
null
A szlovák szövetségnek több kikötése is van a szlovák–magyar mérkőzésre való jegyvásárlással kapcsolatban (Fotó: AFP)
A március 21-én Nagyszombatban sorra kerülő Szlovákia–Magyarország Eb-selejtezőre péntektől árusítják a hazai szektorokba szóló belépőjegyeket.


A Szlovákia–Magyarország (március 21., 20.45) Eb-selejtezőre szóló belépőjegyek, a vendégszektorba múlt héten belül nagyon rövid idő alatt, alig egy délelőtt elfogytak, miközben a hazai szektorokba február 15-től, vagyis péntek 12 órától kezdik meg a belépőjegyek árusítását Szlovákiában. A nagyszombati stadion befogadóképessége valamivel több mint 19 ezer fő.

A szlovák szövetségnek több kikötése is van a jegyértékesítéssel kapcsolatban. Egyrészt egy drukker maximum négy jegyet vásárolhat, a jegyek névre szólnak és nem átruházhatók. Az interneten lefoglalt belépőjegyeket mindenkinek kipostázzák a megadott lakcímre, ami csak szlovákiai cím lehet. A szlovák szövetség egyúttal kéri, a hazai szektorokba csak azok vegyenek belépőjegyet, akik a hazai csapatnak szurkolnak. Vagyis szeretnék elkerülni, hogy a hazai drukkerek között a felvidéki magyar szurkolók a magyar válogatottat biztassák.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) is péntektől árusítja a belépőjegyeket az MLSZ-klubtagok számára a Horvátország elleni, március 24-i, hazai Eb-selejtezőre, a Groupama Arénába. A nem klubtagok jövő héttől vásárolhatják meg belépőjegyeiket, ugyanakkor korábban már mintegy ötezer bérletet eladtak – a bérletek mindegyik hazai Eb-selejtezőre érvényesek.

EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND

E-CSOPORT
Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

Március 21., csütörtök
20.45: Horvátország–Azerbajdzsán
20.45: Szlovákia–Magyarország
Március 24., vasárnap
15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., vasárnap
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

 

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
7 órája

Lisztes Krisztián és Vancsa Zalán sem kapott meghívót az U21-es válogatottba

Magyar válogatott
2024.10.03. 13:13

Eb-selejtezők: a magyar válogatott hazai meccseit nézték a harmadik legtöbben

Magyar válogatott
2024.05.31. 11:17

A walesiek kifütyülték a lengyelek himnuszát, amit rosszul is játszottak le – videó

Foci Eb 2024
2024.03.28. 08:18

Az öt gólt lövő görögök a Zivzivadze duplájával nyerő Grúziával játszanak az Eb-részvételért

Foci Eb 2024
2024.03.21. 20:00

Eb 2024: van egy nagy félreértés a jegyértékesítés kapcsán – a skótoknál cirkusz lett belőle

Foci Eb 2024
2024.01.26. 18:31

Válogatott – „Nagyon jó látni, hogy a magyar csapat mennyire tud küzdeni”

NSO Tv Labdarúgás
2023.12.26. 08:13

Válogatott: „Nagyon jó látni, hogy a magyar csapat mennyire tud küzdeni”

Magyar válogatott
2023.12.26. 08:07
Ezek is érdekelhetik