Lassan már negyven esztendeje, hogy Surányi András rendező felkért, működjek közre Aranycsapat című filmjének (1982) forgatásán, így tanúja lehettem egy telefonbeszélgetésnek, amely Sebes Gusztáv, az Aranycsapat szövetségi kapitánya és Puskás Öcsi között zajlott.
Egyoldalúan hallottam persze a párbeszédet, de felkaptam a fejem, amikor Sebes Gusztáv megemlítette, hogy „Te legalább visszavághattál később a németeknek...” A kapitány az 1960-as BEK-döntőre gondolt, amikor Puskás négy góljával tarolt a Real az Eintracht Frankfurt ellen, majd később elmondta, mi volt a válasz. Valami olyasmi, hogy büszke rá, de nem volt felhőtlen az öröme – a többiek nélkül.
Akkoriban az adatokon kívül nem sokat tudhattunk itthon a Glasgow-ban történtekről, de ne feledjük, ez az az időszak, amikor futballtörténelmünk egyik legnagyobb diadalát, az 1953-as londoni 6:3-at, az Évszázad mérkőzését sem vetítették sehol teljes egészében, titok volt, mint ahogy titok az 1960-as BEK-döntő is. Pontosabban szájhagyomány útján terjedtek a részletek, mint a népmeséknél szokás, nekem például azt árulta el Sebes, hogy a négygólos 7:3 volt Öcsi legjobb meccse egész pályafutása során.
Mondta ezt úgy, hogy nem volt ott a több mint százezer szerencsés között a Hampden Parkban, pedig ha valaki, ő aztán tényleg rászolgált volna, ahogyan arra is, hogy fogadja a meccset korszakosnak tituláló legendák, Matt Busby, Jock Stein, Don Revie vagy Arrigo Sacchi gratulációját, mint akinek szakmailag rengeteg köze volt ahhoz, hogy Öcsi Panchóként is megmutassa, mi az igazi futball.
Fel sem vetődött, hogy menjen, egyrészt nem volt szokás, de nem volt rá lehetőség sem, hogy magyar edzők csak úgy átlépjék a határt egy-egy meccs kedvéért, másrészt Sebes akkoriban kispadhoz sem jutott, szaktanácsadóként igyekezett átadni tapasztalatait, ami nem ugyanaz, de az akkori (sport)politika félelmei alapján magyarázható. Az immár a legendák legendájának számító Real– Eintracht szerencsére már látható, így fehéren-feketén kiderül, hogy Puskás Öcsi nem akármilyen csapatban volt vezér, s most nem a nevekre, hanem a szinte percenként ámulatba ejtő megmozdulásokra gondolok. A technikai trükkök olyan tempó mellett sorjáztak, hogy – ha a maiak ma este megnézik a retró meccset – talán meginognak abban a hitükben, hogy akkor még négyszögletes volt a labda.
Akkor volt ugyanis igazán gömbölyű.