Válogatott: újabb csere, Korhut is kikerült a keretből

Vágólapra másolva!
2020.08.30. 13:43
null
Korhut Mihály is kikerült a válogatott keretéből (Fotó: Tumbász Hédi)
A Debreceni VSC a hivatalos honlapján közölte, hogy a csapat környezetében koronavírusos megbetegedést regisztráltak, amely után az egyébként negatív teszttel rendelkező Korhut Mihály kikerült a magyar labdarúgó-válogatott keretéből. 

 

A klub közleménye szerint a játékosokat, a stábtagokat és az irodai dolgozókat is tesztelték szombat este és vasárnap reggel. A mintavételt a jövő hét elején megismétlik, hiszen a gördülékeny munkavégzéshez két negatív teszt szükséges.

A csapatot érintő legfontosabb hír ezzel kapcsolatban, hogy elővigyázatosságból – csakúgy mint Gazdag Dániel esetében – Marco Rossi szövetségi kapitány cserélt a válogatott keretében, Hangya Szilvesztert hívta be a negatív teszttel rendelkező debreceni Korhut Mihály helyett.

A DVSC szombaton idegenben 1–1-es döntetlent játszott a Vasassal az NB II 7. fordulójában. A magyar válogatott szerdán utazik el Törökországba, ahol csütörtökön Nemzetek Ligája-mérkőzést játszik.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes
(Ferencváros),Gulácsi Péter(RB Leipzig – Németország),Kovácsik Ádám(Mol Fehérvár FC)
Védők: Bese Barnabás(OH Leuven – Belgium),Botka Endre(Ferencváros),Fiola Attila(Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár) Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc),Lang Ádám(Omonia Nicosia – Ciprus),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország),Szalai Attila(Apollon – Ciprus)
Középpályások: Cseri Tamás(Mezőkövesd), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Kalmár Zsolt(Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia),Nagy Ádám(Bristol City – Anglia), Pátkai Máté (Mol Fehérvár), Schäfer András(Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia),Sigér Dávid(Ferencváros),Szoboszlai Dominik(Red Bull Salzburg – Ausztria)
Támadók: Babati Benjámin(ZTE FC),Nikolics Nemanja(Mol Fehérvár FC),Sallai Roland(Freiburg – Németország),Simon Krisztián(Újpest FC),Szalai Ádám(Mainz – Németország),Szőke Adrián(Heracles Almelo – Hollandia)

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Szeptember 3., 20.45:
Törökország–Magyarország
Szeptember 6., 18.00:
Magyarország–Oroszország
Október 11., 20.45:
Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45:
Oroszország–Magyarország
November 15., 20.45:
Magyarország–Szerbia
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország

EB-PÓTSELEJTEZŐ, NL-RÁJÁTSZÁS, A-LIGA (2018–2019-es kiírás)
Október 8.
Időpont később:
Bulgária–Magyarország
November 12.
Időpont később:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia
Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
16 órája

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Telki után londoni műtét – vége a debreceni kapus idényének

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 10:48

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50
Ezek is érdekelhetik