Csípőprotézisek szorításában lépcsőzik Káposzta Benő

Az 1966-os labdarúgó-világbajnokságon a brazilverők egyikével, a 78 éves Káposzta Benővel lánya házában, Balatonszabadiban találkoztunk. Az Újpest 19-szeres válogatott jobbhátvédje egyrészt a koronavírus-járvány miatt nem tartózkodik a fővárosban, másfelől csípőprotéziseivel nagyon nehezen járja az emeleteket, márpedig egy lift nélküli négyemeletes házban lakik Budán. De erről majd később.

Káposzta tagja volt – mi az, hogy tagja volt, két csoportmérkőzésen még gólt is szerzett! – az 1960-as ausztriai UEFA-tornán első helyezett ificsapatnak, s még ugyanabban az évben bajnok lett az Újpesti Dózsával. A lila-fehérekkel csupán egy mérkőzést játszott, de játszott, s ez a fontos, így aranyérmes. Azt hinné az ember, dózsásként lett UEFA-torna-győztes, de ez csak részben igaz. Hoffer József, az ifik mestere már a Bp. Gyárépítőknél kiszúrta magának, amikor játékengedéllyel a nagyok között rúgta a labdát a BLSZ-bajnokságban. Egyetlen meccsén az 1959–1960-as idényben 1960. március 20-án a BVSC ellen (2:0) a Megyeri úton lépett pályára. „A balfedezet Borsányi Gyuri sérült volt, én kerültem a helyére” – emlékezett a futballista. Bemutatkozásáról a Népsport azt írta: „Káposzta megbízhatóan védekezett.” Talán ezért került egy sorral hátrébb? „Nem tudom. Kalocsay Géza lett az edzőnk, ő találta ki, azt mondta, az olasz Interben Facchetti játszik a szélsőhátvéd posztján, ráadásul kiválóan, mert forradalmasította a védőjátékot. Így lettem én jobb-bekk. Egyébként akkoriban nem úgy volt, mint manapság, hogy bekapcsolom a tévét és az összes labdarúgót látom. Emlékszem, a Kupagyőztesek Európa-kupája 1961–1962-es sorozatában még fedezetként kezdtem, de a második mérkőzéstől már a védelem jobb oldalán volt a helyem.” Hogyan került egyáltalán a Gyárépítőkből az Ú. Dózsába? Ez cirkalmas történet, mert a 22. számú állami építőipari vállalatnál szobafestőnek és mázolónak tanult. Angyalföldi kötődése ellenére mégsem került a Vasashoz, sőt, egy ideig úgy látszott, szobafestő sem lesz. „A vizsgán a hengerlésnél egy szakmai hiba miatt meg akartak buktatni. Akkor már túl voltam a Vasas megkeresésén, a Dózsába tartottam, és az egyik társam megjegyezte. »Ne tegyék, néhány nap múlva az Újpest futballistája lesz!« A lilák szakosztályvezetője, Sebes Gusztáv szúrt ki.” Káposztával és az építőipari vállalattal kapcsolatban van egy érdekes történet. Pillér Vera: Mondd a focit! című történetében a Szokol rádión Szepesi Györgyöt hallgató Papa egyszer csak idegesen felkiált: „Aztakrucifikszát!” Unokája nem értette, miért mondta, s amikor megkérdezte, az öreg azt válaszolta, „Káposzta Benő, a tanítványa elvétette a lövést, ami rettenetes következményekkel járt”. A mesében az állt, hogy Benő a vállalatnál ácsgyakornok. „Festő voltam” – reagált a történetre Káposzta, de a következő idézetre már felderült: „Káposzta vezeti a labdát, rálövi, ejnye, Benő, de kár, de kár! Most Eusébio lecsap, de elveszi tőle, ez az, Benő! Nahát!” Említettem neki, az 1966-os vb-n valamennyi meccs után pozitív kritikát kapott, mire megjegyezte: „Nekem Simoesszal több bajom volt, mint Eusébióval, ő játszott az én oldalamon. Itthon Fenyvesi Máté és az MTK-s Molnár Maki okozott nehéz perceket.”

Az olimpia viszont egy percet sem hozott Káposztának, pedig 1964 jó éve volt. Az uruguayi Penarol elleni 2:1-es újpesti győzelem után a Népsport szerint „különösen sok támadást indított, főleg előretörések révén”. Játszott a felkészülési mérkőzéseken és az olimpiai selejtezőn is, amikor a magyar csapat a spanyolok 3:0-s megverésével kijutott a tokiói játékokra, nagy erényének tartották, hogy „a földön tartotta a labdát”. Noha kerettag volt az olimpiai együttesben, miért nem lépett egyszer sem pályára Japánban? „Novák Dezső szinte a fia volt Lakat Károlynak. De ezzel nincs semmi bajom, ezt el kell fogadni, minden edzőnek lehetnek kedvencei. Ami inkább fáj, hogy mi, tartalékok – rajtam kívül például Dunai Anti – együtt éltünk a többiekkel, hogy azt ne mondjam, együtt lélegeztünk, mégis, mintha ott sem lettünk volna. S azért estünk ki az olimpiai járadékra jogosultak közül, mert egy percre sem léptünk pályára. A dolog másik oldala, hogy volt olyan találkozó, az Egyiptom ellenire gondolok, amelyen nyilvánvalóan mi voltunk az esélyesek, s ezt a hat-nullás győzelmünk igazolta is. Nem hiszem, ha Dunai Anti és én is ott vagyok a pályán, kikapunk…” Össze lehet hasonlítani az A-csapatban szereplést az olimpiai részvétellel? „Nem, és nem is akarom összevetni” – érkezett a válasz. Mindkét keretben sok volt a vetélytárs: Bakos Sándor a Vasasból, Török Jóska az MTK-ból, a honvédos Kelemen József, természetesen Novák, aztán az Újpestből Noskó Ernő és később Kolár Endre. Az 1970–1971-es évadban Baróti Lajos edzősége alatt alapember volt, ám a következő idényben Kovács Imrénél csupán a találkozók egyharmadán játszott, az 1972–73-as bajnokságban mindössze egyszer, csereként. A kispadon a Kovácsot váltó Szűcs Gyula nem számolt vele, ahogyan 1974 tavaszán az őt követő Várhidi Pál sem. Sőt! „Általában a fakóban jutott hely, de megsérültem, s a felépülésem után Várhidi azt mondta, hagyjam abba a futballt. Így aztán 1974-ben harminckét esztendősen befejeztem a játékot.”

Beszéltünk még a Newcastle United elleni 1969-es Vásárvárosok Kupája-döntőről, amelyen ha a kinti 3:0-s vereséget követően az itthoni 2:0-s félidei vezetés után nem esik szét a Dózsa, nincs a 3:2-es vereség. „Ma is azt mondom, a borzasztó sűrű versenynaptár az oka mindennek, az újpesti meccsek mellett helyt kellett állni a válogatottban is. Fejben elfáradtunk.” A nemzeti tizenegy marseille-i kudarcából kimaradt, a helyén Kelement játszatta Sós Károly szövetségi kapitány. A VVK-döntő 50. évfordulóján a megemlékezésen részt vett a Megyeri úton, úgy általában eljár a dózsások találkozóira, Sarlós András borozójában karácsony előtt mindig összejönnek. Élete egyik legérdekesebb mérkőzésének a Botafogo ellenit tartja. A két együttes 1961-ben a Nép­stadionban 1:1-es döntetlent játszott. „Sipos Ferenc, Sándor Csikar, Albert Flórián kölcsönben nálunk játszott, Sipos volt a centerhalf, így átalakult a védelmünk, én balfedezet voltam, Didivel harcoltam a legtöbbet. Érdekesség, hogy tizenegyesből egyenlítettünk, kapusunk, Török Gábor rúgta be. Jó kis meccs volt. És ha már a brazilok: a liverpooli magyar–brazil után Bene Ferivel doppingvizsgálaton voltunk, ezért nem találkoztunk a Beatles együttes tagjaival, akik bejöttek az öltözőbe gratulálni.” Nos, ez érdekes sztori vagy inkább legenda: a négy liverpooli zenész közül John Lennon kedvelte a futballt, ha mind a négyen nem is, de ő kint lehetett a Goodison Parkban, akár gratulálhatott is. Van rá állítás és cáfolat egyaránt, hogy bement az öltözőbe, de ami a legfontosabb, hogy a 3:1-es győzelmünk igaz.

Pályafutása befejezése után kormányőrként dolgozott. Hogy kire, kikre vigyázott? „Mindenki ezt kérdezi, de amelyik egységben én szolgáltam, annak a helyszínbiztosítás volt a feladata.” Majd élte a nyugdíjasok hétköznapjait, ám az egyik csípője annyira elkopott, hogy 2005-ben protézist kellett a helyére beültetni. „Ez még nem lett volna baj, ám néhány évvel később a másik oldalon is protézisre volt szükségem. Ráadásul nem sokkal később közölték, hogy ki kell cserélni az implantátumot. A kálváriám ekkor kezdődött, kórházi fertőzést kaptam, majd' három hónapig nyomtam az ágyat. A mozgásban nemigen gátol a protézis, a járásomon azért látszik. A legnagyobb baj, hogy az emeletre alig tudok felgyalogolni. Azért küzdök, hogy a lakóközösség megszavazza, építsenek liftet a házba, amelyben élünk.”

Káposzta elmondta, a szövetség 2011 óta működő Focisegély Alapítványa őt is támogatta, ugyanakkor úgy véli, az érintettek erkölcsi megbecsülésként is értékelnék egyfajta járadék bevezetését. „Hogy aztán válogatottságszám, vébé- vagy nemzetközi kupadöntőben részvétel döntené el, ki kapjon járadékot, nem tisztem eldönteni” – fejezte be a beszélgetést Káposzta Benő.

Hogy fontos lenne-e, vagy sem? A már említett elbeszélés utolsó mondatának egy részével válaszolnék: „a foci átível az életen”.

Mindannyiunkén.