Rossi, a magyar – Szöllősi György jegyzete

Gyakran meséli Kű Lajos azt a történetet, mely szerint Bukarestben az 1972-es Eb-selejtező előtt beverekedte magát a magyar öltözőbe egy székely asszony, és Illovszky Rudolf szövetségi kapitányt is meglepve drámai hangon szólította föl a magyar csapatot, hogy ki ne merjenek kapni a románoktól, mert a vereség elviselhetetlenné tenné az erdélyi magyarok következő napjait. Aki ott volt, megértett valamit abból, ami Grosics Gyula nemzedékének még természetes volt. Ahogy ő fogalmazott: „Mi az ötvenes években is tisztában voltunk azzal, hogy tíz-, sőt tizenötmillió magyart képviselünk a pályán, és ez hatalmas felelősséget jelentett, de egyben nagy erőt is adott.”

Később ezért is volt rendkívül bántó, amikor volt olyan szövetségi kapitányunk, aki a székely autonómiával kapcsolatos újságírói kérdésre úgy válaszolt, hogy neki arról tulajdonképpen nincs véleménye, nem ért ő az ilyesmihez. (A vezetésével kaptunk is egy hármast Bukarestben.) Pedig nem külföldről jött zsoldosról, hanem magyar nemzetiségű edzőről volt szó. Vannak országok, amelyek elképzelhetetlennek tartják, hogy külföldi edző irányítsa a nemzeti csapatukat. Németországban például ilyesmi még sohasem fordult elő, s Franciaországban is csak egyszer (amikor az erdélyi Kovács István ült a válogatott kispadján).

Nálunk most egy olasz szakember, Marco Rossi a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, de igazán szívmelengető, ahogy Magyarországhoz, hozzánk, magyarokhoz viszonyul. Kinevezésekor ezt írta a Facebookra: „Szia, Nagypapa! Remélem, jól vagy. Hány éve is mentél el? Túl sok. '94-ben volt, de az emléked most is itt él bennem. Ki tudja, milyen boldog leszel és büszke az unokádra, aki most a magyar válogatott szövetségi kapitánya… Igen, azé a Magyarországé… Az Aranycsapaté, melyben Puskás, Hidegkuti és a többiek játszottak és amiről annyit meséltél nekem.” Akkoriban nyilatkozta ezt is: „Büszke vagyok, hogy azt az országot képviselhetem, amely befogadott és jobban megbecsül, mint ahogy azt megérdemlem. Köszönöm Magyarországnak, az otthonomnak. Hajrá, magyarok!”

Nos, amint a legfrissebb, a törökök felett aratott győzelem után az M4 Sportnak adott nyilatkozatából kiderül, a hazaszeretet nem helyettesítheti a szakmai felkészülést, de sokkal sikeresebbé teheti azt:

„Az elmúlt tíz hónapban sok statisztikát néztünk át, azokból kiderült, hogy ha ebben a szisztémában játszottunk, kevesebb gólszerzési lehetősége volt az ellenfélnek. Csapatmunka eredménye a siker, különlegeset alkotott mindenki. (…) Csak azt kértem, hogy a hazájukért harcoljanak.”

Melyik edzőnk kérhette, mondhatta volna szebben? S hozzávehetjük, hogy a minap az Indexnek nyilatkozva Marco Rossi felesége, Mariella is zavarba ejtően szépen beszélt Budapestről. Igaz, legközelebb talán már nem elégszünk meg azzal, ha angolul hallunk szívhez szóló szavakat Rossi mestertől, hiszen ezt is ő mondta kinevezésekor: „Amikor megérkeztem, azt mondtam, megtanulok magyarul.”