„Profizmus, alázat, szenvedély és elhivatottság – mindenki részéről.”
Amikor Marco Rossi először adott interjút szövetségi kapitányként a Nemzeti Sportnak (2018. június 20., Budapest), a fenti válasszal szolgált arra a kérdésre, mi szükséges ahhoz, hogy elérje célját. Merthogy azt megelőzően arról beszélt, feltett szándéka, hogy visszahozza azt a hangulatot, amely a 2016-os Európa-bajnokság idején uralkodott Magyarországon.
Két év elteltével kijelenthető: visszatérőben van az a légkör. Nem kis részben Marco Rossinak köszönhetően. Meglehet, ebben a két évben öregedett vagy tízet, de amit ígért, tartotta. Nem dobálózott nagy szavakkal, csak dolgozott csendben. A háttérben persze megvívta a maga csatáit, többségét meg is nyerte. Mindeközben szüntelen kereste a megfelelő karaktereket, mert fontos, naná, hogy fontos a játéktudás is nála, de legalább ennyire lényeges a mentalitás, a töretlen győzni és küzdeni akarás.
A 2010-es évek elején, amikor még Olaszországban edzősködött ideálisnak nem nevezhető körülmények között, már-már ott tartott, hogy felhagy az egésszel, és új szakma után néz. Az élet aztán Magyarországra sodorta, ahol előbb a Honvédból bajnokot faragott, majd a válogatott irányítását is rábízták. Nem tagadja, rengeteget köszönhet Magyarországnak, a maga módján igyekszik ezt viszonozni. Például azzal, hogy hatalmas motivációval dolgozik kapitányként. S akin nem tapasztalja ugyanezt, lemondhat a címeres mez viseléséről. Bizony voltak, akik áldozatául estek szigorú elveinek, de akik 2020. október 8-án megnyerték a Bulgária elleni Eb-pótselejtezőt, azokat nem más jellemzett, mint a profizmus, az alázat, a szenvedély és az elhivatottság.
A teljesítmény messze volt a fényestől – a legszebb az egészben, hogy ezzel leginkább a kapitány és a játékosok vannak tisztában. A 3–1-es végeredményt legalább olyan jó volt látni, mint a reális értékeléseket hallani. Mondják, egy csapat akkor igazán jó, ha rossz játékkal is tud nyerni. Nos, Szófiában ez újra bizonyságot nyert. A magyar válogatott ettől még nem jutott ki az Eb-re, a négy évvel ezelőtti hangulat sem tért vissza teljesen. Ahhoz egy lépés hiányzik, de az is nagy szó, hogy már csak egy. Igaz, az eddigi legnehezebb lépés. Bizakodni ugyanakkor nem csupán lehet, érdemes is.
Mert Marco Rossi csapata mára nemcsak harcolni tanult meg – hanem győzni is.