6:3: legyőzték az angolokat, majd metróval hagyták el a Wembleyt

Vágólapra másolva!
2020.11.25. 08:27
67 évvel ezelőtt, 1953. november 25-én a magyar labdarúgó-válogatott 6:3-ra nyert Anglia ellen a londoni Wembley Stadionban. Ezzel Puskásék 90 éves hazai veretlenségüktől fosztották meg az angolokat. A meccs az Évszázad mérkőzéseként vonult be a sporttörténelembe. Az Origo most egy olyan epizódot idéz fel, amelyet talán még soha nem írt meg senki.

 

Szepesi György amellett, hogy a Magyar Rádióban közvetítette a mérkőzést, a kor egyik napilapjában, az Esti Budapestben is beszámolt a londoni eseményekről. Az Arcanum segítségével most mi is belelapoztunk az Esti Budapest 1953. november 26-i számába, ahol a következőket olvastuk:

„Néhány órával a mérkőzés után megismerkedtünk az igazi londoni köddel. A köd kivárta, míg befejeződik az évszázad mérkőzése és szürke gomolyagként borult rá a városra. A gépkocsiforgalom úgyszólván teljesen leállt és a magyar csapat tagjainak nagy része földalattival utazott vissza a Wembleyből a város központjába” – írta Szepesi.

Erről azért megnéztem volna egy filmet. A Wembley magyar hősei átöltöznek, kisétálnak a földalattihoz, elvegyülnek az utasok között, majd a metróval visszamennek a szállodába. Csodálatos történet, annyi szent.

A teljes történetet az Origón olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Koszorúzás, gólok és nosztalgiázás a 6:3 évfordulóján

Magyar válogatott
2024.11.25. 19:35

NL: aligha lesz magyar–angol osztályozó, Haalandékra nagyobb az esély

Minden más foci
2024.11.15. 10:13

Női vízilabda: brutális meccsen, a görögök legyőzésével ezüstérmes a magyar válogatott a felkészülési tornán

Vízilabda
2024.06.30. 13:18

Hogyan, kivel, merre folytassa útját a magyar válogatott?

Foci Eb 2024
2024.06.29. 12:20

Vajon Marco Rossi maradhat még húsz évig a magyar válogatott élén?

Magyar válogatott
2024.06.29. 11:50

Szubjektív értékelés a magyar válogatott Eb-szerepléséről

Foci Eb 2024
2024.06.29. 10:11

Marco Rossi és a játékosok között megtört valami, de még semmi sincs veszve

Magyar válogatott
2024.06.29. 09:48

Gulácsi Péter: Csalódottság, büszkeség, összetartozás

Foci Eb 2024
2024.06.29. 09:25
Ezek is érdekelhetik