Életünk élménye – Szöllősi György jegyzete

2020 novemberében sem tudjuk még, kijutunk-e a 2020-as Eb-re, ilyen fordulatos selejtezősorozatot még nem látott a világ. Hiába győztük le a csoportban a horvátokat és Wales válogatottját, végül ők jutottak tovább, mi pedig, bár az utolsó meccsen is odaérhettünk volna a 2. helyre, végül negyedikek lettünk a csoportban.

Kiderült azonban, hogy korábbi Nemzetek Ligája-szereplésünknek – és egy jó adag szerencsének – köszönhetően két további győzelem árán mégis kijuthatunk a részben Budapest által rendezendő Európa-bajnokságra. Az izgalmas dupla csata márciusban várt volna ránk Szófiában Bulgária, majd idehaza az Izland–Románia találkozó győztese ellen. Készültünk nagyon, a szurkolók tervezgették az utazást, aztán a világon végigrohanó első járványhullám elsöpörte a tavaszra várt izgalmakat. Októberben végre sor kerülhetett a bolgár–magyarra szerény számú és lelkesedésű hazai szurkoló előtt, magyar drukkerek nélkül, a mieink simának mondható továbbjutásával (1–3).

Ekkor kiderült az is, hogy a történelmi, politikai, szomszédsági viszonyok miatt igen bizarr, románok elleni élet-halál harc elmarad: az őket 2–1-re legyőző Izland lesz az ellenfelünk a november 12-i találkozón, amely bizonyos szempontból minden eddiginél különlegesebb meccs lesz nekünk. Most először vívhatjuk ki a szereplést (részben) saját rendezésű világversenyre. Amúgy sem kis tét egy Eb-re kijutás, a torna hatvanéves történetében nekünk eddig csak háromszor sikerült. Most négy év után jöhet össze megint, s ha nem is tölthetjük meg az alig egyéves, 67 ezres Puskás Arénát, hétfő reggelig abban bíztunk, hogy húszezer mindenre elszánt magyar szurkoló közvetítheti majd a csapatnak a helyszínen a tévé előtt izguló százezrek (milliók?) óhaját: hadd legyünk mi az F-csoportba már régen, csaknem egy éve kisorsolt Franciaország, Portugália és Németország ellenfelei az Eb-n!

De nem, a gyorsan elkapkodott jegyek árát vissza kell téríteni, üres stadionban kell csütörtökön véghezvinni a bravúrt, mert már egy nappal korábban, szerdától minden gyülekezést megtilt a kormány. Félelmetes lendülettel tört ránk ugyanis a világjárvány második hulláma, és ahogyan a lapunknak nyilatkozó MLSZ-elnök, úgy lelkük mélyén a legvérmesebb szurkolók is belátják: bár nálunk a pályák így is tovább tartottak nyitva, mint másutt, immár lehetetlen megengedni, hogy ennyi ember összejöjjön egy helyen. Mert az emberélet mindennél fontosabb – hangzik Csányi Sándor legegyszerűbb és legkevésbé cáfolható érve. Ami még akkor sem vitatható, ha tudom, hogy sok szurkoló úgy érzi, szinte a „fél életét” odaadná ezért a sikerért, ha személyesen szurkolhatná ki az Eb-részvételt. Ehelyett mostantól abban reménykedünk, hogy ez az elátkozottnak tetsző, végtelenül hosszúra nyúlt selejtezősorozat végül mégiscsak életünk élményével ajándékoz meg minket, és telt házas, „-ria, -ria, Hungária!” rigmustól hangos magyar–portugál, magyar–francia és német–magyar meccseket eredményez…