DVSC: Sohasem fogom lemondani a válogatott szereplést – Dzsudzsák

„Az elvárásokkal soha semmi bajom nem volt. A túlzott elvárásokkal vagy a szürreális vágyálmokkal igen – kezdte Dzsudzsák Balázs. – A futball nem egyemberes sport. Szoboszlai Dominiktől sem lehetett előre elvárni, hogy berúgja a válogatott győztes gólját az Izland elleni meccs utolsó percében. Döbbenetes nyomást és elvárást tud a magyar ember tenni egy-egy játékosra. Ez nem probléma, az már viszont igen, ha ezek az elvárások nincsenek köszönőviszonyban a realitásokkal. A saját elvárásaimmal szemben 2020 számomra borzalmas volt. Ezt az évet el kell engedjem, januárban úgy kell felkészülnöm, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljek, és a Debrecen ismét az NB I-ben szerepelhessen.”

Dzsudzsák ezt követően a válogatottról beszélt: elárulta, ordított örömében a televízió előtt Szoboszlai góljánál az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn, és elmondta, az ő szájából soha senki nem hallja majd azt, hogy lemondja a nemzeti csapatban való szereplés lehetőségét – szánalomból ugyanakkor nem szeretne 109-szeres válogatott lenni.

„Sohasem titkoltam, számomra az első számú csapat a magyar válogatott. Mindig ott voltam a nemzeti csapattal lélekben, akkor is, ha nem válogattak be. Az, hogy Magyarországot, a világ legszebb színeit, a piros-fehér-zöldet száznyolc alkalommal képviselhettem, elmondhatatlan büszkeség. A gól után természetesen ordítottam, boldog voltam. A meccset egyedül néztem, így szeretem, pedig hívtak a barátaim közös meccsnézésre. Nem akarok hazudni: nagyon rossz érzés volt, hogy 2020 legszebb futballpillanatát a tévén keresztül kellett nézzem, és nem lehettem ott a csapattal. Ez örökké óriási szívfájdalom marad, ezt a továbbjutás némileg enyhítette. Egyben reményt is adott nekem, hogy jövőre ismét lesz egy lehetőség, hogy ott lebeghet a szemem előtt egy új cél.”

„Semmiképpen sem lezárt történet részemről a válogatott, és ez így is marad, ha soha többet nem hívnak meg a nemzeti csapatba. A válogatott szereplést soha nem fogom lemondani. Ha nem válogatnak be, az más kérdés. De olyan sajtóeseményt nem fogok összehívni, amelyen bejelentem, hogy lezártam a válogatott szereplést, engem többet nem látnak a címeres mezben. Tisztában vagyok a saját képességeimmel. Ha eljön az a pillanat, amikor nem tartom magam alkalmasnak a válogatottságra, akkor el fogom magamban engedni ezt a kérdést, de jelen pillanatban nem tartunk itt – mondta Dzsudzsák, aki eddig 108-szor lépett pályára a magyar nemzeti együttesben, ezzel a már visszavonult Király Gáborral holtversenyben szereplési csúcstartó. – Soha nem foglalkoztatott ez a szám. Soha nem azért jöttem játszani a válogatottba, hogy egyszer elmondhassam: én vagyok a magyar futball történetének az a játékosa, aki a legtöbbször játszott a nemzeti együttesben. Nem azért élek, hogy egyedüli csúcstartó legyek. Sőt, ha valaki azt mondaná, hogy kegyelemből vagy szánalomból betesz még egyszer, hogy 109-szeres válogatott legyek, akkor életemben először azt mondanám, hogy ebből nem kérek. A válogatottság nem ajándék. A múlt nagy ikonjai, Puskás Ferenc, Bozsik József, Fazekas László, Király Gábor sem engedhették meg maguknak egyszer sem, hogy ajándékba kapják a válogatott fellépést. Akkor én ezt hogyan fogadhatnám el? De abban se reménykedjen senki, hogy feladom az álmaimat. Az lebeg a szemem előtt, hogy a magam erejéből jussak vissza a válogatottba.”

A DVSC támadója Szoboszlai Dominik helyzetéről, jövőjéről is beszélt. A 20 éves tehetség épp vasárnap jelentette be az osztrák Skynak, hogy a télen távozik Salzburgból, de azt nem árulta el, hol folytatja a pályafutását – jó eséllyel Lipcsében.

„Ezeket a cikkeket rólam is megírták. Amikor a PSV játékosa voltam, a teljes magyar sajtó összeboronált csomó olyan klubbal, amelybe esélyem sem volt eligazolni – így Dzsudzsák, aki aztán az Anzsi Mahacskala futballistája lett. – Nem csak a pénz döntött ott. A mai napig két olyan játékos van, aki komoly szinten futballozott Oroszországban: Huszti Szabolcs és én. Akkor a kameruni Samuel Eto'óval és a brazil Roberto Carlosszal kerültem egy csapatba.

Egy olyan klub keresett meg, amely akart engem és versenyzett értem. Még egyszer: nekik én kellettem a világsztárok mellé. Erre lehetett nemet mondani? Az Anzsi volt az egyetlen klub, amely hajlandó volt értem kifizetni az átigazolási összeget a hollandoknak. Egy másik ajánlat volt, a portugál Benficáé. Alkudoztak, próbálták lejjebb nyomni az áramat a hollandoknál. Ezenfelül megnéztem a két klub fizetési ajánlatát. Ha akkor nem a Benfica teszi azt az ajánlatot, hanem a Sevilla vagy a Juventus, soha nem megyek Dagesztánba. A Benfica nagy csapat, de nem Bayern München, vagy nem Juventus. Ezt is mérlegre tettem, és így hoztam meg a döntést. Ezt a mai eszemmel is így csinálnám. Az az érzés, hogy egy nyírlugosi gyerek eljut ide, szinte felfoghatatlan volt a számomra. Azt, hogy tizennégy és fél millió eurót fizettek értem, nem tudtam értelmezni. Felébredek, kapok egy SMS-t, abban a pillanatban tudom, hogy a családom és a saját életem is megoldódott – örökre. Az emberek mindig odaképzelnek valamit a valóság mögé. Nem azért élek, hogy minden nap azt magyarázzam, miért és hogyan döntöttem. Nem gondolom, hogy a magyar labdarúgást bármilyen hátrány érte volna az én dagesztáni igazolásom miatt. Azok, akik csalódásként élték meg ezt a történetet, a saját meg nem valósult álmaikat kérték rajtam számon. De értsék meg: ezek az álmok nem találkoztak a valósággal. A »lehet, hogy oda igazol« kezdetű mondatokkal nem lehet mit kezdeni. Egyvalamit nagyon sajnálok: komolyan tárgyaltunk az Atlético Madriddal, de nem tudtam odakerülni. A mexikói Javier Aguirre szerette volna, ha a spanyol fővárosban folytatom, de nem tudtak értem annyit fizetni, amennyit kértek az oroszok.”

Néhány évvel később a Herthába szerződés is meghiúsult Dzsudzsáknak, pedig nagyon szeretett volna a berlini klub akkori vezetőedzőjével, Dárdai Pállal dolgozni.

„Dárdai Pál folyamatosan hívott, de élő szerződésem volt a Bursasporral. Onnan én nem tudtam ugrálni. Hogy menjek Berlinbe, amikor szerződés kötött a törökökhöz? Pedig Dárdai volt az, aki teljesen új, nyerő helyzetbe hozott bennünket a magyar válogatottban. Nagyon szerettem volna Palival dolgozni, de az kevés volt, hogy ő is akarta, ha a Hertha nem tett egyetlen lépést sem az átigazolásom miatt. Ezért nem mehettem Berlinbe és nem azért, mert sok pénzt kértem volna. Szerződéssel rendelkező játékosként semmit sem tehettem.”

Dzsudzsák a válogatottban lejátszott legemlékezetesebb mérkőzéséről és a magyar szurkolói kultúráról is szót ejtett.

„A portugálok elleni 2016-os Eb-meccs volt életem mérkőzése (két gólt szerzett a 3–3-as döntetlennel zárult csoporttalálkozón – a szerk.), meg a románok elleni 2014-es Eb-selejtező Bukarestben, amelyen az én szabadrúgásommal egyenlítettünk (1–1). Az a felszabadult boldogság, ami ott, Bukarestben ért, nem sok mindenhez hasonlítható – mondta a 34. életévét december 23-án betöltő futballista, aki elárulta, a válogatott tagjai semmivel sem készülnek másképp Románia és Szlovákia ellen, mint ha mondjuk Izland az ellenfél. – A szurkolók ezeken a meccseken teljesen más körítést adnak. Mi az edzőtáborban nem ezzel kelünk-fekszünk, de mire eljön a meccs, már nem tudjuk magunkat mentesíteni a külső hatások alól. A szurkolók által gerjesztett hangulat különleges körítést ad ezeknek a meccseknek. Jellemző, hogy most is sokan azon sajnálkoztak, hogy miért Izland ellen és miért nem a románokkal szemben harcoltuk ki az Eb-re jutást.”

Dzsudzsák Balázs az Origónak beszélt még saját magáról, illetve a közösségi média használatáról is, a teljes interjút ide kattintva olvashatja el!