Női vb-selejtező: kikapott a magyar válogatott az ukránoktól

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.06.28. 22:17
null
Vágó Fanny (10) ezúttal pontatlan volt az ellenfél kapuja előtt (Fotó: MLSZ)
A magyar női labdarúgó-válogatott 2–0-ra kikapott Ukrajnától világbajnoki selejtezőn Lengyelországban.

 

A találkozóra az eredeti menetrend szerint áprilisban került volna sor, de az Oroszország és Ukrajna között fennálló háborús helyzet miatt a találkozót el kellett halasztani. A pótlásra a lengyelországi Rzeszów városában került sor.

Az ukránok – akik tavaly novemberben Kisvárdán 4–2-re kikaptak a mieinktől – az első félidőben egyik középhátvédjük, Darja Kravec fejes góljával szerezték meg a vezetést (Kovács Laura is hozzáért még a labdához, mielőtt az a kapuba került), a magyar csapat sajnos csak helyzetekig jutott, Vágó Fanny lábában benne maradt a gól.

Az ukrán együttes a második játékrészben is veszélyesebben játszott, s a hajrában Olha Ovdijcsuk révén másodszor is betalált, és a játék összképét tekintve megérdemelt győzelmet aratott.

A magyar válogatottra vár még a Spanyolország elleni idegenbeli mérkőzés ebben a selejtezősorozatban, de az most már matematikailag is biztos, hogy nem juthatunk ki a 2023-as világbajnokságra (ehhez legalább a pótselejtezőt érő második helyet meg kellett volna kaparintani).

NŐI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
B-CSOPORT
Ukrajna–Magyarország 2–0 (1–0)
Magyarország:
Bíró B. – Papp L. (Németh D., 55.), Turányi, Kovács L., Szabó V. – Csiszár (Nagy V., 67.), Fenyvesi – Zeller (Csányi D., 81.), Vágó F., Csiki – Zágor (Pápai, 55.). Szövetségi edző: Margret Kratz
Gólszerző: Kravec (27.), Ovdijcsuk (90.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 6 6 45–0 +45 18
2. Skócia 7 4 1 2 16–13 +3 13
3. MAGYARORSZÁG 7 3 4 19–16 +3 9
4. Ukrajna 6 2 1 3 9–15 –6 7
5. Feröer 6 6 2–47 –45 0
Legfrissebb hírek

Női NB I: nyert, és élre állt a Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.24. 22:47

Két újonc a Nemzetek Ligája-meccsekre készülő női futballválogatott keretében

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:10

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Megismétlődik a tavalyi döntő, az MTK után az FTC-t kiejtő ETO is fináléba jutott a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 18:53

Mindegyik hazai csapat egy gólt szerzett a női NB I vasárnapi játéknapján

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 19:16

Simán nyert az FTC és az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 16:46

Női NB I: magabiztosan nyert Üllőn a Honvéd

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 16:54

Szmolek Apollónia végigmosolyogta a kéziválogatottnál töltött hetet

Kézilabda
2025.03.09. 08:40
Ezek is érdekelhetik