Hidegkuti beállt, együtt az Aranycsapat!

Az Európa-kupáért játszott 1952-es Svájc–Magyarország labdarúgó-mérkőzés úgy él a köztudatban, hogy ezen a találkozón állt fel az Aranycsapat először a legendás összeállításban. Az együttes már olimpiai bajnokként lépett pályára Bernben, mégis onnantól számítjuk a korszakot, amikor Sebes Gusztáv az ellenfél 2:0-s vezetésénél a 31. percben Palotás Péter helyére Hidegkuti Nándort cserélte be a középcsatár posztján.

De menjünk sorjában. A szövetségi kapitány Örömök és csalódások című könyvében megemlíti, Helsinki után összehívta a csapatot és a stábot, hogy felkérje őket  „a további becsületes, lelkes, megfontolt munkára” . Sebes úgy látta, a fejlődés érdekében növelni kell az erőt, fokozni a gyorsaságot, a rugalmasságot. Kiemelte, Svájc védelmét nem könnyű feltörni, mert osztrák szövetségi kapitánya, Karl Rappan olyan taktikával küldi játékosait pályára, hogy a két csatár – Josef Hügi II és Jacky Fatton – kivételével védekezniük kell, ezáltal mintegy reteszként elzárják a kapuhoz vezető utat.

Svájcban egyébként óriási érdeklődés övezte a mérkőzést. Noha a házigazdák titokban döntetlent vártak, ennek némiképpen ellentmondott, hogy a Semaine Sportive hetilap az újdonsült olimpiai bajnok válogatottunkról többek között azt írta, hogy „jobb, mint a híres osztrák Wundermannschaft volt”  . A zürichi Sport azt emelte ki, hogy csapatunk vonzó labdarúgást játszik, futballistáink gondolkoznak, s nem mellékesen elemi erővel lőnek. A német válogatott Albert Sing – aki gólt szerzett az 1942-ben 5:3-as vendéggyőzelemmel végződő Üllői úti magyar–németen –, a Young Boys edzője viszont azt fejtegette, hogy a svájciak ragaszkodnak a reteszhez, holott a játékrendszer már kissé elavult…

Ami a mieinket illeti, Sebes úgy határozott, Palotás lesz a center, ám megbeszélte a szövetségi edző Mándi Gyulával, hogy ha nem megy neki, félidőben Hidegkuti áll a helyére. A retesz jól működött, a Bástya támadója harcolt, de eredménytelenül, ráadásul a hazaiak az első negyedórában két gólt szereztek. A kispadon Mándi ült, Sebes a díszpáholyban foglalt helyet – hivatalosan az OTSB elnökhelyettesi tisztségét töltötte be –, s látva a mieink meddő próbálkozásait, szólt Mándinak, cseréljen. Igen ám, csakhogy a pályaedző a közönség zajában csak a sokadik próbálkozásra hallotta meg. Aztán Nándi beállítását követően szinte varázsütésre megváltozott a játék, Puskás Ferenc két góljával még az első félidőben egyenlítettünk, majd 4:2-re nyertünk. A Népsport megállapította: „Harcias erényekre volt szüksége a magyar csapatnak, hogy tudásbeli fölényét kidomboríthassa. Nagyon fontos körülmény volt az eredmény kialakulásában a magyar csapatban végrehajtott csere. Palotás nem játszott rosszul, de azáltal, hogy túlságosan hátul maradt, nagyon meggyengítette csatársorunk átütőképességét.”  A lap értékelése szerint Puskás, Hidegkuti és Zakariás József „ egészen kitűnően játszott a magyar csapatban”. Puskás „hatalmas munkabírása mellett harcos erényeit is csillogtatta”  . Hidegkut i „egészen kiválóan játszott. Nem húzódott ugyan egészen előre a leshatárhoz, de pompás előkészítő munkája mellett az osztogatáson kívül arra is maradt ereje, hogy gyors kiugrásokkal, lövésekkel, a fejeseivel is állandó veszélyt jelentsen a kapura.”  Ennek betetőzése volt a 74. percben lőtt gólja. Zakariás „nemcsak a szerelésben nyújtott átlagon felülit, hanem a támadások elindítása terén is” .

A mérkőzés utáni magyar nyilatkozatok mértéktartók voltak. Sebes:  „A magyar csapat nehezen találta fel magát a csúszós talajon, s a svájciak ezt jól kihasználták.”   A cserét is megindokolta: „A Palotás–Hidegkuti cserét nem azért határoztuk el, mintha Palotás gyengén játszott volna, hanem az volt az elgondolásunk, hogy a gyorsabb Hidegkuti lendületet visz a csatársor játékába. Ez az elgondolás be is vált. A magyar csapat ismét bebizonyította, hogy a világ legjobbjai közé tartozik.”   Hidegkuti így látta:  „A tömörülő svájci védelem ellen jó ellenszer a gyors, pontos összjáték.”    Puskás önmagát adta: „Egy percig sem gondoltunk arra, hogy elveszíthetjük a mérkőzést, a svájciak vezetése csak azt jelentette, hogy nagyobb feladat előtt állunk, mint talán kezdetben gondoltuk. Az egész csapat kitűnően és lelkesen játszott.”A svájci La Suisse nem tagadta:  „Sportszerűen meg kellett hajolnia a svájci válogatottnak a nagyobb tudás előtt.”  A lap közölte az olaszokkal kétszeres világbajnok Vittorio Pozzo véleményét is: „Nagyon jó mérkőzés volt. A magyarok ugyanolyan jól játszottak, mint az olimpián. Az első negyedóra után már nem volt vitás a mérkőzés kimenetele.”     

A Népsport újságírója, Feleki László beszélt Stanley Rousszal, az angol szövetség főtitkárával is, aki áradozott: „Sok mérkőzést láttam már, de ez egyike volt a legszebbeknek. Ahogy a magyar csapat a meglepő két svájci gól után nem zökkent ki a nyugalmából, s fokozatosan érvényesítette sokkal nagyobb tudását, az maradandó élményt jelentett számomra. Nagyon jó lehet a magyar csapat szelleme, ha ilyen teljesítményre képes. (…) Nem hiszem, hogy ma az angol válogatott sikerrel vehetné fel vele a küzdelmet. (…) Klassziscsapat – a szó szoros értelmében.”     

Ugyanakkor tény, hogy a hazaiak védelmét megzavarta a csere, a már megismert Palotás helyett Hidegkuti személyében új felfogásban játszó labdarúgót kellett megszoknia.

A zürichi Sport Puskást dicsérte: „Ha valaki Puskást, ezt a kissé kövérkés úriembert látja, arra gondol, hogy ilyen ember hogyan kaphat helyet az olimpiai bajnokcsapatban. De amikor a pályán látja játszani, rájön arra, hogy Puskás az agya és a motorja ennek az együttesnek, aki irányít és végrehajt, aki ízig-vérig labdarúgó. Már az olimpia során megállapítottuk, hogy nem sok ilyen labdarúgó-művésze van a világnak, talán rajta kívül egy sincs. Ezen a mérkőzésen még jobban is játszott, mint az olimpiai döntőben. Kimagaslóan legjobbja volt a csapatnak.”     

Feleki felteszi a kérdést:  „Mi volt az oka annak, hogy Palotás kevésbé találta meg az utat a kapu felé, mint Hidegkuti?”Arra a következtetésre jut, hogy Palotás egy gyengébben, Hidegkuti pedig egy jobban játszó csapatban – Bozsik és Zakariás teljesítménye is feljavult – szerepelt, ez volt a fő különbség. Feleki odáig megy, hogy kijelenti, valószínűleg Palotással is meg tudta volna fordítani a mérkőzés sorsát válogatottunk, „ugyanakkor tény az is, hogy az élete egyik legjobb játékát nyújtó Hidegkuti ezen a napon kétségtelenül jobb formában volt, mint Palotás” .

Hidegkuti Nándor Óbudától Firenzéig  című önéletrajzi írásában megemlíti, hogy Bernben a svájci kapu mögött melegítőben, fényképezőgéppel a kezében magyar gólokra várt – ehelyett a magyar kapu mögé kellett volna mennie… Éppen a gépét babrálta, amikor szóltak, hogy be kellene állnia. Szerinte Palotás nem játszott rosszul:  „De túlságosan hátul maradt, s így nem tudta ellátni irányító szerepét. Amikor beálltam, előbbre húzódtam, mint Palotás. Előkészítettem, osztogattam, erőm volt a kiugrásokra is, sokat fejeltem kapura. (…) Olyan fergeteges rohamokat indítottunk a svájci retesz ellen, hogy az egyszeriben szétnyílt, megingott…”      

Grosics Gyula Kő András A Grosics című könyvében elmondta, az esős időben válogatottunk küszködött „Nándi beállítása meghozta a fordulatot: a csapat kiegyenlített, majd a második félidőben nyomasztó fölényben került. Ekkor került be végleg a válogatottba Hidegkuti.”      

Később Hofi Géza egyik számában is szerepelt a meccs, a humorista szerint a találkozó előtt nem beszéltek a prémiumról, Puskásék ezért lazítottak, így vezethettek a „doxások” 2:0-ra. Aztán – Hofi szerint – Guszti bácsi intett: „Öcsi, van már pénz!” – s beindult a magyar henger. De nemcsak pénz volt – (Arany)csapat is.