Egy héttel a magyar és csehszlovák válogatott találkozója előtt az NB I 1952-es idényében lejátszották a 19. fordulót, amelyet követően a Bp. Honvéd vezette a tabellát a Bp. Bástya előtt – az év végén is ebben a sorrendben zártak a csapatok. Sebes Gusztáv ezt követően kihirdette a keretet, kiderült, Grosics Gyula könnyebben sérült, továbbá Egresi Béla, Bányai Nándor és Deák Ferenc jó formája miatt ismét bekerült, ám Budai II Lászlót csupán a B-együttesnél vették figyelembe.
Hét közben edzőmérkőzés következett – az ifik ellen 17:0... –, már a szombathelyi Horváth György került a kapuba, a jobb szélre pedig Egresi. A Népsport leszögezte, jó szereplést vár a mieinktől az olimpia utáni első hazai válogatott találkozón. Kiemelte, hogy csapatunk „kitűnően működő együttessé alakult” , mégis, „legjobbjaink minden technikai és taktikai tudására, minden atlétikai képességére, minden harci erényére, akaraterejére és lelkesedésére szükség lesz a győzelem kiharcolásához”.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet a berni mérkőzés tapasztalata alapján – Svájc 2:0-ra vezetett, majd sikerült fordítani 4:2-re –, alaposabban be kell melegíteni, hogy már az elején olajozottan működjön a gépezet. Nem mellesleg, a rövid passzos támadójátékot vegyíteni kell a hosszú átadásokra épülő játékfelfogással.
Horváth kapus óvatosan fogalmazott: „Egyelőre csak válogatottjelölt vagyok. Ha kifutunk a pályára és a kapuban állok, csak akkor hiszem el igazán, hogy én helyettesítem Grosicsot.” Hozzátette, többet edzett, szorgalmasabb volt, mint azelőtt, továbbá nem ideges. A már 21-szeres válogatott Egresi ezekkel a szavakkal várta a találkozót: „Mostani válogatottságomnak csaknem annyira örülök, mintha első ízben ölteném magamra a címeres mezt. Érdekes, hogy összekötőmmel, Kocsissal idáig csak egy alkalommal játszottam együtt a válogatottban, akkor, amikor a románokat 9:0 arányban legyőztük. Kocsis akkor volt először válogatott. Igen jól megértettük egymást. Ketten öt gólt rúgtunk. Kocsis kettőt, én pedig hármat. Remélem, vasárnap is jól megértjük, majd egymást.”
Egresinek igaza lett: az 5:0-s győzelem során szerzett gólt, Kocka triplázott, két gólt lábbal, egyet fejjel ért el. A találkozót követően ezt írta a Népsport: „A magyar csatársor időnként elérte legjobb olimpiai játéka színvonalát.” Az első játékrészben legjobbjaink négygólos vezetést szereztek, nem véletlen, hogy a szövetségi kapitány arra kérte őket, hogy továbbra is lelkesen, sportszerűen és olyan jól játsszanak, mint az első félidő második felében. Az ilyen találkozókról szokták mondani, hogy felbillen a pálya, az 5:0-s végeredményhez 11:0-s szögletarány párosult...
A Népsport a berni második félidőben mutatott kombinatív játékhoz hasonlította a Megyeri úti teljesítményt, kiemelve Hidegkuti játékát, a középcsatár szabta a fazont, akárcsak a svájciak ellen. „Úgy mozgott a csapat, mint egy olajozott gépezet és játéka nemcsak szép volt, de célratörő, eredményes is.” A lap nem hallgatta el:„A nagy tudáskülönbség, amely kétségtelenül fennáll a két csapat között, teljes mértékben kidomborodott, (…) az I. félidőben négy gólt eredményezett.”
Az egyéni értékelésben Lantos„jól őrizte szélsőjét, s kitűnően rombolt. Nemcsak hosszú labdákat adott előre, hanem rövid pontos passzokat is láttunk tőle.”Bozsik „sok nagyszerű labdát adott a csatároknak” , Zakariás „rengeteget dolgozott, gyakran feltűnt a kapu előtt, segített a hátvédeknek, nem egyszer állította meg a kitörő csatárt” . Egresi „az I. félidőben ragyogóan játszott, gyors volt, állandóan mozgott, változtatta a helyét, villámgyors előretörések után pontosan adott be, néha még segíteni is hátrament. Fordulás után már kevés jó labdát kapott és így teljesítménye nem lehetett olyan jó, mint az I. félidőben. Mindent összevetve kitűnő teljesítményt nyújtott.” Kocsistól három gólja ellenére nem volt elájulva a tudósító, „teljesítménye általában jónak mondható. Időnként nagyszerű helyezkedésével és átadásaival pompásan vett részt az összjátékban, s szemfülesnek bizonyult. Néha-néha azonban kihagyott, lemaradt a támadásról. Feltűnt pompás fejeseivel. Három gólja szemfülességét mutatja.” Hidegkuti „remekül kezdett, igen mozgékony volt, szinte minden támadásban részt vett, igen sokat lőtt kapura, ezek között több erős és igen veszélyes lövés volt” , de a beszámoló nem hallgatta el, hogy a szünet után elhalványult a játéka... Puskás viszont „ezúttal nem nyújtott olyan kitűnő játékot, mint a válogatott csapatban többnyire szokott” .
Sebes – hivatalos funkciója szerint mint az OTSB elnökhelyettese – zömében elégedett volt: „Jól játszott a magyar csapat. Szünet után főként a kombinációs játékra törekedtek, így kevesebb volt a gólra törés a csatársor játékában, s ez magyarázza a nagyobb eredmény elmaradását.” Puskás a lényegre tört: „Nagyobb gólaránnyal kellett volna győznünk.” Kocsis elismerte: „ Az I. félidő eredményes játékával szemben a II. félidőben inkább csak a szép játékra törekedett a csapat.”
Bozsik pontosan összegzett: „Időnként olimpiai formában játszott a csapat.” A csehszlovák szövetségi kapitány, Bohumil Musil a lényeget emelte ki: „A magyar csapatnak nagy az átütő ereje. Minden magyar játékos tudja, hogy mit akar a másik.” A bíráskodással nem volt megelégedve: „A játékvezető az előnyszabályt illetően gyakran tévedett.”
A sportnapilap a visszatekintésben (Amit a nagy győzelemből tanulni lehet ) pontokba foglalva elemezte a siker hátterét. Válogatottunk egysége, összeszokottsága felér egy klubcsapatéval, fedezetpárunk szerencsésen egyesíti magában a támadó- és védőerényeket, a művészi technikát, a küzdőképességet és nem utolsósorban a fáradhatatlanságot. A csatársort a gyors helyezkedési játék, a gyakori helycserék és a jó lövések jellemezték. Elismerésre méltó, hogy „a csatárok állandó mozgása gyakran megoldhatatlan feladat elé állítja a védőket” . Ugyanakkor az is tény, nem használják ki a szélsőjátékban rejlő lehetőségeket. Pedig Egresi „megmutatta, hogy a válogatott csapatban van a helye, kitűnő, gyors, lendületes játékos, aki jól be is tudja fejezni a lefutásait” – ehhez képest az Újpest népszerű Csöpije ezután már csak egyszer kapott helyet a legjobbak között, egy év elteltével éppen a csehszlovákokkal szemben. A másik oldalon Czibor „gyakran nem tud megszabadulni a labdától, jobbra cselez, balra cselez, s mire nagy nehezen beadja a labdát, akkorra már mindenkit lefedeznek” . Az Népsport védte a mérsékelten játszó Puskást – elsősorban a drukkerektől: „Mégsem szolgált rá arra, hogy a közönség egy kis része gúnyolódjék a hibái fölött. Ezt nem érdemelte meg az a játékos, akinek oroszlánrésze volt az olimpiai bajnokság kivívásában és a berni nagy sikerben.”
Sebes Örömök és csalódások című önéletrajzában ezt írta: „Az első félidőben mint jól olajozott gépezet működött a csapat. Simán, nagyon szép akciókból értünk el négy gólt. A nagy előny hatására a második félidőben esett az iram. Játékosainkat már nem űzte annyira az eredmény növelése. Inkább a játék élvezetében merültek el.”
Az évet is értékelte, a tíz mérkőzésből tíz győzelmet. Úgy vélte, a védelem jó játékát a 45:6-os gólarány bizonyítja. Öt mérkőzésen nem kaptunk gólt, négy mérkőzésen egy-egy, és egy mérkőzésen két gól került a hálónkba. „A jól végződött 1952-es év igazolta elméletem helyességét. Csak egységes csapattal lehet hosszabb ideig jó eredményeket elérni.” A jövőképhez ez is hozzátartozott: „A labdarúgók szép eredményei és a többi sportágakban nyújtott jó szereplés nagy lendületet adott a Népstadion építőinek, akiket a sportért rajongó társadalmi munkások tízezrei támogattak.”
Elvégre szépen futballozó válogatotthoz szép stadion dukál.
Magyarország–Csehszlovákia 5:0 (4:0)
1952. október 19., Budapest
Megyeri út, 48 ezer néző, vezette: Szleifert (lengyel)
Magyarország: Horváth – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Egresi, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor
Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv
Csehszlovákia: Reimann – Semesi, Vican, Novak – Recek, Benedlikovic – Kokstejn (Pavlovic, 46.), Jakubcik, Tegelhoff, Zdársky, Vlk
Szövetségi kapitány: Bohumil Musil
Gólok: Hidegkuti (5.), Egresi (14.), Kocsis (27., 37., 78.)