Népsport: Wales ellen 3:1 – végre megérdemelt vastaps

Az 1964-es Nemzetek Európa-kupája (az Európa-bajnokság elődje) selejtezőjére készültek labdarúgóink, a mieinket Walesszel sorsolták össze. Az 1962. november 7-i mérkőzés előtt még mindig az osztrákok ellen elért 2:0-s győzelem volt a téma. Baróti Lajos szövetségi kapitány azt mondta, ilyen rossz játék után nehéz a dolga egy edzőnek…

Alig több mint egy hét volt az osztrákok és a walesiek elleni találkozó között, s Borbély Pál felvetett néhány kérdést a Népsportban (Győztes csapat – taps nélkül ). A cikkben szó esett arról, hogy Sándor Károly nemhogy két góllal nem tartotta jobbnak a magyar válogatottat az osztráknál, hanem féllel sem, a szerző kritizálta Albert Flórián és Tichy Lajos teljesítményét. S noha a cikk megemlítette a Bene Ferenc játékát követelő bekiabálásokat, mégis értelmetlennek tartotta a változást, mondván, győztünk. Ugyanakkor nem rejtette véka alá: „Sajnálatos, hogy az a közönség, amely esőben, sárban kitart a labdarúgás mellett, szembe került kedvenceivel, s a magyar válogatott kapitányával.”

Baróti mentségére írta, hogy kevés jó játékosból tud csak válogatni, ezért is ragaszkodik kiválasztottjaihoz, akiknek elnézi, ha nincsenek a legjobb formában. Ez történt az osztrákok ellen Alberttel és Tichyvel. Tény, a kapitány csapatát feszítette a bizonyítási vágy, ám ez nem önbizalmat adott, hanem inkább béklyót kötött a lábakra, ennek tudható be Solymosi Ernő és Albert félénk játéka. „Ki hibáztatható azért, hogy »a legjobbak csapata« most már évek óta csak elvétve tud közmegelégedésre szerepelni?” Borbély kijelentette, amit a futballisták ma csinálnak, az nem elég, s ezért nem elsősorban a labdarúgók a felelősek. Régen minket kopírozott a világ, most pedig örülnénk annak, „ha játékosaink legalább nagy vonalakban utánozni tudnák a legjobbakat”.Göröcsnek és Albertnek éppen olyan gyenge a felsőteste, mint három évvel ezelőtt volt… Mintha még mindig abban a hitben ringatnánk magunkat, hogy nagy csapatunk van, pedig annak már 7-8 esztendeje.

Nem véletlen, hogy a kor szokásainak megfelelően megszólalt a szövetségi kapitány is. Baróti – becsületére legyen mondva – védte az elveit, az osztrákok ellen nyújtott teljesítményt a jugoszlávok ellen (0:1) mutatottal vetette össze, s annak ellenére javulást tapasztalt, hogy Albert és Tichy nem adta korábbi önmagát. Határozottan leszögezte, nem áll szándékában változtatni a csapat-összeállításon, egyedül Solymosi formája gondolkodtatja el. A Bene-kérdésben is határozottan foglalt állást: „Szóba jöhetne még középcsatárként Bene, de őt a B-válogatottban akarom szerepeltetni, hogy összeszokjék a többiekkel, azokkal, akik gerincét alkotják majd az olimpiai csapatnak.”

Mindeközben az ellenfél is készült. Az MLSZ elnöke, Barcs Sándor nagy-britanniai körútja során Cardiffban is járt, Wales legjobbjának a csatár Ivor Allchurchöt tartotta:  „Megöregedett ugyan egy kicsit és el is nehezedett, s az is igaz, hogy vannak tíz percei, amikor eltűnik a mezőnyben, de azért a kapu előtt »életveszélyes«” . A walesi „bárd” az 1958-as svédországi világbajnokság mindkét Magyarország–Wales mérkőzésén balösszekötőként lépett pályára, az 1:1-es meccsen nem lőtt gólt, viszont ő egyenlített a továbbjutásról döntő összecsapáson (1:2).

Barcs némi örömmel állapította meg, hogy az AS Roma csatárát, John Charlest klubja nem engedte el a budapesti meccsre. Testvére, Melvyn Charles viszont ugyancsak jó ismerőse a vb-ről a mieinknek, mi több, 1961 májusában is pályára lépett, amikor válogatottunk Solymosi és Tichy két góljával 3:2-re legyőzte Walest. Barcs Mel Charlesról megjegyezte:  „Nehézkes, nagy testű, darabos és lassú játékos.”      Ezen az sem változtatott, hogy korábban védőfeladatokat látott el, az Eb-selejtezőn pedig csatárként vették számításba. Következtetése: „Csak ötletes, kombinatív, »magyar játékkal« lehet őket térdre kényszeríteni. Ha azonban erőlködni fogunk, akkor el lehetünk készülve nagyon kellemetlen meglepetésre is!”

A Népsport figyelmeztetett, hogy az ellenfelet nem szabad lebecsülni, mert válogatottunk legutóbb csak Tichy 88. percben értékesített tizenegyesével szerezte meg a 3:2-es győzelmet. Nagy kérdés volt, hogy a magyarok miként tartják a két szélsőt, Barrie Jonest és a világ egyik leggyorsabbjának számító Cliff Jonest – más kérdés, hogy utóbbi végül nem lépett pályára. Walesszel szemben egy győzelem, egy vereség, egy döntetlen, 5:5-ös gólarány volt a mérleg.

A 3:1-re megnyert találkozó nem adott okot aggodalomra. Sőt! A Népsport áradozott: „A magyar válogatott a színvonalas, érdekes, igen nagy iramú mérkőzésen az utóbbi évek egyik legjobb csapatjátékával végül is biztosan győzött, s megérdemelte azt a vastapsot, amelyet a mérkőzés után kapott.”   A lap azt is megemlítette, noha a szurkolók mindig megérzik, mikor lesz jó mérkőzés, most viszonylag kevesen voltak kíváncsiak a találkozóra… Többen játszottak kiemelkedően, elsősorban Sándor és Göröcs. A jobbszélső  „fénykorára emlékeztetett, nem ragaszkodott a partvonalhoz, de nem is vitte túlzásba a »kalandozást«. Nagyszerűen cselezett, átadásai aranyat értek, a kapu előtt is jól feltalálta magát.”A jobbösszekötő „nagyon gyorsnak bizonyult, kamatoztatta nagyszerű helyzetfelismerési képességét. Az I. félidőben egyik »karmestere« volt a csatársor sziporkázó alakításainak. Remek labdákat adott, sokat és gyorsan helyezkedett.”   Az ellenfélnél Allchurch teljesített a legjobban. „Óriási területen játszott ez a kitűnő technikai képességekkel rendelkező játékos. Szinte valamennyi walesi támadásból kivette a részét, pontos labdákkal nagyszerűen irányított.”

Baróti így látta a mérkőzést: „Végre úgy játszott a csapat, ahogyan már hosszabb ideje várom. Mindenki teljes odaadással teljesítette a kötelességét, ez meg is hozta a gyümölcsét.”   A walesi kapitány, Jimmy Murphy is dicsérte a mieinket: „Sokkal jobban játszott a magyar együttes, mint az előzetes hírek alapján vártam. Különösen a jobbszárny játéka emlékeztetett időnként a régi nagy magyar csapatra.”   Stanley Rous, a FIFA elnöke is ezt emelte ki: „Nekem Szentmihályi, Mészöly és a jobbszárny teljesítménye tetszett a legjobban. Sándor és Göröcs nagyszerűen megértette egymást.”  Titi szerény maradt: „Igaz­ságos az eredmény (…) A walesiek jobb erőben voltak, mint mi, de a helyzetek alapján nyugodtan mondhatom, hogy 5-6 góllal is győzhettünk volna.”   Sándor Károly: „Valamennyien nagyon akartunk és sikerült is. Ha egy kis szerencsénk van, még nagyobb előnnyel utazhatnánk Walesbe.”

Göröcs másnap nyilatkozott a Népsport hasábjain: „A vb után megfogadtam, a mérkőzéseken többet vállalok magamra, többet fogok mozogni. (…) Most már átestem a krízisen, jobb az erőnlétem, úgy is mondhatnám, hogy fizikailag »felnőttem« a feladatokhoz.”Az ellenfél csatárai is elismerték támadóink remek formáját. A banketten Melvyn Nurse megjegyezte:  „Nem szoktuk meg az ilyen csatárjátékot… Talán, ha hetente játszanánk a magyarok ellen, akkor megszoknánk…”Baróti Lajos a remek játék ellenére visszafogott volt:  „Nagyjából a mutatott játékkal is elégedettek lehetünk, (…) 3:1-re győztünk, és bármily furcsa, én keveslem az eredményt.”

Tudni kell, Wales ellen a chilei vb (1962) alapcsapata lépett pályára, csupán két változás volt, a kapuban a visszavonult Grosics Gyulát Szentmihályi Antal, balhátvédben pedig Sárosi Lászlót Sóvári Kálmán váltotta.