„Úgy lő, mint a géppuska!” – hetven éve született Várady Béla

Putnokról indult pedagógus szülők gyermekeként, ehhez képest Ózdon kivágták a középiskolából, mert a futballon kívül kevés dolog érdekelte. Az ötvenes-hatvanas évek 1956 után talpra álló Fradijának csatára, Vilezsál Oszkár fedezte fel a csiszolatlan borsodi gyémántot és vitte Ózdra, a másodosztályba, ahol már 17 évesen a felnőtt kapusok idegrendszerét és a hálót szaggatta.

Mivel a korosztályos válogatottat bizonyos Machos Ferenc irányította, nem volt kérdés, hogy a Vasas egykori háromszoros bajnoka Angyalföldre navigálja a rendkívüli tehetségű srácot, aki 18 évesen csakhamar addigi példaképei, Mészöly Kálmán, Puskás Lajos vagy Farkas János között találta magát a Fáy utcai öltözőben.

A Lakat Károly, Illovszky Rudolf tandem által dirigált olimpiai válogatottal 19 évesen ezüstérmes lett a müncheni olimpián, emiatt ma népünnepély és kalapemelés járna, akkor hatalmas csalódást keltett itthon, hogy Tokió és Mexikóváros után nem jött össze a triplázás. De Váradyt nem érte kritika, hiszen az izraeli sportolók elleni terrortámadás miatt egy napra félbeszakított müncheni tornán két gólt lőtt, egyet Iránnak, egyet a döntőben a két évvel későbbi vb-bronzérmes Lengyelországnak. Az aranymeccsen az ő találatával vezettünk, a lengyelek a kezdés előtt felajánlották az ikszet, amiért akkoriban két aranyérem dukált volna, de nem fogadtuk el... (A bronzért a szovjetek és a keletnémetek nem voltak ilyen finnyásak, a 2–2 után mindkét csapat ott is állt a dobogón.)

A nagyválogatottságba is beszámító olimpiai meccseket követően 1973-ban Illovszky alatt mutatkozott be 20 évesen egy Ausztria elleni vb-selejtezőn. Az 1975-ben újra kinevezett Baróti Lajos nem arról volt híres, hogy sűrűn cserélgeti a kezdőcsapatát, és a pályafutása legjobb éveit taposó Váradynak (akiről teljes karrierje alatt pontos i-vel, Váradiként írt a sajtó) betonbiztos helye volt az ősz mester csapatában.

Az 1977-es év kiragyog a többi közül is, hiszen a piros-kékekkel a Vasas Szakszervezet 100. születésnapján nem csupán bajnok lett, de ma már elképzelhetetlen 6.764-es átlaggal, csapattársával, Müller Sándorral holtversenyben a Népsportnál az Év labdarúgója is (úgy, hogy az utolsó fordulóban ő 5-öst, Müller 6-ost kapott...), gólkirály, továbbá európai ezüstcipős, a válogatottal pedig kiverekedte magát az argentínai világbajnokságra. És a Fáy utcában meg a Népstadionban zúgott a lelátóról, hogy „Béla, Béla, Béluska, úgy lő, mint a géppuska!”

Az NB I-ben 36 gólt szerzett, a bukaresti Dudu Georgescu azzal előzte meg az európai gólversenyben, hogy a romániai földrengés miatt az 1976–1977-es idény csak június végén fejeződött be, és ez elég volt ahhoz, hogy a bukaresti Dinamo 1975-ben is aranycipős csatára az utolsó hat fordulóban szerzett 15 találattal, köztük egy valószínűtlen mesterötössel 47 gólos csúcsig tornássza fel magát. Georgescu akkori rekordját azóta is csak Lionel Messi (2012: 50) és Cristiano Ronaldo (2015: 48) múlta felül. (Kétszer is lehet ugyanabba a folyóba lépni: Nyilasi Tibor 1981-ben úgy nem lett aranycipős, hogy a bolgár Georgi Szlavkov az utolsó fordulóban négyet rúgott...)

Várady Argentínába elment a vb-re a csapattal, de pontosan tudta, hogy csak nézőnek, hiszen az Adidas herzogenaurachi főhadiszállásán egy korabeli, botrányos műfűvel borított tesztpályán elszakadt a combizma a Tunézia elleni promóciós meccsen. „Minden le volt fixálva: kétszer huszonöt percet játszunk Tunéziával, 2–2 lesz a végeredmény. Életem legjobb formájában voltam. Szabadrúgást akartam lőni, de fáradt volt az izmom, és a mozdulat következtében elszakadt a combizmom”– nyilatkozta erről később.

Egykori csapattársánál, a kapitányként dolgozó Mészölynél az 1982-es vb előtt már nem volt alapember, ehhez képest gond nélkül helye lehetett volna a Spanyolországba utazó keretben, de onnan is lemaradt. Igaz, ezzel például Zombori Sándor vagy éppen az akkor végződő bajnokságot 102 szerzett góllal záró Rába ETO két sztárja, Póczik József és Hannich Péter is így volt.

Ettől még 1983 tavaszán megrúgta pályafutása talán legnagyobb gólját: „Csepelen 2–1-es vezetésnél a 44. percben szabadrúgáshoz jutottunk a félpálya körül. Szóltak a társak, lőjem el a világba, s vége a félidőnek. Nekimentem, valóban ilyen szándékkal. Úgy eltaláltam, hogy az egyik kapufáról átvágódott a másikra, onnan meg a hálóba...”– nyilatkozta a Népsportnak. A legszebbet pedig a Fradi kapta, egy szóló után emelt Martos Győző és Bálint László feje felett a kapuba, a neves játékvezető, Palotai Károly csak annyit mondott neki, hogy ha szurkoló lenne, akkor a meccs után megvárná és gratulálna neki.

A tudásával ma már a húszas éveinek az elején valamelyik európai nagycsapatban kötne ki, akkoriban azonban 30 év és 25 válogatottság alatt nem léphette át a határt legálisan labdarúgó, így Várady sem szerződhetett „nyugatra”, amikor a nem ritka túrákon az aláírásáért kuncsorogtak az elit klubok. Csak 1983-ban mehetett a francia másodosztályú Tours-hoz. Nem utolsósorban az ő, Marseille ellen szerzett két góljának – a második 2–2-nél a 88. percben zúdult be a bal pipába – köszönhetően feljutott a csapat az élvonalba. A Feyenoordba igazolástól csak percek választották el, ám végül az MLSZ miatt ez sem jött össze, Tours-ban viszont megsértődtek rá a hollandokkal való kokettálás miatt, így 1985-ben hazajött a Vasasba.

A Váci Izzóban vezetett le, még felvitte a későbbi bajnokot az NB I-be, a nyitányon rögtön ő egyenlített a Honvéd ellen. A Duna-parti városban is búcsúztatták el az 1978-as válogatott és a váciak közötti meccsen. (A Vasas nem méltatta búcsúmérkőzésre, az akkori elnök, Meszéna Miklós nem volt fogadókész az erre vonatkozó felvetésekre, emiatt Várady hosszú évekig a Fáy utca környékére sem nézett.)

A putnoki középiskolával való szakítás a futball utáni életében ütött vissza, mivel edzősködni hiába akart, végül egy építési vállalkozónál dolgozott, az egészsége leromlott, leszázalékolták, fájós térde miatt egy idő után már csak éjjeliőrként számítottak rá. A munkahelyén hunyt el egy 2014. januári hajnalon.

Özvegyét, a 2018-ban Östreicher Emil-díjat kapó Gazdag Juditot éppen abban az évben vette feleségül, amikor a napos oldalon járt: 1977-ben, 24 évesen. Ha ma futballozna, nem 36, hanem nagyjából 100 válogatottság adatna meg neki.