Népsport: három tankkal rohamoztunk Bécsben

Az osztrákok szövetségi kapitánya, Hugo Meisl úriember volt, az 1933. október elsejére lekötött bécsi osztrák–magyar előtt levélben hívta meg a magyar drukkereket. Azt írta, hogy tavasszal az Üllői úton (1:1) tízezer osztrák tette tiszteletét, ők most viszonoznák a vendéglátást, megadva minden lehetséges kedvezményt a magyar vendégeknek. Végül 4000 honfitársunk volt ott a Hohe Warte
60 ezres (!) lelátóin.

Svájcot Európa-kupa-meccsen 3:0-ra legyőzte itthon a csapat (Népsport, szeptember 11.), így Nádas Ödön szövetségi kapitány fellélegezhetett. Olyannyira megkönnyebbült, hogy már a vasárnapi bajnoki forduló után csapatot hirdetett, ám ami ritkább, maradt a tizenegy vasárnapra is.

Érdekesség volt, hogy a tabella utolsó előtti helyén álló Budai 11-ből három futballistát válogatott be, Kárpáti II Pált, Rökk Edét és Polgár Gyulát. Csapatuk bajnokin aktuálisan 7:3-ra kapott ki a Ferencvárostól, de Polgár és Kárpáti II jól játszott, Rökk kevésbé, de még érezte sérülésének (sín tartotta össze az állkapcsát) nyomait, igaz, azt mondta, hogy három bécsi szeletet azért már meg tud enni egymás után.

Nádas főként a belső hármasban, a három „tankban”, Avar „Ricsiben”, Polgár Gyulában és Toldi Gézában bízott, főként, mert hárman csaknem két és fél mázsát nyomtak (249 kg).

Főpróbát a Hungária ellen tartott a társaság, 0:2, 2:3 és 2:4 után lett 4:4 a vége, Nádas főként a védőket ostorozta. „Hátvédeknek nem szabad ezt az elkalandozó helyezkedést folytatniuk és nem szabad gyorsaságukban elbízniuk magukat”– mondta, meglepetésre hozzátéve, hogy a bécsi randevú számunkra csak edzőmeccs az olaszok elleni október végi Európa-kupa-találkozóra készülve.

A statisztikánk nem volt a legjobb Ausztria ellen az utolsó három esztendőben, 1930-ban győztünk legutóbb (3:2), igaz, Bécsben. Azóta háromszor döntetlent (0:0, 2:2, 1:1) értünk el és kétszer kikaptunk (2:8, 2:3). Ezzel együtt a Sporthírlap szerint most győzhetünk, mert „nem a művészkedők viszik a szólamot, hanem a lendületi játékosok (technikájuk azért van ám ezeknek is!)”. Tehát itt is Avar, Polgár és Toldi.

Az indulás előtti napon közösen vacsorázott a csapat, szépen ettek, jó volt a hangulat („Csak Avar reklamálja a csülköt, melyet ebben a pillanatban húznak ki az étlapról”), Rökk három korsó sört is legurított. Utána moziba ment a csapat, majd másnap a Keletiben találkozott a társaság.

Ahol kiderült, hogy a Budai 11 alelnöke, Szende Béla szintén úriember, hiszen annak örömére, hogy csapatából hárman bekerültek a válogatottba, két láda fajnemes budatétényi őszibarackot hozott az utazóknak. Ráadásul Kárpátit, Rökköt és Polgárt egy-egy monogramos bőrpénztárával ajándékozta meg, válogatottságukra emlékeztetve.

A Nemzeti Sport latolgatta, hogy mi lesz majd a meccsen. „ A bécsi mérkőzés azon fog eldőlni, hogy Sárosi mennyire fogja majd semlegesíteni az előírás szerint elöl portyázó Sindelart és a hátvédek tudják-e egyéni gyorsaságukkal és keménységükkel ellensúlyozni taktikai hiányosságaikat ”– írja lap, majd nem túl nagy fantáziával hozzáteszi, hogy „van remény, hiszen – minden futballmeccset nemcsak elveszteni lehet, hanem megnyerni is”.

A mérkőzés napján a csapat korán ebédelt, majd nyomban mindenki a szobájába vonult, a játékosokat elzárták „az ezerféle tanácsot adó kávéházi Konrádoktól”.A szállodában öltöztek át a fiúk (meggypiros ing, fehér nadrág), az öltözőben már várta őket a kölcsönkért osztrák masszőr, és már jöhetett is a meccs.

Az osztrákok kezdtek jobban, főként a szélsőik voltak lendületesek, a magyar futballisták idegesen játszottak, s a 16. percben gólt kaptunk: „A gyors Viertel fut le a balszélen, beadása magas ívben száll a kapu elé, Háda fogná, de Bíró közbeugorva elfejeli, ám röviden, éppen Müller elé. Háda látja a bajt, kirohan a csatár elé, ő azonban jó tempóban éri el a labdát s a kirohanó Háda fölött emeli be a kapuba. (1:0)”

Az idegesség nem múlik, ám akkor kissé, ha Sárosinál van a labda. „Centerhalfunk mesés formában játszik és újra és újra pompásan indítja el a támadásokat.”

Ezzel együtt jön a második osztrák gól. A 34. percben „Smistik Sindelarnak tolja a labdát, a center kitör s pompásan játssza lyukra balösszekötőjét, Schallt. Az a 16-oson éri a labdát, Háda látja a veszélyt, kifutóban van, de Schall éles lövése a hálóba talál. 2:0.”Les volt, ám „a fedezetsorunk nagyon elaludt, de a hátvédek is”.

Szünet után riadalmat keltett a sorainkban, hogy Sárosi „Gyurkát” Josef Smistik csúnyán lerúgta, centerhalfunk ki is állt három percre, ám amikor visszatért jött a fordulat. A 81. percben „Sesta faultol, Toldi 20 méterről küldi a szabadrúgást, de a labda a felsorakozott sorfalról szögletre pattan. Kemény megy a zászlóhoz és pompásan csavarja befelé a labdát. Avar teljes lendülettel megy a levegőbe és élesen fejeli le a labdát a bal sarokba. 2:1. Platzer oda se szagolt...”

Az osztrák közönség elnézően mosolyog („Legyen nekik is egy...”), ám a magyar csapat nem áll meg, nem enged az iramból, és a 84. percben: „Kárpáti II szökteti Keményt. A szélsőnk rögtön küldi be a labdát, Polgár pompásan áll a kapu előtt, akárcsak Meazza. Nem is tétovázik. Átjátszik Toldihoz, tőle rögtön vissza is kapja a labdát. Tiszta a helyzet, Polgár kivár, biztos a dolgában és nyugodtan süvíttet be a bal sarokba. 2:2.”És jön még a „kolosszális finis, (...) Polgár bombáz, Avar bombáz, Toldi bombáz”, de marad a 2:2. Ez is óriási diadal.

Az osztrák öltözőben Meisl „szidja a játékosokat, akik mind primadonnáknak képzelik magukat. És akkor, amikor már a zsebükben érezték a prémiumot, nem strapálták magukat tovább.”

Magyar oldalon keseregnek, hogy elmaradt a győzelem, Aschner Lipót újpesti futballvezért pedig az öröm pillanataiban Nádas kapitány tisztelettel megkéri, hogy telepítsen füvet a Megyeri útra, mert „a fiúk az első félidőben csetlettek és botlottak a füves pályán. Ha már megszokták volna otthon, akkor más képe lett volna az eredménynek.” Aschner bólint: „Ha olyan gyorsan meg lehetne valósítani a gyepes pályát, mint ahogy szeretném, akkor már készen is állana.”

Óriási a boldogság, az volt az általános vélemény, hogy „nem az osztrák csapat volt rossz, hanem a magyar jó”, ráadásul „Bécsben, a hatalmas stadion gyepén született újjá a magyar futball, a magyar csatárjáték”, bebizonyítva, hogy hiába él még a bécsi iskola, „még a Wundermannschaft ellen is le lehet lelkesedéssel gyűrni a hiányosságokat”.

Bankett a Hotel Imperialban, majd a vonat indulásáig Nádas kapitány elvitte a csapatot a Spiegelgasséra, Pataky bácsihoz, ahol magyar bor és cigányzene mellett mulattak a fiúk.

Itthon mindenki boldog, a bécsi bravúr még Nádas Ödönt is megmentette. Fúrták ugyanis rendesen, mondták, hogy menjen vissza az MLSZ-be ügyvezetőnek, s üljön le a kispadra újra Kiss Gyula. A Nemzeti Sport ezt „sportpolitikai szándéknak” nyilvánította (szép kifejezés az intrikára), amely most      „szappanbuborékként pukkant szét”– írta az újság, majd: „Kiss Gyulával nincs semmi ellentétünk. (...) Kiss Gyulával szemben tiszteletünk és baráti érzésünk teljes. Szakértelme iránt is tökéletes a bizalmunk. De most Nádasok kellenek, akik beleégetik a csapat lelkébe a küzdeni tudást, a győzni akarást.”

Egyébként Kiss Gyula ott volt Bécsben a nagy meccsen, és a győzelemnek beillő döntetlen hatása alatt nyomban kijelentette, hogy nem szabad elvenni ettől a csapattól a kapitányát. „Most már csak az MLSz-hez kell intézni a felhívást: kérje fel Nádas Ödönt, vállalja továbbra is a szövetségi kapitányságot. Maradjon Nádas a kapitány! A PLASz pedig adja Nádas mellé hűséges munkatársát, Fábián Pált. A futballsport kéri ezt a futballsport vezetőitől!”– így a Nemzeti Sport.

Nádas végül 1934. május 31-ig maradt a posztján, az olaszországi világbajnokság negyeddöntőjének elvesztése (Ausztria: 1:2) után távozott.

Mert hiába álmodták, nem lett csodacsapatunk.