Népsport: húsz perc varázslat elég volt

Berlinben, az NDK elleni Európa-bajnoki (akkor: Nemzetek Európa-kupája) nyolcaddöntő első meccsén 2:1-re nyert a magyar futballválogatott, Rákosi Gyula a 90. percben lőtte a győztes gólt. Aztán a budapesti 3:3 után továbbjutott – de még csak 1963 októberében járunk.

Amikor Berlin kapcsán mindenki azt emelte ki, hogy oroszlánként küzdött Baróti Lajos csapata. A szövetségi kapitány hasonló felfogásban kivívott sikert várt a Népstadionban a 107. magyar–osztrákon is. A keret Tatán készült, az edzőtáborban nyert 3:2-re a tartalékokkal kiegészített ifiválogatott ellen. Mert a kezdőcsapat maradt a berlini, még úgy is, hogy a triálon Mátrai Sándor kímélte a sérült lábát, Albert Flórián az első félidőben elesett, s megrándult a dereka. Solymosi Ernőn pedig súlyfelesleg volt, de biztosított mindenkit, hogy a meccs napján már nem lesz.

Nem csupán a futball nagy eseménye volt az aktuális magyar–osztrák, hanem a turizmusé is. „Ha Baróti Lajos is olyan gondosan készítette fel csapatát, mint az osztrák vendégek fogadtatását idegenforgalmi szerveink, nem lesz semmi baj vasárnap a magyar válogatott csapattal”– írta a Népsport.

És valóban, szombaton és vasárnap szinte minden az osztrák vendégeket szolgálta Budapesten. A Bécsi út és Vörösvári út kereszteződésénél, tehát tulajdonképpen a városhatárnál pavilon állt, ahol mindenről (szállás, vendéglők) információt kaphattak a „schlachtenbumlerek” (ahogy a bécsi drukkereket akkoriban nevezték nálunk), a szállodák előcsarnokában pultokról árulták a Herz és a Pick szalámit, a tokajit és a barackot.

És a vendégek váltották, költötték a schillinget rendesen. A Palace Szálló éttermében minden asztalon osztrák zászló virított, volt olyan társaság, amelyik már a reggelihez szovjet pezsgőt ivott. A meccs előtti este a Mátyás Pince vezetője, Papp Endre közölte a Népsport munkatársával, hogy telt házuk van, sőt „Járóka Sándorék vonója már működésbe lépett...” A lap hozzátette, hogy „gondoskodás történt arról, hogy több éjjeli mulató, étterem és benzinállomás is nyitva tartson. Non stop tankolhatnak, tunkolhatnak és »saufolhatnak« tehát kedves osztrák vendégeink.”      (A „saufolás” piálást jelent a szlengben.) Végül 12 ezer drukker figyelte a Népstadionban a meccset, kétszer annyi, mint egy esztendővel korábban, amikor 2:0-ra nyertünk.

Most 2:1 lett a vége – a hétvégén már harmadszor. Ugyanis szintén 2:1-re nyert az utánpótlás-válogatott Linzben Felső-Ausztria ellen, s az ifik is a nagyok előmeccsén a Népstadionban. A csapatban olyan későbbi válogatott góllövőkkel, mint Juhász István és Kocsis Lajos.

A nagyoknál az első félidő magyar fölényt hozott, ekkor lőtte a csapat mindkét gólját. A 15. percben      „Fenyvesi a 16-os sarkánál becsapta Hallát, elfutott a labdával, és az ötös magasságában élesen beadta. A befutó Albert az ötösről bal belsővel a léc alá csavarta a labdát. 1:0.”Nem egészen negyedórával később pedig: „Sándor, Garrincha módra, villámgyors csellel becsapott két védőt, a kapu felé iramodott, és elég nehéz szögből, az ötös oldalvonaláról a vetődő Fraydl mellett a bal sarokba lőtt. 2:0.”Ez volt az úgynevezett „Sándor-szög” – a kapus beadást vár, nem figyel a rövidre, „Csikar” pedig oda lövi.

Sándor a második félidőben is vitézkedett, a 67. percben Solymosi szabadrúgása után csukafejessel küldte a labdát Gernot Fraydl kapujába. Pierre Schwinte les miatt nem adta meg a gólt, a Népsport szerint tévedett. Ezzel együtt „Sándor volt a magyar csapat legjobbja, gólja ritkán látható szép egyéni akció után született. Sokat változtatta helyét, és villámgyors megmozdulásaival mindig zavart keltett az osztrák védelemben”.

Az osztrákok nem sokkal később szépítettek, „a becsúszó Mátrai lábán átugrott a labda, szorongatott helyzetből Mészöly szögletre akart menteni. A labda a kapufáról kipattant, pontosan Viehböck elé, aki mintegy 6 m-ről a kapuba lőtt. 2:1.”

Ez lett a vége. Baróti nem csalódott, harcos volt a társaság, de fontosabb, hogy nyert. A Képes Sport összefoglalója pontos: „A mérkőzés nagy részében szoros emberfogással, ha kellett, védekező taktikával igyekezett megszűrni a támadásokat. (...) Ez volt a jellemző. S ezen kívül, de még inkább ezen felül volt olyan húsz perce is a magyar tizenegynek, amelyik emlékezetes marad a nézők számára. (...) Ebben a játékszakaszban rúgta a magyar csapat a két gólját is. És micsoda két gólt! (...) Azután eltelt a húsz perc, s a kétgólos vezetés után elkezdtek védekezni.”

Az osztrákok sem voltak boldogtalanok, leginkább annak örültek, hogy jól sikerült újoncuk, a 19 esztendős Franz Hasil bemutatkozása, mindvégig veszélyesen játszott. A Rapid futballistája később a Feyenoordban teljesedett ki, 1970-ben BEK-győztes lett a csapattal (a döntőben 2:1 a Celtic ellen).

A nagyokkal egy időben a Lakat Károly vezette olimpiai csapat a budapesti 4:0 után Göteborgban lépett pályára a továbbjutásért. Az edzőnek nem volt egyszerű dolga az összeállításnál, ugyanis Novák Dezső, Marosi László és Orbán Árpád sérült volt, Ihász Kálmánt, Nagy Istvánt és Nógrádi Ferencet pedig Baróti áthívta az A-csapatba.

Ráadásul a göteborgi meccsen a svédek a 17. percben már 2:0-ra vezettek, így lett némi esélyük, hogy behozzák a négygólos hátrányt. Ám csupán egy percig reménykedhettek, mert Dunai II Antal és Laczkó Mihály jóvoltából a 26. percben már 2:2 volt. Várható volt, hogy a vége magyar győzelem lesz, de a támadójátékunk megsínylette, hogy Laczkó szinte a gólja után azonnal megsérült, így igazi irányító nélkül maradt a csapat. Ezzel együtt a svéd újságírók szerint az MTK futballistája volt a meccs legjobbja.

És ha már itt tartunk, kevés balszerencsésebb futballista volt Laczkónál. Az olimpia válogatott decemberi túrája után súlyos májgyulladást állapítottak meg nála, a portya előtt beoltották, mondják, a tű nem volt steril. Kétszer is térdszalagszakadást szenvedett, végül nem futhatta ki legjobb formáját. Viszont három diplomát szerzett, a göteborgi mérkőzés előtti este is a szállodában tanult, míg a többiek Kálmán Imre      Csárdáskirálynőjét (mi mást...) nézték meg a Városi Színházban.

Ami pedig még az olimpiai válogatottat illeti, később a spanyolokon is túljutva ott lehetett a tokiói játékokon, ahonnan aranyérmesként tért haza. De ez is egy későbbi történet.

A dicsőséges nap talán egyetlen negatív hőse a Népstadionban tűnt fel, ahol a szünetben, az akkori szokás szerint Fortunáé volt a főszerep, totótombolát tartottak. A biciklit nyerő néző lelkendezve jelentkezett, aztán ahogy megkapta a kerékpárt – tolni kezdte. Körültolta a salakon. Tiszteletkört tolt. A mérkőzés legnagyobb füttye kísérte. „A tologatás – ugyebár – kerékpáros viszonylatban sem tekinthető sportnak” – szögezte le a Képes Sport.