A főpróba valóban rosszul sikerült Az évszázad mérkőzésére

Hiába volt még odébb az angol–magyar, a Svédország elleni mérkőzést már a londoni meccs jegyében figyelte mindenki. A magyar csapat környékén is, ahol november elején az volt az újság, hogy Sebes Gusztáv szövetségi kapitány az Anglia–világválogatott meccsen (4:4) járva nem csupán szakmai tapasztalatokkal tért haza, hanem angol labdákkal is.

A válogatott edzésén azonnal kipróbálták a játékosok, kiderült, hogy nagyobb a kerületük, nehezebbek és keményebbek, mint a nálunk használatosak. Puskás Ferenc szerint „érzéketlenek”, Grosics Gyula úgy tapasztalta, hogy „nagyon üt és csíp, (…) most már megérti, miért védenek az angol kapusok kesztyűben”.Meg is ígértette, hogy neki is csináltatnak kapuskesztyűt a londoni meccsig.

A csapat a Vasas-Ganzvagon elleni edzőmeccsen (11:1) angol labdával játszott, főként a szögleteknél akadtak gondjaik a játékosoknak, ha a szokott módon rúgtak bele, rövid lett a beadás, ha erősebben, túlszállt mindenkin. Nem mellesleg a Wembley jegyében a népligeti pálya játékterét is kiszélesítették 74 méterre.

Az importlabda és a pályaméret módosításának történetét felkapta a külföldi sajtó, annak bizonyságát látta benne, hogy a magyarok nagyon készülnek az angolok ellen. Még túlzások is akadtak, a Reynold's News szerint balatoni edzőtáborozása során ködfejlesztő gépek segítségével készült a csapat Londonra.

Sebes már hétközben megadta az összeállítást (a klasszikus Aranycsapat), hozzátéve, hogy Kocsis Sándor lába nem tökéletes, ezért lehet, hogy a szünetben Csordás Lajos áll be a helyére. Aztán Csordás megsérült, Palotás Péter lett cserének jelölve.

Sokan aggódtak, hogy a magyar futballisták a nagy sikerek (olimpiai arany, Európa-kupa-győzelem) miatt elbizakodottak lesznek. „Elképzelhetetlennek tartom, hogy bármelyikünk is könnyen venné a vasárnapi feladatot. Semmi okunk nincs rá...”– magyarázta Puskás, kiemelve, hogy a svédek előző vasárnap Bilbaó­ban 2:2-es döntetlent játszottak Spanyolországgal, 0:1-ről 2:1-re fordítva.

Ezzel együtt némi aggodalom volt a levegőben. „A magyar labdarúgó-válogatott jelenleg jobb, mint a sok tehetséges fiatalra épülő svéd válogatott. Főleg a mieink támadójátéka gyorsabb, korszerűbb, a csatárok kapura lövései pontosabbak, a gólhelyzetek kihasználása biztosabb ellenfelénél. Ez azonban csak akkor domborodhat ki, ha az együttes egyetlen tagja sem veszi könnyen feladatát”– írta a Népsport.

A kezdés előtt az öltözőben Szűcs Ernő masszőr, a hűvös, szeles időre (0–3 fok) tekintettel jól beolajozta a játékosok lábát. Kocsis nem volt teljesen rendben, „kissé duzzadt a jobb bokája, de erősen béklyózták és ő bízik benne, hogy így is menni fog neki a játék”. Sebes ragaszkodott hozzá, hogy játsszon, ameddig tud, együtt akarta látni londoni jelöltjeit.

Láthatta, de Kocsistól nem sokat, látszott a sérülése, gyakran passzolt pontatlanul, alulmaradt a közelharcokban. Jött is a helyére Palotás a szünetben, ő lett a center, Hidegkuti Nándor a jobbösszekötő.

De vissza az elejére… Az első félidőt szinte végigtámadta a magyar csapat, a svédek gyakran hét-nyolc emberrel védekeztek. Sikeresen, mert a szünetig nem esett gól, Puskás, Bozsik József és Czibor Zoltán a kapufát találta el.

Az 52. percben vezethettünk – volna. Budai László beadására Czibor indult, ám mielőtt elérte volna a labdát, Lennart Samuelsson kézzel ért bele. Tizenegyes. Puskás lőtte – élesen a bal kapufa mellé.

A kihagyott büntető idegessé tette a játékosokat, kapkodtak. Így eshetett meg a 60. percben, hogy egy hátulról hosszan előrevágott labdát Henry Källgren a tizenhatoson lekezelt, Buzánszky Jenő és Lóránt Gyula késett a beavatkozással, ezért hirtelen kapura fordulhatott, s védhetetlenül vágta a jobb felső sarokba a labdát (0:1).

A 74. percben jött az egyenlítés, Hidegkuti nekilódult, kicselezte Bengt Gustafssont és Sven-Ove Svenssont, keresztbe adta a labdát, érkezett Palotás, és máris 1:1. És négy perccel később már vezettünk. Palotás adta a labdát a tizenhatos sarkánál Czibor Zoltánhoz, aki váratlanul lőtt, Karl-Oscar Svensson csak nézte, hogy a labda fejmagasságban a kapujába vágódik (2:1). Végül a 87. percben Sven-Ove Svensson ívelt szabadrúgására Grosics rosszul jött ki, a labda alá futott, így kiperdült a kezéből, Källgren Kurt Hamrinhoz passzolt, aki az üresen hagyott kapuba lőtt (2:2).

„A svéd csapat várakozáson felül, a magyar várakozáson alul játszott”– adott hiteles összegzést a Népsport, majd: „A magyar csapat nem azt nyújtotta, amit idehaza és külföldön vártak tőle. Mérsékelt teljesítményének több oka is volt. Említsük meg mindjárt azt is, hogy ez a mérkőzés – bármennyire is hangsúlyozták az ellenkezőjét – némileg eltörpült a november 25-i londoni találkozó mellett. Amely előtt sok tanulságot kell levonni ebből a mérkőzésből. A legfontosabb tanulság az, hogy a svédeknél lényegesen nagyobb klasszist képviselő, de hasonlóképpen erőteljesen, gyorsan, nagy erővel játszó angolok ellen gyorsabbnak és kevésbé körülményesnek kell lennie csatársorunk játékának.”

A csapatban kevesen játszottak jól, csak Buzánszkyt („Egészen magas színvonalú hátvéd játékot nyújtott”), Bozsikot („A csapat egyik legjobbjának bizonyult”), Zakariás Józsefet („Végig fáradhatatlanul harcolt. Nem cipelte a labdát”)és Czibort („Lelkesen, nagy akarással küzdött, rendkívül sokat mozgott”) dicsérte a tudósító. Puskásról azt írta, hogy nagyon fogták, de keveset mozgott, rosszul helyezkedett, mellette „a 11-es kihagyása arra mutat, hogy balösszekötőnk ezen a mérkőzésen lelkileg nem volt kiegyensúlyozott”.

Grosicsnak lehetősége volt a mentegetőzésre a második svéd gól miatt, élt is vele: „Több kifutásom és labdalehúzásom nagyszerűen sikerült, s valahogy »éreztem« a labdát. Biztos voltam benne, hogy megfogom. Bár… Bevallom, a szabadrúgás előtt valami olyan érzésem volt, hogy nem szabad kifutnom, mert baj lesz belőle. De azután mégis kifutottam…”

A közönség is megkapta a magáét, mert elégedetlen volt a végén, többen fütyültek, bekiabáltak. Ezt kifogásolta a Népsport: „Kialakult már egy sportnagyhatalmi szurkoló, aki nem hajlandó mást elfogadni, csak győzelmet, s a saját személye elleni támadásnak tekinti, ha például labdarúgóink merészelnek nem győzni... (...) A közönség egy részének »tárgyilagossága« ezúttal nemcsak tartózkodó hidegség volt, hanem időnként, különösen a mérkőzés végén tüzes ellenszenv. Gondolkozzunk el ezen, sporttársak! A csapat formája nem volt biztató vasárnap, de a szó szoros értelmében nem volt biztató a közönség sem.”

Az elbizakodottság is újra előkerült: „Hiba volt természetesen most is arra gondolni a mérkőzés előtt, hogy nem teljes erőbedobással is sikert arathatunk. Azt azonban joggal el lehetett várni, hogy idehaza megverjük a svédeket. Ez önmagában még nem elbizakodottság.”

Az angol lapok a svédek ellen látottak nyomán már nem féltették a válogatottjukat. A Daily Mail szerint      „Anglia megverheti ezt a csodacsapatot”. a Daily Express bíztat: „Fogadjatok az angol csapatra!”.      Cikkírója, Desmond Hackett szerint magyar válogatottat eddig túlértékelték. Nem jelent annyi veszélyt, amennyit tulajdonítanak neki. A Daily Sketch megállapította, a magyar válogatottról kiderült, hogy egészen közönséges fogyatékosságai vannak. Például az, hogy nem tud büntetőt értékesíteni. A többit tudjuk, jött az Évszázad mérkőzése, a (nekünk) legendás londoni 6:3.

A történethez pedig hozzátartozik, hogy Sebestől azt kérte Walter Winterbottom, az angolok szövetségi kapitánya, hogy hozzanak magukkal néhány magyar labdát Londonba, mert szeretnék megvizsgálni, kipróbálni. Hátha a magyar labda jobb, mint az angol. „Az ember egyetlen alkalmat se szalasszon el, hogy tapasztalatot szerezzen”– mondta.

Egyetértünk.