Bulgária: távozik Mihajlov és az elnökség – sajtóhír

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.11.17. 21:58
null
Boriszlav Mihajlov nem érzi felelősnek magát a történtekért, de sajtóhírek szerint enged a nyomásnak (Fotó: Getty Images)
Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Bolgár Labdarúgó-szövetség, miután a csütörtökön erőszakba torkolló szófiai tüntetések következtében úgy döntött Boriszlav Mihajlov elnök és a teljes elnökség, hogy enged a nyomásnak.

A sportal.bg szerint 99 százalék az esélye annak, hogy jövő héten az elnök és a teljes elnökség bejelenti a lemondását.

A hírt azt követően közölte a szakportál, hogy Boriszlav Mihajlov péntek délután azt nyilatkozta, egyelőre nem mond le, ráadásul mert nem érzi felelősnek magát a csütörtöki Bulgária–Magyarország Európa-bajnoki selejtező előtt és közben kialakult szófiai zavargásokért. Pedig a szurkolók azért tüntettek, mert Mihajlov szerintük az elmúlt években teljesen tönkretette a bolgár labdarúgást.

„Ma nem mondok le, a jövő héten minden kérdésükre megkapják a választ. Egy testület vagyunk, amely majd összeül, és közösen eldönti, mit tegyen. Ami a csütörtöki mérkőzést illeti, nem érzem magam felelősnek, mert az az UEFA által szervezett esemény volt. Csakis az UEFA döntése volt, hogy mikor és hol játsszák, nézőkkel vagy nélkülük” – mondta Mihajlov.

A BFSZ tisztújító közgyűlését februárra vagy márciusra hívhatják össze, a sportal.bg szerint Mihajlov nem pályázik újra az elnöki posztra. Az utódja Dimitar Berbatov vagy Mihail Kaszabov lehet, utóbbi 2019-ben már betöltötte a pozíciót, miután Mihajlov az angolok elleni meccset követő rasszista nyilatkozata miatt átmenetileg távozott az elnöki székből.

Legfrissebb hírek

Egyperces gyászszünetet tartottak a volt labdarúgó emlékére, pedig nem is hunyt el

Minden más foci
2025.03.18. 10:49

A sima román siker szinte biztosan feljutást ér; San Marino csoportelsőként készülhet a C-ligára

Minden más foci
2024.11.18. 22:59

Odahaza verték meg Fehéroroszországot az északírek, mindhárom pontot elvitték Luxemburgból a bolgárok

Minden más foci
2024.11.15. 23:02

Nem ment női kosarasainknak, a bolgárok 15 ponttal nyertek a miskolci Eb-selejtezőn

Kosárlabda
2024.11.07. 20:00

NL: szépségdíjas góllal nyertek a fehéroroszok Luxemburgban; Könnyedén győzött Szlovákia

Minden más foci
2024.09.08. 20:05

NL: elképesztő siker, San Marino 20 év és 140 meccs után újra nyert!

Minden más foci
2024.09.05. 22:45

Felkészülés: ikszeltek odahaza a szlovénok

Foci Eb 2024
2024.06.08. 17:18

Felkészülés: Robert Prosinecki második meccsét is megnyerte a montenegrói válogatottal

Minden más foci
2024.03.25. 20:08
Ezek is érdekelhetik