Legutóbb az 1972-es Eb-re jutott ki egyenes ágon a válogatott

Rég volt, de szép volt: a magyar válogatott Bulgáriával, Franciaországgal, Norvégiával került egy csoportba az 1972-es Európa-bajnoki selejtezőn, amelyre a kontinens harminckét csapata nevezett. Nyolc csoportba osztották őket, az elsők négy párban oda-vissza vágó alapon játszottak a brüsszeli négyes döntőért. A nemzeti csapat élére az 1969-es marseille-i kudarc után Hoffer Józsefet nevezték ki szövetségi kapitánynak, aki fiatalításba kezdett, ám az irányítóposztot Göröcs Jánosnak szánta, csakhogy Titi a norvégok elleni első Eb-selejtező előtt az osztrákok ellen (1–1) súlyos térdsérülést szenvedett. Ezt leszámítva sem volt jó a hangulat legjobbjainknál, az MTK elleni edzőmérkőzésre nem engedtek be nézőket, s a kapitány ezt így indokolta: „Tudom, hogy ennek a közönség nem örül. De meg kell érteniük a szurkolóknak: a játékosok jelenleg nincsenek olyan állapotban, hogy könnyűszerrel elviseljék a bírálatokat. Ez nem használna a megbolygatott idegállapotuknak.”

Az oslói találkozó előtt a belga Racing Mechelen norvég középpályása, Odd Iversen magabiztosan jelentette ki: „Egészen biztos, hogy legyőzzük a magyarokat. Nem szeretik a kemény, test test elleni játékot, nem szeretik a gyors iramú mérkőzéseket, nem szeretik a szoros emberfogást, és zavarba jönnek, ha az ellenfél a széleken támad”, majd hozzátette, nem hiszi, hogy a Bozsik József szintű karmester, Göröcs János kiesését pótolni lehet. Nos, a 3–1-es magyar siker után magyarázkodnia kellett:  „Győzelmet vártam, és ez a győzelem nem is maradt volna el, ha Karlsen kapus nem véd olyan szerencsétlenül, de még így is nyerhettünk volna – annak ellenére, hogy a magyar válogatott a vártnál sokkal jobban játszott.”

A siker ellenére a válogatott mégis sok kritikát kapott, a Képes Sport „Vannak még hibák” cikkére Hoffer József válaszának ezt a címet adta: „Nekikeseredtem”.

A franciák ellen itthon 1–1-nél nem futotta többre, pedig a kapitány egyre több rutinos játékost hívott vissza a „marseille-iek” közül a megelőző, az osztrákok ellen Bécsben 2–0-ra megnyert meccsre (Mészöly Kálmán, Noskó Ernő, Kocsis Lajos, Fazekas László, Bene Ferenc, Zámbó Sándor), sőt, Albert Flórián is felépült sérüléséből. A honi közvélemény biztos győzelmet várt, a meccs napján a Népsport a selejtező fontosságát hangsúlyozta: „(...) a küszöbönálló találkozó ugyanis – úgy jó, ha már most kimondjuk – alighanem döntő fontosságú lesz az Eb-n való továbbjutás szempontjából (...) Bárhogyan is lesz, játékot várunk a magyar válogatottól. Önfeledt, jókedvű, de azért mégis fegyelmezett, férfias helytállást! (...) Labdarúgósportunk a marseille-i kudarc óta készül a csorba kiköszörülésére, a szövetségi kapitány által legjobbnak és legszorgalmasabbnak ítéltek pedig többek között erre a találkozóra.” A döntetlent követően Georges Boulogne, a franciák szövetségi kapitánya joggal mondhatta: „Most már a mi kezünkben van a továbbjutás lehetősége...”

Hát még azt követően, hogy Szófiában 3–0-ra kikaptunk. Ugyanott tartottunk, ahol Marseille után... Vaszil Szpaszov, a hazaiak szövetségi kapitánya többek között ezt mondta: „A Levszki-stadionban véget vetettünk a bolgár labdarúgás magyar komplexusának.”

A civilben az MTI-ben dolgozó magyar szövetségi kapitány még a bolgár fővárosból a következőket diktálta: „Lemondott Hoffer József labdarúgó szövetségi kapitány.”

Többen a csapat nem megfelelő hozzáállását kifogásolták, és kapóra jött, hogy a válogatottat korábban már irányító, Görögországban edzősködő Illovszky Rudolf hazatért a sporthivatalba engedélyért – egykori klubtársa, a spanyol szövetségi kapitány Kubala László közbenjárásának köszönhetően –, hogy Zaragozába szerződhessen, csakhogy a futballvezérek kinevezték a válogatott élére… Ráadásul a csapatnak lekötött mérkőzése volt a regnáló világbajnok Brazília otthonában. A bravúrnak számító 0–0 után már a selejtező őszi visszavágói következtek – előttük egy önbizalmat erősítő 2–1-es győzelem Jugoszlávia ellen. A bolgárokat Juhász Péter lecsúszott labdája „puhította” meg, a végül 2–0-s sikert követően legjobbjaink úgy utaztak Párizsba, ha nyernek (plusz a norvégok ellen is), meglehet a továbbjutás.

A mieink parádés játékkal győztek 2–0-ra, még a Népsport is dicsért: „Mindent egybevetve a magyar labdarúgó-válogatott ezen a mérkőzésen minden tekintetben felülmúlta ellenfelét. Gyorsaságban, taktikai fegyelmezettségben, labdakezelésben, ötletességben és főleg céltudatos harcosságban. (...) Mindannyian büszkék voltunk a fiúkra, s gondolom, odahaza is jó érzéssel keltek fel a szurkolók a tévékészülékek elől.” Egy angol megfigyelő (sportlapunk elődje nem nevesítette) megjegyezte: „A magyar válogatott nem játszott ilyen jól azóta az emlékezetes liverpooli 3:1 óta, amikor a világbajnokság legnagyszerűbb mérkőzésén legyőzte a brazilokat.” A Képes Sport mindig szigorú főszerkesztője, Kutas István így zárta cikkét: „Köszönjük, fiúk, köszönjük, kapitány, hogy most már a gólkülönbségre is gondolhatunk.”

A norvégok elleni 4–0-s győzelemmel az is meglett – annak pedig kicsi volt a valószínűsége, hogy a franciák és a bolgárok a hátralévő meccseit ugyanaz a csapat nyerje meg, legalább négygólos összgólkülönbséggel A Képes Sport leszögezte: „...kezd kialakulni a becsületesen küzdő, tehetséges játékosokból egy megbízható válogatott együttes.” A Labdarúgás szakírója, Tabák Endre odáig ment: „Bebizonyították ezek a gyerekek, helytelen dolog a magyar futballról múlt időben beszélni.”

A brüsszeli négyes döntőért az 1. csoport élén végző Románián kellett túljutni. A Népstadionban az 1–1-es döntetlen bukéját az adta, hogy a románok egyenlítő gólját Szatmári Lajos (Ludovic Satmareanu) fejelte, akinek válogatott karrierje során ez volt az egyetlen gólja. A védő elmondta, gyerekként Nagyszalontán Szepesi Györgyöt hallgatva a rádióban mindig arra vágyott, hogy gólt szerez a telt házas Népstadionban – csak éppen magyar válogatottként… Illovszky Rudolf pedig morgott a meccs után: „Engedtük, hogy a románok magukhoz térjenek.”

A visszavágó előtt viszont a mieink tértek magukhoz, Kű Lajos – aki éppen a románok ellen mutatkozott be a válogatottban Bukarestben – elmondta, a találkozó előtt két erdélyi magyar férfi és egy hölgy meglátogatta a csapatot a szállodában, s megkérték a szövetségi kapitányt, hadd beszéljenek a fiúkhoz. A nő pedig így szólt: „A mindenható Isten nevében kérem, győzzenek, mert ha nem, nekünk nem lesz maradásunk.”

Iksz lett (2–2), azért sem nyertünk, mert Kocsis Lajos kihagyott egy tizenegyest... A Népsport cikkében így fogalmazott: „Időnként jól játszott válogatottunk, de a bátortalanság megbosszulta magát.”

A két döntetlent követően a harmadik mérkőzést Belgrádban rendezték, Géczi István nem sokkal előtte megjegyezte: „Ezt a meccset megnyerjük, mégpedig 2–1-re, a 88. percben lőtt góllal”, de a kapus egy percet tévedett: Bene Ferenc átadását Szőke István már egy perccel korábban belőtte…