Futsal: nyerni tudott a válogatott Kuvaitban

Vágólapra másolva!
2024.02.09. 20:43
Fotó: MLSZ
A megfiatalított magyar futsalválogatott 2–1-re győzött pénteken Kuvait vendégeként barátságos mérkőzésen.

A nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Sergio Mullor Cabrera öt újoncot vitt magával a közel-keleti felkészülési mérkőzésekre, amelyek közül az elsőn Rutai Balázs és Büki Baltazár szerezte a mieink góljait.

A sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint a magyar válogatott kezdeményezően és aktívan játszott, vezetést is szerzett, de a rivális egy védelmi hibát kihasználva gyorsan egyenlített. A nemzeti csapat a kapott gól után is támadó szellemben futballozott, de újabb találatot a szünetig nem tudott szerezni.

A folytatásban egy nagy magyar helyzet után a kuvaitiak átvették az irányítást, Alasztics Marcell több védést is bemutatott. A hazaiak a játékrész felétől öt a négy ellen támadtak, de újabb gólt a mieink szereztek, ezzel megnyerték a találkozót.

Sergio Mullor együttese – amely a decemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre készül – vasárnap is összecsap Kuvaitvárosban a vb-selejtező előtt álló házigazdákkal.

 

Legfrissebb hírek

Fordított Montenegróban, még kijuthat az Eb-re a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.04.10. 19:55

Tíz gólt lőtt a Veszprém; kikapott a Kecskemét és a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.04. 22:20

Megszűnt az eltiltott kuvaiti sejk NOB-tagsága

Egyéb egyéni
2025.03.27. 17:35

Futsal: az Újpest kétszer egyenlített a Nyíregyháza ellen, harmadszor már nem

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 21:57

Női futsal, vb-selejtező: pontszerzéssel búcsúzott a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.03.22. 19:24

Nem bírt egymással a Haladás és a Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 20:57

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Nem borult a papírforma a portugálok ellen, már nem juthat ki a vb-re a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.03.20. 17:52
Ezek is érdekelhetik