Népsport: Nádas Ödön átvészelte a profik támadását

Vereség Németországtól Frankfurtban (1:3), győzelem Párizsban (3:1) és Rotterdamban (5:1), ez volt válogatott túra mérlege, s az, hogy a futballvezérek közül a jelesebbek megkérdőjelezték Nádas Ödön szövetségi kapitány hozzáértését.

Nádast 1933 őszén erősítette meg posztján a futballszövetség, a kapitány az év végén már programot is hirdetett az 1934. évi olaszországi világbajnokságra, ám ez nem csendesítette le a kedélyeket.

Az MLSZ soros tanácsülésén a frankfurti vereségről szóló kapitányi beszámoló volt napirenden, ami jó alkalmat kínált a támadásokra. A Nádas elleni front vezéralakja az újpesti futballfőnök, Langfelder Ferenc és a Bocskai menedzsere, Herzog Edvin voltak. 

A legfőbb kifogásuk az volt, hogy informátorait nem a profi futball vezérkarából választja ki, magyarán: nem tűri a klubok beleszólását a munkájába. Ahonnan a fejét követelték, de azt mindenképpen, hogy változtasson a módszerein. Ezt azzal kívánták elérni, hogy a szövetségben alakuljon egy úgynevezett technikai bizottság, amely Nádas tanácsadója lenne.

Nádas kész volt a válasszal:

„Nem értem, hogy a frankfurti vereség, amely mindentől függetlenül is bekövetkezhetett volna, miért adott okot egyes profivezéreknek, hogy két hónappal ezelőtt vallott egyhangú nézetüktől elálljanak. Nem volt titok senki előtt, hogy amikor az ügyvezetés kérdése körül az ismeretes bonyodalom támadt, elkedvetlenedtem és nem akartam vállalnia kapitányságot sem. Akkor az MLSz tanácsa – ott ültek a profivezérek is – egyhangúlag emelt pajzsra és részletesen megadott és megindokolt programomnak kivétel nélkül tapsolt.”

Ami pedig a technikai bizottságot illeti, elmondta, hogy minden jóindulatú tanácsot szívesen fogad, de nem kell hozzá testület, mert az a lefokozását jelenti, s csökkenti a játékosok előtti tekintélyét. „Aki tehát a bizottsághoz ragaszkodik, az egyszerűen nem akar engem ott látni a kapitányi székben. És ha a közhangulat ellenem fordul, a legnagyobb könnyedséggel veszem a kalapomat és elmegyek” – mondta.

Az MLSZ kitartott a kapitány mellett, kikérte magának, hogy támadóinak az a kiindulópontja, hogy a vébére „lesz pénz, de csak akkor, ha mi fogunk diktálni a kapitánynak!”. Alakult ugyanis egy pénzügyi bizottság is, Nádas támadói pedig összekapcsolták a két testület működését. Aschner Lipót újpesti nagyfőnök mögé bújva, ő lett ugyanis a világbajnokság pénzügyi fedezetével foglalkozó bizottság elnöke. Ascher persze magasabbról nézte a perpatvart, ezért, látva, mibe akarják belekeverni, átmenetileg felfüggesztette ténykedését a pénzügyekben.

A Nemzeti Sport óvatoskodott, ám visszafogottságában is a kapitány mellé állt: „Átütő sikere lenne a Nádas-ellenes frontnak, ha olyan személyt tudna javaslatba hozni, aki magával hozná az ideális szövetségi kapitány kellékeit. (…) A világbajnoki előkészületekhez nemcsak a sereg, hanem a vezér nyugodt idegzete is elengedhetetlenül hozzátartozik. Ha ezen a problémán sem tud úrrá lenni a labdarúgás vezérkara, akkor inkább hagyjuk abba a világbajnokságra való készülődést. De nyomban!” – írta az újság.

A tanácsülés előtt Langfelder egyértelművé tette a lényeget. Nádast, mint adminisztrátort, mint szervezőt, mint ügyvezetőt (MÁV-főmérnökként a Ferencvárosi Vasutas, a „Fervas” volt a szíve csücske) magasra értékelik, a jóindulatával, az ügybuzgalmával sincs baj, ám kapitánykét két nagy hibája van. Egyrészt hiányzik belőle az intuíció, azaz nem tudja megítélni a játékosok képességeit, másrészt túl erős játékra buzdítja a fiúkat.

Miközben „a földszinti nagy tanácsterem előtti gazdag büfféasztal áll s az ülésre várakozók itt csillapítják le az izgalmakat”, a tanácsülésen Nádas semmi különöset nem mond a frankfurti meccsről. „Több játékos egyszerre fogott ki rossz napot” – jön a közhely, s mellette, hogy Titkos Pál már az 5. percben megsérült. A jelentést elfogadják, mire Nádas váratlanul támad: „Frankfurt óta folyton azt hallom, hogy mindennek én vagyok az oka, azt hittem, most megmondják, hogy miért.”

Langfelder veszi a lapot: „Nádas helyében én venném a kalapomat és elmennék. Ez az egyik megoldás. A másik, hogy a kapitány makacskodik és marad. Ezt is lenyeljük. De legjobb, ha lemond.” Usetty Béla MLSZ-elnök figyelmezteti, hogy ezt már mondta, de Langfelder nem tágít: „Még kétszer szeretném…” – válaszolja, majd hozzáteszi, hogy ha Nádas nem távozik, hát fel kell állítani a technikai bizottságot, mert olyan tanácsadókra van szükség, akik a kapitányi indulatkitöréseket is megfékezhetik. 

Langfelder beszéde alatt a tanácsülés már erősen háborog. Zsarnóczay János a legelevenebben, a BLASZ-főnök szerint „évek óta tapasztaljuk, hogy bárki ül a kapitányi székben, ha bizonyos irányban nem paríroz, fűrészelni kezdik”. Fischer Mór, a szövetség „külügyminisztere” hozzáteszi, hogy a magyar sportsajtó eljut a világ minden tájára, s az ilyen kicsinyes torzsalkodások nem keltik jó hírünket. 

Egy közbeszólás szerint, a válogatott futballisták aláírták, hogy nem kell nekik Nádas, aztán kiderül, hogy csak arról van szó, hogy az újpesti játékosok támogatják, amit Langfelder megszavaz. Na, ja, a beosztottak hűsége.

Újra Nádas következik. Felemlegeti, hogy a szövetség rábízta, kikre támaszkodik a munkájában. Megtette. De: „Én csak Langfelder Ferenctől nem kértem tanácsot, mert – ahogy ezt legutóbb Aschner Lipótnak is megmondtam – nem tartom szakértőnek, harmincéves sportmúltja dacára sem. Az Újpestnél Tóth Istvánt tartom szakértőnek és őt mindig meg is kérdeztem” – magyarázza, s aztán bombát robbant: „De nem kérek tanácsot attól a trénertől sem, aki Európa legjobb centerhalljából közepes centert csinált!” Nevet nem említ, de egyértelmű, hogy a Fradiról, Sárosi „Gyurkáról” és Blum Zoltán edzőről van szó.

A tanácsülés végül megszavazza, hogy a kapitány jogköre változatlan, ám ettől még áll a bál – Nádas és a Fradi között.

Pataki Mihály a Ferencváros szakmai főnöke kikéri magának a megjegyzést, Nádasnak semmi köze ahhoz, mi történik az Üllői úton. „Majd, ha pénzt ad Nádas és ezzel módot nyújt arra, hogy megfelelő számú és értékű játékosgárdával felvehessük a harcot a máris elviselhetetlen konkurenciával szemben, akkor belebeszélhet klubunk ügyeibe. De addig ne próbálja, mert kíméletlenek leszünk” – fenyeget. Blum először a rá jellemző nyugalommal reagál („Nádas kritikája az egyesületem vezetőségére tartozik elsősorban. Hiszen a vezetők féltve őrködnek afölött, hogy a csapat helytelen irányba ne legyen terelhető”), ám később már határozottabb: „Mit fog szólni akkor Nádas kapitány, ha majd ő maga lesz kénytelen Sárosit a válogatott center posztjára betenni? Szöges ellentétben ma vallott felfogásával és elgondolásával? Nem nekem, hanem a játékosoknak hogyan fogja ezt majd megmagyarázni? Mert az idő idedolgozik, e felé az elgondolás felé.” (Ide tartozik, hogy a világbajnokságon, az Ausztria elleni, 2:1-re elveszített meccsen Sárosi center volt.)

A lényeget a Nemzeti Sport fogalmazta meg, mely szerint „a legtöbb embernek tetszik a személyeskedés”, ám aztán a felek képesek felülemelkedni az indulataikon. Pataki Mihály elhamarkodnak ítéli meg Nádas nyilatkozatát Sárosi posztjáról, ugyanakkor leszögezi, hogy „ez nem Ferencváros-ügy, hanem ezen messze túlmenően nemzeti ügy”. Ezek után: „Lássa be, hogy nagyon megbántotta a Ferencváros trénerét, lássa be, hogy feltétlenül rá lesz még szorulva a Ferencváros játékosaira és végül lássa be, hogy azok Blum Zoltánt szeretik és annak megbántása által ő ellenszenvessé lett a szemükben...”

Pataki célt ért, hiszen összeülve Nádassal és Blummal „barátságosan elintézték hármasban az ügyet”. Nádas kommentálásában: „Végtelenül sajnálom, hogy az MLSz tanácsülésén, annak izgalmas vitájában olyan kijelentésre ragadtattam magamat, amely – úgy érzem – bántó lehetett Blum Zoltánra, a Ferencváros edzőjére. Én Blum Zoltán edzői működését mindig nagyrabecsültem, és tudom nagyon jól, hogy micsoda elgondolások vezették a Ferencváros kitűnő vezetőségét, amikor Sárosit a csatársor tengelyébe állították.”

Pataki és Blum elfogadta elégtételül Nádas közlését, és meghívták a kapitányt a Fradi klubvacsorájára. Ahová jobbkezével, Mandik Bélával érkezett. A Nemzeti Sport beszámolójának részlete több mint tanulságos:

„– Mit eszünk? – kérdezte helyet foglalva Nádas – Mandiktól. Mandik bográcsgulyást javall, a kapitány megrendeli, hozzá egy kis paprikát dopping gyanánt. Valaki az asztal végén kárörvendően vigyorog: 

– Látod? Még itt is Mandiktól kér tanácsot...”