Népsport: Fazekas László gólerős karmester volt

Némiképpen talán meglepő, az 1973 júniusában a svédek elleni 3–3-as döntetlennel a labdarúgó-vb-re kijutást elbukó válogatott szövetségi kapitánya, Illovszky Rudolf tisztsé­gében maradt. Az év hátralévő találkozóira (Jugoszlávia, 1–1; Dánia, 2–2; NDK, 0–1) ő készítette fel a csapatot, mi több, 1974 első meccsére is Bulgária ellen. Az MLSZ elnöke, Kutas István nem váltotta le, más kérdés, hogy Bozsik Józsefben látta a jövő szövetségi kapitányát (1974 szep­temberében Ausztria ellen már ő volt a főnök, ám betegsége miatt csupán akkor).

Hosszú idő után rendeztek vidéken válogatott mérkőzést, ezt megelőzően 1949. július 10-én Debrecenben a magyar–lengyelt (8:2). A honi futball vezetősége nem véletlenül döntött Zalaegerszeg mellett: a város csapata 1972-ben jutott fel az első osztályba, a hazai bajnokikra ezrek mentek ki, az Ú. Dózsa ellen október 22-én (1–0) 22 ezren voltak a pálya körül. A ZTE 1973-ban hatodik lett az NB I-ben.

A csapat létesítménye „angolos” volt, a gyepszőnyeget nem szegélyezte atlétikai pálya, a nézőtér közvetlenül magasodott a játéktér fölé. Amikor első osztályú lett a Zete, a pályát tíz hét alatt újították fel, s talán mondani sem kell, a válogatott találkozóra az emberek társadalmi munkában vállalták a csinosítást.

Jegyhez jutni szinte lehetetlen volt, a ZTE szurkolói annyi kedvezményt kaptak, hogy ha felmutatják a Dorog és a Pécs elleni mérkőzés jegyeit, vásárolhatnak egy belépőt a magyar–bolgárra. A helyiek komolyan készültek, viccesen is persze: „Bemondta a rádió, hogy Helmut Schön már keresi a térképen Zalaegerszeget, hogy időben ideérkezhessen.” A nyugatnémet szövetségi kapitány úgy került képbe, hogy legjobbjaink áprilisban lekötött meccse volt az NSZK-val, és Schönről feltételezték, eljön, hogy feltérképezze a magyar csapatot…

A szakemberek nem titkolt érdeklődéssel várták, hogy a honi futballban megkövetelt nagyobb szigor mennyire érezteti hatását. „Most adódik először lehetőség arra, hogy nemzetek közötti válogatott találkozón lemérjük: miként hatnak válogatott szinten a rendet, fegyelmet erősítő változások.”  A Népsport kiemelte, hogy a legjobb formában lévő magyar játékos a Dózsa beállósa, Horváth József, aki 1973 szeptemberében a jugoszlávok ellen Belgrádban (1–1) mutatkozott be a legjobbak között.

Illovszky Rudolf tervbe vette, hogy újonco(ka)t avat, szinte biztos volt, hogy az Újpest csatára, Fekete László pályára lép. Edzője, Várhidi Pál így vélekedett róla: „Olyan, mint a vasgolyó. Gyors, erőszakos, szinte szikrázik körülötte a levegő. Megy előre, nem hagyja élni hátvédjét, ha kétszer megrúgja, harmadszor, ötödször is belemegy a csínbe. Egyszerűen nem fél. Mintha a tizenéves Benét látnám benne. Feri volt ilyen, amikor bekerült az első csapatba.”   Más kérdés, hogy a válogatottaktól hemzsegő Dózsába nehezen lehetett bekerülni, mire Várhidi azt mondta, „most már helyet követel magának (…) jóval többet tud, mint tavaly” .

A győri Póczik József is bemutatkozásra várt, vele kapcsolatban elterjedt: „Van egy jó bal lába, és semmi több. (…) Igaz, azt mindenki elismerte, ha az a bal láb egyszer meglódul, úgy megrúgja a labdát, hogy a magasságos ég legyen irgalmas a kapushoz.”  Ő maga szerényen nyilatkozott: „Ha elhiszem azt a sok jót, amit mondanak rólam, végem van, elégedett, tohonya, semmirekellő ember leszek, akit már semmi sem tud lelkesíteni, aki »császárnak« képzeli magát. (…) Van bennem valami, de a neheze most következik.”

A szövetségi kapitány Máté Jánosnak is bizalmat szavazott, a Pécsről a Ferencvároshoz igazoló csatár Hoffer József keze alatt már bemutatkozott a legjobbak között 1970 áprilisában a jugoszlávok ellen Belgrádban (2–2), de második válogatottságára csaknem négy évet kellett várnia, tehát nem ok nélkül örült: „Mindegy, mit játszom, az a lényeg, hogy ott lehessek a magyar válogatottban.”

Az 1974-es NSZK-beli világbajnokság 16-os mezőnyében ott lévő bolgároknál a kétméteres Szlavia-futballista, Bozsidar Grigorov került újoncként a keretbe.

Az egyébként Keszthelyen készülő magyarok Nagykanizsán az Olajbányász SE ellen győztek 3–0-ra, Kovács József, Kű Lajos (11-esből) és Bene Ferenc góljával. Illovszkynak gondot okozott az összeállítás, mert Horváth összefejelt ellenfelével, agyrázkódással kórházba szállították, a kapitány morgott, hogy az újpesti Harsányi László, Tóth András, Zámbó Sándor és a győri Somogyi József után ő is kidőlt a sorból.

A találkozó előtt az FTC balhátvédje, Megyesi István megjegyezte: „Egy győzelem önbizalom szempontjából és erkölcsileg is sokat jelentene.”  Hozzátette: „Mi, játékosok is érezzük, hogy most valami új kezdődött, s akik nem akarják építeni ezt, azokat elsöpri az útból az új idők szele.”     

Illovszky nem becsülte le az ellenfelet: „Az a tény, hogy 1962 óta nem hiányoznak egyetlen vb 16-os döntőjéből sem, s hogy bajnokuk kiverte a BEK-ből a híres Ajax együttesét és a félelmetes Bayern Münchent is megleckéztette, tanúskodik erejükről.”   Bulgária szövetségi kapitánya, Hriszto Mladenov magyarul válaszolt az újságírók kérdéseire, elvégre a TF-re járt, s azóta is rengeteget olvasott magyarul, szépirodalmat is. Sajnálkozott, hogy a vb-felkészülés jegyében rendezett találkozóról négy kulcsembere is hiányzik. A döntetlen körüli eredményt váró Mladenov elmondta: „Olvasom, mit határoztak el az új vezetők, s mi valósult meg. Mészölyék búcsújátéka, a Dózsa eddigi BEK-szereplése után a bajnokság jó iramú találkozói újra vonzzák a nézőket. Ez azt jelenti, hogy a közönség megérezte, valóban pezsgés indult meg a magyar labdarúgásban, amelyet én személy szerint nagyon szeretek, sokra becsülök.”

Végül 3:1-re nyertünk, a sikert a Népsport így summázta: „Közepes játék, de végre győzelem.”   Együttesünk két legjobbja Fazekas és Bálint László volt. Az újpesti labdarúgó „azzal bizonyult az egyik legjobb magyar játékosnak, hogy a középpályán nagyon mozgékony, a kapu előtt pedig rendkívül szemfüles volt. Igaz, labdát ritkán szerzett, inkább irányító szerepkört látott el. Két góljával döntő érdemei vannak a sikerben” , az FTC védője „energikusan, keményen és gyorsan játszott, ha úgy adódott, a széleken is kisegített, szinte kifogástalan teljesítményt nyújtott”     .

Illovszky: „Kétszeresen is örülök a győzelemnek, először azért, mert hosszú idő után született, másodszor, mert lelkesen és az I. félidőben jól is játszott a fiatal magyar csapat.”    Hozzátette: „Jobban játszott a csapat, mint ahogyan vártam.”   Mladenov: „A magyar csapat megérdemelte a győzelmet. Az I. félidőben jól is játszott, sok mozgás és nagy harc volt a pályán.” Bene Ferenc véleménye: „Végre megtört a jég, ha nem is játszottunk jól, de nagyon akartunk.”  Az újonc Fekete örült: „Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy bekerülhettem a csapatba.”

Dimitar Penev a vereség ellenére így vélte: „Egészében véve jobb játékot vártam a magyar együttestől.”   Hriszto Bonev reálisan értékelt: „A 3:1-et ne taksálják sokra, ne bízzák el magukat. Tekintsék ezt a győzelmet egy biztató lépésnek, de semmi többnek.”   A Népsport hangsúlyozta: „Az ellenfelet – mint később maguk mondták – legjobban az lepte meg, hogy milyen sokat futnak a magyar játékosok.” A lap optimistán búcsúzott: „Ez a 3:1 bizonyítja, hogy nincsenek olyan korlátok, amelyeket ne tudnánk megfelelő felkészültséggel, hozzáállással átlépni.”